Ez még csak a kezdet?

Egy kicsit még a meccsnél időzve: szegény Kaká igazán megérdemelte volna, hogy miután a munka dandárját elvégezte, ő rúghassa a tizenegyest, de a Milannál, úgy tetszik, efféle szentimentális szempontok nem érvényesülhetnek, mert szokás szerint Pirlo volt az ítélet-végrehajtó. No, nem mintha a meccs még mindig csak 21 éves hőse magának vindikálta volna a jogot, sokkal szerényebb annál, hogy ilyenre vetemedjen. A remek produkciója kapcsán az őt méltatóknak is azt üzente, egyelőre ne hasonlítgassák a legnagyobbakhoz, mert még sok mindent kell letennie az asztalra ahhoz, hogy ezt kiérdemelje. Persze hozzátette, el fog jutni oda is: ahogy most játszik, az még csak a kezdet.
Így vagy úgy, mindenképp érdemes megismerkedni eddigi – a dolog természetéből fakadóan nem túl hosszú – pályafutásával. Életének első évei merőben más mederben csordogáltak, mint a legtöbb brazil játékos esetében azt megszokhattuk. Nem szalagdált mezítlábasan sem a Copacabana homokján, sem Sao Paulo utcáin, ehelyett a fővárosban nevelkedett jómódú családban, amelynek tagjai az utcákat kizárólag helyváltoztatás céljából vették igénybe. A kis Ricardo meg egy rendezett körülmények között működő helyi futballiskolában kezdte rúgni a labdát.
Csillaga ehhez mérten egyenletesen ívelt fölfelé, jóllehet családja közben Sao Paulóba költözött. A focisulit hamarosan egy igazi klub kölyökcsapata követte, ahonnan egyenesen a város egyik legnagyobb egyesületéhez, a kilencvenes évek eleji fénykorán épp túllendülő Sao Paulo FC-hez került. Ekkor egy kis törést okozott a karrierjében egy olyan baleset, amilyen mondjuk Ronaldóval vagy Rivaldóval ebben a korban semmiképp sem történhetett volna meg. Nagyszüleinél nyaralt vidéken, és egy rosszul kiszámított fejes alkalmával beütötte a fejét az úszómedence aljába. Sokáig kétséges volt, hogy egészséges ember marad-e, meg aztán időleges amnéziával is küszködött.

Szerencsére futballozni nem felejtett el. Ez akkor vált bizonyossá, amikor a 2001-es Rio–Sao Paulo-torna döntőjére "felvitték" az ifiktől, és a második félidőben, 0–1-nél pályára küldték. Tizenkilenc éves fejjel két gólt szerezve megfordította a Botafogo elleni finálét, s az évben az országos bajnokságban is remekelt, olyannyira, hogy az egész mezőny legjobbjának választották.
Ez nem kerülhette el a világbajnokságra készülő szövetségi kapitány, Luiz Felipe Scolari figyelmét, akinek keretében végül ő lett a legfiatalabb játékos. A távol-keleti vb-n egyszer kapott lehetőséget, Costa Rica ellen, de sokak szerint 2006-ban, Németországban ő lesz a brazil válogatott legfontosabb vezéregyénisége.
Tavaly nyáron az európaiak sorban álltak az aláírásáért. Mint mostanában minden világklasszis esetében, szóba került a Real Madrid, aztán viszonylag gyorsan eldőlt, hogy Milánóban folytatja, de jó ideig nem lehetett tudni, melyik klubban. Végül a Milan lett a befutó, ahol úgy kezdett játszani, hogy vele – Rivaldóval, Serginhóval, Roque Júniorral ellentétben – a brazilokat szemmel láthatóan nem favorizáló Carlo Ancelotti vezetőedző sem tehette meg, hogy mellőzze. Most pedig bizonyára már meg sem fordul a fejében.