Elveszett (európai) illúziók

Előbb "Az Európai Unió kihívásai a sportban” elnevezéssel rendezett konferenciának, majd néhány nappal ezelőtt a sporttörvény vitájának adott helyet az úgynevezett felsőházi terem, amely csaknem mindenben megfelelője az "igazi” parlamenti ülésteremnek. Utóbbiról lapunk részletesen beszámolt, ezen a helyen legfeljebb két kiegészítést tennénk. Az egyik, hogy a sporttörvény alapos módosításának vitájában is történt utalás az Európai Unióra, pontosabban csatlakozásunk közelségére, ami miatt érdemes lett volna várni a törvény átalakításával 2004 júniusáig, amikor már a közösség tagjaként végezhetnénk el a szükséges korrekciókat. Utólagos véleményként megfogalmazhatjuk azt is: érdemben – mint ahogyan az alábbiakból is kiderül – az idő megválasztása elhanyagolható szempont. Egyfelől, mert gyökeres fordulat nem várható az uniós normák és gyakorlat tekintetében, másrészt pedig a meglévő "szamárvezetőket” éppenséggel figyelembe vehették – vették is – a jelenlegi törvény-előkészítés során. (Azt már csupán zárójelben fűzzük hozzá – persze a résztvevőknek szintén feltűnt –, hogy miközben a nyílt vitanap javában zajlott, ezzel egy időben az "alsóházi”, a valóságos parlamentben már a beterjesztő és a vezérszónok országgyűlési képviselők beszédeivel el is kezdődött a sporttörvény napirendi tárgyalása. Ez azért – jegyezte meg nem egy sportvezető – elég furcsán vette ki magát.)Térjünk azonban vissza Európához, a kihívásokhoz és a csatlakozáshoz, amely elé a polgárok tekintélyes része némi fenntartással tekint, a többség azonban – a sportban is – valamiféle jótéteménynek feltételezi. Ennek a csodavárásnak egyszerű oka az, hogy a rendszerváltást követően a testkultúra és a sport ügye mindmáig periférikus maradt (ennek bizonyítására számos tényt sorolhatnánk fel a sportegyesületi adósságkezelés kialakulásától, a sportegyesületi támogatások megszűnésén, a létesítmények lepusztulásán át a közoktatás keretei között bajlódó testnevelés, valamint a diáksport gondjaiig, de most ez nem célunk). Az elhagyatottság következményeként a jobb sorsra érdemes magyar sport megpróbáltatásokkal küszködő hívei hinni szeretnének valamiféle európai megváltásban, amely megkönnyebbülést hoz. Talán ezért is fogadta szinte áhítatos csend, amikor az Európai Unió képviseletében a csinos belga Viviane Reding asszony, a szervezet oktatásért és kultúráért felelős főbiztosa lépett a mikrofonhoz. Szépen, jóleső érzéseket keltve beszélt. Szólt a sport összes fontos funkciójáról: egészségmegőrzés, nevelési eszköz, fair play, szórakoztatás. Beszélt arról, hogy a politika szétválaszt, míg a kultúra – s benne a sport – egyesít. Udvariasan fejet hajtott a "nagy magyar sportnemzet” előtt, és méltatta a labdarúgó Aranycsapatot. Azt is hangsúlyozta, éppen itt az ideje, hogy a sport is a helyére kerüljön az EU-ban. Ergo – nincs ott… Tulajdonképpen sehol sincs. Sportminiszterünk sem tehetett mást, nem beszélt mellé. Nyomatékosítania kellett, hogy az európai csatlakozás számos tekintetben nyújthat segítséget, de elsősorban nem anyagi lehetőségeket ígér.Ne kergessünk illúziókat! A csatlakozás nem váltja meg a szegénység sújtotta sportot hazánkban, minthogy ilyen vonatkozásokban semmi sem történt annak idején a megalakuláskor – és lényegében egyetlen csatlakozó országban azóta sem. Az utóbbi évekbeli kapunyitás (2004-ben velünk együtt már 25 tagországa lesz a szövetségnek), a kapcsolatok tartalmának bővülése sem változtatott azon a tényen, hogy az Európai Közösség, majd Unió kifejezetten gazdasági célok megvalósítására létesült, s előírásai a munkaerő (személyek), az áruk, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlását szavatolják a tagországok között. A sport és a kultúra nem kapott helyet az eredeti alapdokumentumokban, ezeket mint társadalmi jellegű területeket az Unió az Európa Tanács hatáskörébe utalta.További fejtegetések helyett: az Európa Tanács – főként 1996 óta – következetesen és igen erélyesen javasolja az EU-nak a sportszféra hivatalos elismerését, kezelését, noha kampánya eddig nem hozott sikert. Ellenben az idén új lehetőség nyílt arra, hogy a sport – a kultúra részeként – végre helyet kapjon Giscard d’Estaing volt francia államelnök és munkaközössége által kidolgozott új európai alkotmányban. Az idén júniusban a görögországi Szalonikiben tartott uniós tanácskozáson elfogadott javaslat harmadik részének 182. paragrafusában ennyi olvasható: "Az Unió – a sportnak a társadalomban és a nevelésben betöltött szerepére tekintettel – hozzájárul az európai sport előmozdításához.” Nem tehetünk mást, önökre bízzuk, mit olvasnak ki ennyiből. A többi – jószerivel tehát minden – rajtunk múlik. Ösztönzésül legfeljebb még annyit: jövőre újfent a jó öreg kontinens érdeklődésének előterébe kerülhet a sport, hiszen 2004-et az Unió a "Nevelés a sporttal európai évének” deklarálta.