Már csak hetet kell aludni, és újra érdemes vigyázó tekintetünket Olaszországra vetni: augusztus utolsó szombatján a Reggina Sampdoria mérkőzéssel elkezdődik az olasz bajnokság, a campionato 20032004-es évadja, amely legalább olyan izgalmasnak ígérkezik, mint a legutóbbi három-négy pontvadászat. A Serie A főszereplői ugyanis az elmúlt években hozzászoktattak minket a hármas befutókhoz, mostanában gyakran csak az utolsó forduló döntött a scudettóért vetélkedő csapatok között. A legutóbbi idény ebből a szempontból kivételnek számít, hiszen a Juventus viszonylag könnyedén védte meg a bajnoki címét, de az ellenfelek élükön a BL-győztes Milannal és a bajnoki második Interrel most újult erővel erednek a "zebrák nyomába. Sorozatunkban hármasával mutatjuk be a bajnokesélyeseket, az újoncokat és a középmezőnyt, a második részben a Juventusra, a Chievóra és a Sienára kerítünk sort.
Pavel Nedved (középen) az új idényben is vezéralakja lehet a hazai és a nemzetközi porondon is a csúcsra törô Juventusnak
Pavel Nedved (középen) az új idényben is vezéralakja lehet a hazai és a nemzetközi porondon is a csúcsra törô Juventusnak
Könnyű lenne most azt mondani, hogy a Juventus a 2003–2004-es olasz bajnokság toronymagas esélyese! A torinói "zebrák” az előző idényben meglehetősen nagy fölénnyel nyerték meg a campionatót, ráadásul a nyáron határozottan erősödtek mind a három csapatrészben, elvben tehát semmi sem állhat közéjük és a klub történetének 28. scudettója közé. (Megerősítve ezzel Gianni Agnellinek, az idén februárban elhunyt legendás elnöknek egy korábbi jóslatát, aki szerint "előbb lesz meg a Juventusnak a harmadik csillag, mint a milánói csapatoknak a második”, amivel arra utalt, hogy a Juve előbb szerzi meg a 30. bajnoki címét mint a Milan vagy az Inter a huszadikat.) A Juventus ráadásul úgy kezdte az idényt, ahogy bajnokesélyesnek kezdenie kell: a kupagyőztes Milan elleni Giants-stadionbéli Olasz Szuperkupa-találkozón győzött, azaz gyakorlatilag már az évad kezdete előtt begyűjtött egy trófeát. Apropó, Milan! Az imént azt állítottuk, hogy elvben semmi sem állhat a Juve és a 28. bajnoki cím közé. A gyakorlatban azonban igen: a Bajnokok Ligája. Mint ismeretes, a torinói alakulat elveszítette a BL májusi manchesteri döntőjét a Milan ellen, és az a vereség még mindig nagyon fáj Marcello Lippinek és a játékosoknak. A tréner 1997 és 1998 után már a harmadik BL-döntőjét bukta el (egyet azért 1996-ban meg is nyert), és az újabb kudarc miatt annyira elkeseredett, hogy állítólag azonnal felajánlotta a lemondását, azzal a felkiáltással, hogy kevesebb csalódás éri, ha a jövőben csak az unokáival foglalkozik. A viareggiói születésű trénert (a Sampdoria egykori kiváló védőjét) persze nem olyan fából faragták, hogy egy ilyen vereség miatt feladja, sőt! Már a döntő másnapján harcias nyilatkozatokat tett, hogy ha tehetné, legszívesebben azonnal újrajátszaná a finálét, lehetőleg az igazi meccsről eltiltása miatt hiányzó Pavel Nedveddel a csapatában. Aztán Lippi kijelentette, hogy a Juventus 2004-ben újra megpróbálja elhódítani a BL-serleget, és ez lehet az az apróság, ami reményt adhat a többi együttesnek: ha a "zebrák” két megnyert bajnoki cím után a harmadik évben valóban a nemzetközi kupára helyezik a hangsúlyt, akkor a többieknek igenis lehet keresnivalójuk a scudettóért folyó harcban. Még akkor is, ha a Juve kerete annyira erős, hogy Lippi elvben akár két csapatot is kiállíthat belőle, mondjuk egyet a BL-be, egyet a bajnokságba benevezve. Ez persze csak játék a nevekkel, de azért gondoljunk bele a Buffon – Thuram, Legrottaglie, Montero, Zambrotta – Camoranesi, Tacchinardi, Davids – Nedved – Del Piero, Trezeguet összeállítású A-csapatba és mondjuk a Chimenti – Birindelli, Ferrara, Iuliano, Pessotto – Maresca, Tudor, Conte, Appiah – Miccoli, Di Vaio összetételű B-együttesbe. Ne mondják, hogy a második csapat olyan esélytelen lenne a Serie A-ban! Az iménti felsorolás arra is jó volt, hogy megismerjük a négy új Juve-játékos nevét. A torinói gárda a nyáron megvásárolta Nicola Legrottagliét, a Chievo válogatott középhátvédjét, Stephan Appiah-t, a Brescia ghánai középpályását, és "hazahívta” a kölcsönből Fabrizio Miccolit, aki a Perugiából a válogatottig jutott el, valamint Enzo Marescát, aki nem tudta bent tartani a Piacenzát.
Juventus (1.)
Alapítási év: 1897 Elnök: Franzo Grande Stevens Edzô: Marcello Lippi Stadion: Stadio Delle Alpi (befogadóképessége: 69 041) A klub színe: fekete-fehér Legnagyobb sikerei: 2x BEK-, illetve BL-gyôztes (1985, 1996), KEK-gyôztes (1984), 3x UEFA-kupa-gyôztes (1977, 1990, 1993), 2x Világkupa-gyôztes (1985, 1996), 2x Európai Szuperkupa-gyôztes (1984, 1996), 27x olasz bajnok (1905, 1926, 1931–35, 1950, 1952, 1958, 1960, 1961, 1967, 1972, 1973, 1975, 1977, 1978, 1981, 1982, 1984, 1986, 1995, 1997, 1998, 2002, 2003), 9x Olasz Kupa-gyôztes (1938, 1942, 1959, 1960, 1965, 1979, 1983, 1990, 1995), 4x Olasz Szuperkupa-gyôztes (1995, 1997, 2002, 2003)
Ôk négyen valóban kivétel nélkül erősítést jelentenek, hiszen a kiválóan fejelő, 27 éves Legrottaglie alaposan csökkenti a védelem "nyugdíjközeli” átlagéletkorát, Marescának sokkal több a fantáziája és technikásabb is, mint Tacchinardi, Appiah olyan erős, hogy Davids szinte feleslegessé vált a csapatban (!), míg Miccoli nem tekinthető Del Piero egyszerű helyettesének, sokkal inkább olyan játékosnak, aki számtalan új támadási variációt ad hozzá a gárda játékához. Taktikailag ugyanis Lippi előtt legalább három út áll. Az első a már az előző idényben megszokott 4-3-1-2, amelyben a négytagú védelem előtt Camoranesi, Tacchinardi és Davids alkotja a középpályát, Nedved szabadon szervez elöl, a két ék pedig Del Piero és Trezeguet. A második verzió a 4-4-2, amelyben jobbról balra mondjuk Miccoli, Maresca, Appiah és Nedved alkothatja a középpályássort, a harmadik pedig a Real Madridnál megismert 4-2-3-1, amelyben a védelem előtt Tacchinardi és Appiah (vagy mondjuk Davids és Appiah, hmmm!) az élő fal, előttük Miccoli, Del Piero és Nedved alkotja a fantáziatriót (ami a Realnál a Figo, Raúl, Zidane sor), és Trezeguet az egy szem ék. Végezetül négy játékosról külön is kell szólnunk. Az egyik a cseh Pavel Nedved, aki sokak szerint "megérett” az Aranylabdára, és aki talán valóban megnyerheti a France Football értékes díját, ha az ősszel is ugyanolyan hatékonyan tud majd játszani, mint ahogyan a tavasszal tette. A másik a holland Edgar Davids, aki a végén addig feszíti a húrt a szerződéshosszabbítása körül, amíg végül valóban magára haragítja a klubvezetőket, és kipenderítik a csapatból – ha már Appiah személyében ilyen villámgyorsan megtalálták az utódját. A harmadik a francia David Trezeguet, aki két éve 24 góllal társgólkirály volt, ám aki a legutóbbi idényben (részben sérülései miatt) alig hallatott magáról, és akire nagy szüksége lenne a Juvénak a támadások befejezése során. A negyedik pedig az argentin-olasz Mauro German Camoranesi, akire az edzőtáborból való elkésése miatt úgy rápirított Moggi sportigazgató, hogy a futballista azóta folyamatosan cselez és bead, és képtelen leállni. A válogatottban mindenesetre kezdő ember volt, s vele együtt összesen hat juvés szerepelt Trapattoni mester németek elleni kezdőcsapatában. Úgy látszik, Trap számára nem kérdés, hogy melyik a legjobb olasz csapat…