Buruczki csak közel van Athénhoz

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2004.01.08. 21:30
Címkék
Buruczki a 30 közé szeretne kerülni (Fotó: Árvai Károly)
Buruczki a 30 közé szeretne kerülni (Fotó: Árvai Károly)
Buruczki a 30 közé szeretne kerülni (Fotó: Árvai Károly)
Buruczki a 30 közé szeretne kerülni (Fotó: Árvai Károly)
Buruczki a 30 közé szeretne kerülni (Fotó: Árvai Károly)
Buruczki a 30 közé szeretne kerülni (Fotó: Árvai Károly)
– Gratulálok az olimpiai kvóta megszerzéséhez!
– Köszönöm – válaszolt Buruczki Szilárd.
– Örül?
– Természetesen. Miért kérdi?
– Azért, mert ön harcolta ki az ötkarikás indulás jogát, de a hírek szerint egyáltalán nem biztos, hogy Athénba is elutazhat.
– Ez igaz. A szövetség úgy határozott, hogy az induló személyéről tavasszal négy-öt válogatóverseny dönt majd.
– A hangja alapján egyetért ezzel a döntéssel…
– Mivel az eddigi eredmények alapján én vagyok a válogatók esélyese, nem foglalkozom ezzel.
– Meg sem fordul a fejében, hogy nem sikerül?
– Nem. Ha már eddig eljutottam, az utolsó akadályokat is le kell küzdenem.
– Mi kellett ahhoz, hogy az olimpiák történetében először egy magyar hegyikerékpáros is részt vehessen a nyári játékokon?
– A kvalifikáció alapját a nemzetek közötti világranglista jelentette, s a különféle nemzetközi versenyeken, a világbajnokságon, az Európa-bajnokságon, a Világkupákon, illetve az E1-es és E2-es kategóriájú viadalokon lehetett pontokat szerezni. Ezek közül az Európa-bajnokság kivételével valamennyi versenyen részt vettem, összesen huszonhétszer sikerült pontot szereznem.

Névjegy

BURUCZKI SZILÁRD

Született: 1979. január 13., Zalaegerszeg
Sportága: hegyikerékpár, cross country
Klubja: KS Kistarcsa-Magellán Team
Edzôje: Lôrincz Olivér
Nevelôedzôje: Hidas Péter
Legjobb eredményei: 7x magyar bajnok
Legjobb világranglista-helyezése: 71. (2003)
Jelenlegi világranglista-helyezése: 74.
– Nem unatkozott…
– Dehogy! Korábban legfeljebb hússzor indultam egy év alatt, tavaly jóval több volt a versenyem, pedig a második kanadai Világkupa-futamon megsérültem, és csaknem egy hónapot ki is kellett hagynom, ezért a magyar bajnokságról is kénytelen voltam lemondani. Az olimpiáért viszont mindent megtettünk, még novemberben is részt vettünk egy izraeli versenyen, hogy sikerüljön megszerezni a kvótát.
– Ön szerint mire lehet képes egy magyar hegyikerékpáros az olimpián?
– Tudom, hogy ez nagyon nehéz feladat lesz, hiszen az ötven legjobb versenyző indul, de az első harminc között szeretnék végezni…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik