Váltás az utolsó percben

A 27 esztendős dzsúdós hosszú idő után elhagyta a Honvéd-Kipszer együttesét, s immár az sem titok, hogy a kvótákért zajló harc utolsó felvonásában a nehézsúlyúak között száll harcba az olimpiai indulás jogának megszerzéséért.
– Miért éppen most szánta rá magát ilyen nagy változásokra?
– A Honvédban problémáim voltak, úgy éreztem, nem nagyon becsülnek, hiányzott a megfelelő háttér, ezért váltottam – válaszolt Kosztolánczy. – A Miskolci VSC-nél megkapom azt az erkölcsi és anyagi támogatást, amire szükségem van az eredményes szerepléshez. Az átigazolásra a felnőtt Európa-bajnokságot követő szünetben került sor, így már miskolci színekben utazhattam az Universiadéra.
– A dél-koreai versenyen remekeltek a magyarok, a csapat bronzérmet nyert, Neu Gábor és Rajcsányi Gergő ugyancsak harmadik lett, önnek pedig eljátszották a Himnuszt.
– Ez volt az első felnőttvilágversenyem, ahol érmet szereztem, ráadásul egy aranyat. Úgy éltem meg, mint egy kisebb elégtételt, hogy be tudtam bizonyítani, igenis számolni kell velem.
– Két egykori klubtársa is részese volt a sikereknek. Nem sajnálja, hogy már nem a barátaival készül?
– Azért ez egészen másról szól. A barátaim attól még a barátaim maradtak, hogy most már nem ugyanazokért a színekért küzdünk. Az én célom az, hogy eljussak az athéni olimpiára, ezért szükségem volt a váltásra, de ettől függetlenül az edzések után vagy a keretedzéseken ugyanúgy találkozunk.
– Hol készül most?
– A KSI és a válogatott keret edzésein veszek részt.
– És van megfelelő edzőpartnere?
– A KSI-ben szerencsére van százkilós partner, például Szabó Gabi, a Honvédban sem volt sokkal több. A válogatott edzőtáboraiban pedig semmi sem változik majd…
– Attól eltekintve, hogy súlycsoportot is vált. A száz kilóban voltak súlyproblémái?

– Sosem volt gond a súlyommal.
– És milyen súllyal próbálja majd felvenni a harcot a plusz százkilósok között?
– Úgy százöt-száznyolcra kellene feltornáznom, azt hiszem, akkor még továbbra is építhetnék a gyorsaságomra. Csak akkor van esélyem, ha az állóképességem és a gyorsaságom érvényesíteni tudom, mindig vigyáznom kell majd, hogy egy százötven-százhatvan kilós ellenfél ne tudjon összeszedni, mert akkor már szinte semmit sem tehetek.
– Ha eléri a kívánt súlyt, lesz még lehetősége visszatérni a százkilósok közé?
– Persze. Csak az athéni olimpia miatt vállalkoztam a váltásra, az ugyanis köztudomású, hogy a százkilósoknál Kovács Antinak gyakorlatilag megvan a kvótája, más utat kellett keresnem. Úgy érzem, a nehézsúlyban az erőmmel nem lesz probléma, ráadásul már több jelentős sikerélményem volt a legnehezebbek között. Tavaly, a maribori Európa-bajnokságon az abszolút kategóriában ötödik lettem, az idén a Bundesligában legyőztem az Eb-bronzérmes német Tölzert, aki mellesleg száznegyven kilós, illetve az ugyancsak száznegyven kilós Európa-bajnoki ötödik helyezett görög Papajoannut.
– Alig két hete a moszkvai szuperversenyen is a százkilósok remekeltek, az abszolút verseny döntőjében a fehérorosz Makarov a nehézsúly kétszeres világbajnokát, az orosz Mihalint győzte le.
– Erről nem is hallottam. Makarov nagyon ügyes, ám tavaly a Bundesligában őt is sikerült legyőznöm.
– A nehézsúlyban elölről kell kezdenie az olimpiai pontgyűjtést?
– Nulláról indulok, de nem esélytelenül. Ebben a kategóriában kilenc európai dzsúdós szerezhet még kvótát, a ranglistán jelenleg a bolgár Tonkov a kilencedik, tizenöt ponttal. Jövőre egy A-kategóriás versenyen harminc pont jár a harmadik helyért, vagyis ha valaki dobogóra kerül egy Világkupán, jó esélye van az athéni indulásra. Nem egy ördöngös dolog. Egyébként pedig azt mondom, ha nem sikerül érmet szereznem valamelyik Világkupán, akkor az olimpiával sem érdemes kacérkodnom. Nem azért küzdök majd, hogy töltelék legyek Athénban.