Megtört a jég, Zabel nyert

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.09.15. 22:20
Címkék
A német Erik Zabel győzelmével ért véget a Spanyol körverseny 10. szakasza. A hétfői volt a Telekom sprinterének a 171. diadala pályafutása során, egyben az első jelentős sikere ebben az évben: hosszú idő után végre ki tudott lépni a három nagy körversenyen egyaránt győzelmet győzelemre halmozó olasz Alessandro Petacchi árnyékából.
A 194 kilométeres etap első két órájában nagy iramot diktált a mezőny, amelyből hatan tudtak megszökni. A Moreni, D. Etxebarria, Mercado, Sevilla, Jeker és Guidi alkotta boly előnye 70 kilométerrel a befutó előtt volt a legnagyobb, ekkor több mint három perccel előzték meg az üldözőket. A hajrához közeledve aztán a sprinterek csapatai és az összetett legjobbját védő ONCE erővel ledolgozta a hátrányt, de az utolsó kilométereken sem nyugodott meg a mezőny, egymást érték a szökési kísérletek. Végül mezőnybefutó döntött, amelynek során kétszáz méterre a célvonaltól Zabel kibújt Petacchi szélárnyékából, s ezúttal legyőzte olasz riválisát.Az összetett élmezőnyében nem történt változás, vagyis az 58. Vuelta a Espana első pihenőnapját a spanyol Isidro Nozal táskájában tölti majd az aranyszínű trikó…58. Vuelta a Espana
10. szakasz, Andorra–Sabadell (194 km):
10. szakasz, Andorra–Sabadell (194 km):
1. Erik Zabel (német, Telekom) 4:10:51, 2. Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) azonos idővel, 3. Guidi (olasz, Bianchi) a. i., 4. F. Rodriguez (amerikai, Vini Caldirola) a. i., 5. Boonen (belga, Quick Step-Davitamon) a. i., 6. Valverde (spanyol, Kelme) a. i., 7. A. Edo (spanyol, Milaneza) a. i., 8. Torrent (spanyol, Paternina) a. i., 9. Juszov (fehérorosz, Phonak) a. i., 10. Pereiro (spanyol, Phonak) 3 mp h.
Az összetettben: 1. (aranyszínű trikóban) Isidro Nozal (spanyol, ONCE) 33:57:41, 2. I. Gonzalez De Galdeano (spanyol, ONCE) 1:48 p h., 3. Beltran (spanyol, US Postal) 2:01 p h., 4. Frigo (olasz, Fassa Bortolo) 3:05 p h., 5. Heras (spanyol, US Postal) 3:28 p h., 6. Mancebo (spanyol, iBanesto.com) 3:40 p h., 7. Valverde 3:57 p h., 8. A. González (spanyol, Fassa Bortolo) 4:00 p h., 9. Rasmussen (dán, Rabobank) 4:04 p h., 10. U. Osa (spanyol, iBanesto.com) 4:14 p h.

Hegyikerékpáros Világkupa, Kaprun
Cross country. Nők:
1. Gunn-Rita Dahle (norvég) 1:54:23, 2. Spitz (német) 1:50 p h., 3. Premont (kanadai) 2:16 p h.

71. GP Fourmies (1.1-es kategória, Franciaország, 210 km)
Még nem közölt eredmények:
1. Baden Cooke (ausztrál, fdjeux.com) 4:36:23, 2. Nardello (olasz, Telekom) a. i., 3. Wegmann (német, Gerolsteiner) a. i., …74. Bodrogi László (magyar, Quick Step-Davitamon) 3 mp h.

T-Mobile International (1.3-as kat., Egyesült Államok, 173 km)
A végeredmény:
1. Chris Horner (amerikai, Saturn) 4:24:33, 2. McCormack (amerikai, Saturn) 49 mp h., 3. Jekimov (orosz, US Postal) 1:02 p h.

Női kritérium országos bajnokság, Tamási
Bajnok: Vajda Márta (Postás-Matáv SE, edző: Dömötör Sándor) 40 pont, 2. Király Mónika (Mosonmagyaróvári TE) 20, 3. Jéger Veronika (Postás-Matáv SE) 17, 4. Filutásné (P Nívó-Betonexpressz–FTC) 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik