Ami megtanulható, azt tudják

Mi az észak-európai futballnemzetek, különösen a svéd válogatott sikereinek titka? – teszik fel mostanában az elmaradhatatlan kérdést még ott is, ahol a siker terem, azaz Skandináviában.Tommy Söderberg és Lars Lagerbäck, a sárga-kékek kapitánykettőse szerint: "Elsősorban nem a talentum a döntő, hozzáállás, akarat kérdése az egész. Mivel napjaink labdarúgása a fizikai mutatókra, azaz az erőnlétre, a gyorsaságra, a küzdeni tudásra épül, nálunk, Svédországban elsősorban ezeket és nem a technikai képességeket helyezik előtérbe. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csakis robotoló vízhordókat képezünk ki, és teljesen háttérbe szorítjuk, ellehetetlenítjük a virtuóz futballistákat. Ami megtanulható, elsajátítható, szinten tartható, azt a játékosaink tudják. Ezért tartunk ott, ahol.”Hát így megy ez a rideg, barátságtalan északon.Nem rejtély, nyitott könyv

"A svéd futballban nincs semmiféle rejtély, ellenkezőleg: a svéd futball nyitott könyv. Legalábbis azok számára, akik nyomon követik nálunk az utánpótlás-nevelést” – állítja Tommy Söderberg. A labdarúgó-palántákat aszerint válogatják, ki menynyire terhelhető testileg, lelkileg és szellemileg. Az edzők azokat a gyerekeket favorizálják – ha lehet ilyet mondani –, akik komolyan veszik az edzéseket, az állóképesség fejlesztését, a játék stratégiai-taktikai elemeinek gyakorlását. A kritikusok úgy vélik, ez a metódus hibás, kölyökkorban ugyanis "játékosabbra kellene venni a figurát”, inkább a játékra, egyben a technikai tudás fejlesztésére kellene összpontosítani.
A "begyöpösödött” svéd szakemberek azonban nem tágítanak, szemernyivel sem kívánnak kevesebbet megvalósítani "jól bevált” elképzeléseikből. Kizárólag céltudatos, jól kezelhető gyerekekkel dolgoznak. Ebből úgy profitál az ország, hogy az alacsonyabb ligákban is hemzsegnek az öntudatos, a hivatásuknak élő labdarúgók. Jobb helyeken – tehát Svédországban is – őket nevezik profi futballistáknak.
"Tessék csak közelebbről tanulmányozni Mikael Nilsson karrierjét! – mondja Söderberg. – Tavaly ősszel került be először a válogatottba, de már bérelt helye van a középpálya jobb oldalán. A lengyelek ellen ő szerezte az első gólt, ezenkívül bejátszotta az egész pályát, és a védekezésből is kivette a részét. Két évvel ezelőtt, figyelem, még csak a hetedik vonalbeli Ovesholmban játszott, mára azonban már oszlopos tagjává vált az első ligás Halmstadnak! Egy esztendő leforgása alatt tökéletesen idomult a csapat hadrendjéhez.” Lagerbäck szerint éppen itt van a titok nyitja. "A svéd labdarúgók alapmentalitása ugyanaz: mindegyikük egy játékrendszerhez, a 4-4-2-höz van hozzászokva – egészíti ki kollégáját Lagerbäck. – Mi, Söderberg és én, ebből indultunk ki, amikor átvettük a válogatott irányítását. A fiúk a következő utasítást kapták: megmondtuk nekik, a jövőben egy árva szót sem ejtünk az eredményről. Ne foglalkozzanak az eredménnyel, mert ha mindegyikük maradéktalanul elvégzi az adott játékrendszerben rá szabott feladatot, meglátják, szinte magától jön majd a siker.”
A fentiekből kiderül, a két svéd kapitány nem csiszolatlan gyémántokat, sztárjelölteket keres csapatába. Ellenkezőleg. "Ha lehet azt mondani, mi nem a legjobb svéd labdarúgókat válogatjuk be a keretbe, hanem azokat, akik a legtökéletesebben illeszkednek az általunk kifundált játékrendszerbe” – állítja egyhangúlag a kapitánykettős. S hogy milyen is ez a Söderberg–, Lagerbäck-féle játékrendszer? "Nos, a négy védő előtt egy védekező középpályás helyezkedik középen. A két szélső középpályás körülbelül tíz-tizenöt méterre behúzódva az oldalvonaltól futballozik, szabad teret hagyva a szélső hátvédeknek. A középpálya negyedik tagja kissé előretolva, közvetlenül a két, mélyről felfutó csatár mögött játszik. Ez az »előcsatár« a középpálya rombuszának felső csúcspontja” – ad némi betekintést stratégiájába Söderberg és Lagerbäck.
A szakemberek remek pedagógusok is. Elárulják, hogy kiválasztottaik kitűnő alanyok a munkához, minden részletet meg lehet velük beszélni: "Mindenki tudja, hogy ha végrehajtja feladatát, mi meg leszünk vele elégedve, attól függetlenül, hogy győzött-e csapat, vagy vesztett.” Söderbergék ezzel az "ígéretükkel” gyakorlatilag óriási (lelki) terhet vettek le a játékosok válláról, akiknek nincs mitől tartaniuk, nem kell attól rettegniük, hogy edzőik megeszik őket egy-egy vesztes meccset követően. Így biztosak a feladatuk elvégzésében, ami már egy lépés a győzelem felé.
Tommy Söderbergnek amúgy nagy érzéke van a pedagógiához, korábban gyakorolta is ezt a hivatást: nehezen kezelhető fiatalokat oktatott egy gimnáziumban.

Előre az eggeni úton

Skandináviában mindazonáltal nem a svédek számítanak úttörőknek, a szomszédban Nils Arne Eggen hamarabb nyúlt ezekhez a pedagógiai-pszichológiai eszközökhöz. A legendás norvég tréner söderbergi-lagerbäcki gondolatokat fejtett ki Godfoten (Jó láb) című könyvében, s hogy nem beszélt a levegőbe, azt a Rosenborggal elért sikerei bizonyítják. Eggen 1987-ben ült le a trondheimi egyesületet kispadjára, s azóta a Rosenborg egyeduralkodónak számít Norvégiában. A csapat ebben az évben is megnyerte a bajnokságot – igaz, már Age Hareide irányításával, Eggen ugyanis tavaly átadta a stafétabotot. Egyes helyi szakemberek úgy tartják, Hareide kényelmesen ülhet a nyeregben, elvégre a "piszkos munkát” Eggen már évekkel ezelőtt elvégezte Trondheimben.
Ismerkedjünk meg az eggeni alapokkal is! "Csakis vasakaratú gyerekeket lehet terhelni, csakis ilyen legények képesek elbírni a tervszerű edzéseket – írja Eggen említett könyvében. – Ez viszont egyedül azt bizonyítja, hogy megfelelő hozzáállással ki lehet küszöbölni a földrajzi és az éghajlati hátrányt. Sőt, számos esetben még a tehetséget és a pénzt is lehet pótolni!” Mivel? Lelkesedéssel, céltudatossággal, profiszemlélettel, hibátlan fizikai és lelki felkészültséggel. Sokatmondóak Eggen ezen szavai is: "Jóllehet játékosaink jól keresnek, lélekben továbbra is, a szó nem pejoratív értelmezése szerint, amatőrök. Elsősorban nem a pénzért, hanem a játék szeretetéért futballoznak.”
Eggen nem véletlenül említi a földrajzi és az éghajlati viszonyokat, a trondheimi lurkóknak ugyanis nincs esélyük a grundokon vagy a tereken elsajátítani a játék alapjait – merthogy nincsenek ilyenek a városban. (Vagy legalábbis nagyítóval kell keresni őket.) Trondheim és környéke fekvése szerint meredeken zuhan a tengerbe, szinte lehetetlen vízszintes, azaz futballra alkalmas játékteret találni a fjordban. Ha van ilyen alkalmas játéktér, az a Rosenborg Ballklub valamelyik edzőpályája. Ahol természetesen az edző és nem az "élet” oktatja a labdarúgást. Méghozzá a derék Nils Arne által meghatározott módszer alapján.
Most nézzünk egy kis eggeni stratégiát! A norvég bizonyos tekintetben merészebb svéd kollégáinál. Míg Söderbergék inkább a biztonságra helyezik a hangsúlyt (szilárd védekezésre alapozva kontrákkal közelítik meg az ellenfél kapuját; erről a magyar válogatott is meggyőződhetett tavasszal Budapesten), addig Eggen a támadófutball mellett tör lándzsát. A Rosenborg nem két, hanem három csatárral, valamint két támadó szellemű középpályással operál 4-3-3-as rendszerben. A labda keveset van a levegőben, a játékosok sokat háromszögeznek, és állandóan mozgásban vannak.

Morten Olsen bandája

Dániában Morten Olsen szemlélete az irányadó. A cseppet sem lazaságáról híres egykori legendás hátvédnek, jelenlegi szövetségi kapitánynak sikerült rávennie a korábban könnyelmű és bohém futballistáit, hogy úgy küzdjenek, mint a svédek vagy a norvégok. Ennek megfelelően a dán válogatottból mára gyakorlatilag eltűntek a zseniális technikai tudású játékosok, a labdazsonglőrök – olyanok, mint például az épp Olsen mellett tevékenykedő, ugyancsak egykori dán legenda, Michael Laudrup –, és egyre nagyobb feladat hárul az úgynevezett "ütközőkre”, a "csípő-rúgó-harapókra” vagy akár a pályát felszántókra. Utóbbira megfelelő példa a napjainkban magánéletbeli gondokkal küszködő Stig Töfting, akinek nem véletlenül Fűnyíró a beceneve.
A mai dánok sokkal komolyabban veszik a labdarúgást, mint közelmúltbeli elődeik. És – figyelem!!! – a sikert, amelyet a nemzeti csapat az 1992-es Európa-bajnokság megnyerésével ért el, csak egy óriási szerencsével aratott győzelemnek tekintik. (Emlékezhetünk rá, a szimpatikus dánokat a strandról "gereblyézték össze”, miután az Európai Labdarúgó-szövetség kizárta a tornáról a háborús hadszíntérré változó Jugoszlávia válogatottját.) Strandlabdarúgókra nem lehet a jövő futballját építeni – mondják Dániában.
Így fest tehát ez a játék néhány ezer kilométerrel arrébb, a messzi északon. Bőven lehet tanulni a söderbergi-lagerbäcki-eggeni-olseni mentalitásból, de még a finnországi és izlandi futballcsarnok-építési lázból, a műfüves pályák gyarapodásából is. Ha mást nem, hát céltudatosságot, profiszemléletet, megfelelő hozzáállást.