Még nem bontanak

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.01.29. 21:15
Címkék
– Az athéni játékokig állni fog az Olimpiai Csarnok, és biztosan nem bontják le addig, amíg a Népstadion rekonstrukciós terve el nem készül – válaszolta kérdésünkre Vass Károly, a Sportfolió Kht. igazgatója, akit azért kerestünk meg, mert szerdán a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöksége határozatban tiltakozott az Olimpiai Csarnok lebontásának terve ellen.– Mikorra készül el a rekonstrukciós terv?– Időpontot még nem tudok mondani, hiszen a kérdéssel foglalkozó bizottságnak csak jövő héten lesz az alakuló ülése. A rekonstrukció egyébként nem csupán az atléták fedett pályáját, hanem a stadion területén lévő többi épületet, így a Kisstadiont és a Körcsarnokot is érinti.– Miért érezték fontosnak, hogy tiltakozó határozatot hozzanak nyilvánosságra? – kérdeztük Rábold Gusztávot, a MASZ elnökét.– Azért, mert az Olimpiai Csarnok az egyetlen olyan pálya Magyarországon, amelyben az atléták télen megfelelő edzésmunkát végezhetnek. Enélkül nem tudunk felkészülni a következő évek világversenyeire.– Honnan szereztek tudomást a bontási tervről?– Éppen az a gond, hogy hivatalosan semmiről sem kaptunk tájékoztatást. Különböző helyekről, különféle információk érkeznek. Egyes hírek szerint március tizenötödikén, mások szerint április elsején, megint mások szerint nyáron bontanák le a fedett pályát. Hallottunk persze építési tervekről is, de az az álláspontunk, hogy a bontás nem előzheti meg az építkezést. Amíg nem létesül Magyarországon olyan fedett pálya, amelyet télen egyedül az atléták használnak, addig szükségünk van az Olimpiai Csarnokra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik