Lehet-e szó vigaszdíjról?

"Roberto Carlos napról napra fiatalabbnak tűnik."
RONALDO, 2003., november 11.

Különös dolog ez az Aranylabda… Ha az ember egy kicsit is enged az érzelmeinek, egészen másnak adná, mint "józanul”. Egyeseket ugye mostanában elragadnak az emlékeik, és nosztalgiarohamuk közepette Paolo Maldininek ítélnék a díjat. Aztán itt van Roberto Carlos: sokan égbekiáltó igazságtalanságnak tartják, amit tavaly műveltek vele a France Football tudósítói. Közülük néhányan talán már meg is bánták, hogy elkápráztatta őket Ronaldo vb-gólkirálysággal megspékelt (jó esetben) fél szezonja, és a világbajnoki arany mellé BL-elsőséget is szerző, végig remekül játszó csodavédőt negligálták.
Azt a döntést már nem lehet megmásítani, de kérdés, vajon helyes volna-e a mostani kitüntetéssel kárpótolni őt az előző éviért. Ha az idei teljesítményét nézzük, semmi rendkívülit nem látunk, Roberto Carlos a tőle megszokott sebességgel száguldozott a bal oldalon, káprázatos, időnként gólpasszá avanzsáló keresztlabdákkal találta meg a csapattársait, no és akkor sem csalódtunk, ha elsült a lába. Igaz, ezzel kapcsolatban fontos rögzíteni, hogy David Beckham érkezésével valamelyest megcsappant az általa elvégzett szabadrúgások száma, így kevesebb gólt is szerzett. (Viszont annál fontosabbakat. Hogy messzire ne menjünk, asszisztja mellett betalált az őszi, történelmi vendégsikerrel végződő Barcelona–Real Madrid csúcsrangadón.)
Amennyiben mindenáron szeretnénk legalább egy csomót találni a kákán, természetesen ennek sincs akadálya. A Real, mint ismeretes, a spanyol bajnokságot ugyan megnyerte, a BL elődöntőjében viszont elbukott a Juve ellen, és ezt sokan a "galaktikusok” csillagközi méretű védelmi hibáinak tudták be. A hátsó alakzat gyenge pontja persze semmi esetre sem Roberto Carlos volt, de a felelősség nyilvánvalóan az övé is.

Korunk álomcsapatainak állandó balbekkje még egy érdekes momentummal gazdagította a futballtörténelem 2003-as esztendejét – sérülést szenvedett. Hogy ilyesmi mennyire ritkán fordult elő vele pályafutása során, a következő érdekes adat bizonyítja: az említett, háromhetes pihenőt megelőzően a Real Madridnál eltöltött hét éve alatt éppen hét mérkőzést kényszerült kihagyni sérülés miatt. Páratlan fizikuma egyebekben is tetten érhető, olyat például még senki sem látott, hogy a folyton vigyorgó brazil a 90. percben kisebb elánnal zakatolt volna, mint a meccs elején. S akkor az ágyúszerű bal lábáról még nem szóltunk egy szót sem…
Ami a múltat illeti, Roberto Carlosnak óriási szerencséje volt annak idején, hogy szerződtette a Real Madrid. A Palmeirastól ugyanis az Interhez igazolt, még 1995-ben, és ott bizony nem érezte jól magát. Saját bevallása szerint azért nem, mert túlságosan elöl (!) szerepeltették. Furcsán hangzik ez egy gyakran felfutó szélsőhátvéd szájából, de az indoklás logikus: a középpályás pozícióból nem lehet lendületből érkezni az ellenfél tizenhatosához, márpedig neki ez a legnagyobb fegyvere – magyarázta az érintett.

Végül ejtsünk szót magáról az emberről is! Megtollasodván sem felejtette el, honnan jött, megvásárolta karrierje első egyesületét, a bajban lévő Uniao Sao Joaót, és azóta személyesen viseli gondját a brazil harmadosztályban vitézkedő kiscsapatnak.