Schillerwein István hetvenéves. A többség ilyenkor már unokákra vigyáz, ultizik a barátokkal, újságot olvas a presszóban vagy elbóbiskol egy könyv felett, ő azonban nagyon is aktív. Az 1952-es helsinki olimpián a kétüléses kerékpárban ötödik helyet szerző sportember nyughatatlan, ma is jelentős részt vállal a magyar sportéletben, a Ferencváros elnökségi tagja és tiszteletbeli elnök a Magyar Kerékpáros-szövetségnél.
Schillerwein István 70 évesen is aktív, és állítja: áldozatokat kell hozni a sikerekért (Fotó: Farkas József)
Schillerwein István 70 évesen is aktív, és állítja: áldozatokat kell hozni a sikerekért (Fotó: Farkas József)
Mozgalmasságát leginkább az példázza, hogy június végén súlyos baleset érte, kerékpározás (!) közben elütötte egy távolsági busz, amelynek következtében kettős medence- és kulcscsonttörést szenvedett. – Bár most elég zord az idő, azért biztos vagyok benne, hogy a kerékpárja nem a tárolóban pihen. – Nem, a balesetem óta már többször is tekertem – mondta Schillerwein István. – Igaz, hosszú időbe tellett a felépülésem, körülbelül hét hétig feküdtem a kórházban, majd még három hetet ráhúztam egy veseműtét miatt, vagyis gyakorlatilag az egész nyarat pihenéssel töltöttem el. De most már minden rendben van, úgy érzem, tökéletesen felépültem és majd kicsattanok az erőtől és az egészségtől. – Ezt jó hallani. Gondolom, nem is tétlenkedik. A múltja, a munkássága alapján biztos, hogy egyből belevetette magát a munkába. – Ez így van, az az ember vagyok, aki sosem tudott egy helyben megülni. A sport életem jelentős része, olyan, mintha a második feleségem volna. Tudja, ez hatalmas szerelem. – Akkor nézzük az udvarlást! Mikor döntött a kerékpár mellett? – A háború után. 1948-ban kezdtem el versenyezni a Szabadságharcos SE-ben, amely később átalakult a Honvéd kerékpáros-szakosztályává, és négy évre rá Furmen Imrével ötödikek lettünk a kétüléses kerékpárban a helsinki olimpián. – Ha jól tudom, nem ez az egyetlen kiemelkedő eredménye ennek a sikerpárosnak. – Nem, két esztendővel később második helyet értünk el a budapesti főiskolai világbajnokságon, ráadásul a négyezer méteres üldöző csapatversenyben aranyérmet szereztünk, ami hatalmas siker volt abban az időben. – Aztán négy évvel később a Ferencvároshoz igazolt. – Ami ugyanúgy, mint a sport, örök szerelem az életemben. Még két évig versenyeztem a Fradi színeiben, aztán edző, később vezetőedző lettem az egyesületnél, és talán ennek az időszaknak is köszönhetem, hogy 1974-től egészen az atlantai olimpiáig mint szövetségi kapitány, majd a rákövetkező négy évben a szövetség elnökeként dolgozhattam a sportágban. És tudja, arra vagyok a legbüszkébb, hogy elmondhatom magamról, olyan sportvezető vagyok, aki tökéletesen ismeri az öltözők, az edzőtermek, a versenyek világát. – Irányította a munkájában valami hitvallás vagy filozófia? – Igen, ez szolgálat és áldozat. És a célom mindent elkövetni azért, hogy a munkámmal a jövő Schillerweinjeit szolgálhassam.