Edző nélküli juniorok

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2004.02.26. 20:37
Címkék
Csütörtök délután ülést tartott a Magyar Judószövetség edzőbizottsága, amelynek legfőbb feladata ezúttal a májusi Európa-bajnokságig tartó időszak feladatainak meghatározása volt.
"Meg kellett terveznünk a felkészülési programot, hiszen egy hónap alatt négy olimpiai kvalifikációs verseny vár a válogatottra, emellett beszámoltam a kvalifikációs helyzetről is, mit értünk el eddig, s milyen esélyeink lehetnek még – mondta Nagy Ernő, a férfiak szövetségi kapitánya. – Mindenekelőtt azzal kezdtem, hogy mindannyian tegyük félre a sérelmeinket és a versenyzők érdekében fogjunk össze a közös célok megvalósításának érdekében, s kizárólag a szakmával foglalkozzunk. Minden kollégám tisztában van azzal, hogy mi történt az elmúlt hetekben a válogatott körül, de én nem kívánok a továbbiakban ezzel a kérdéssel foglalkozni, s erre kértem edzőtársaimat is."A kapitány – akit egy héttel ezelőtt az MJSZ elnöksége megerősített tisztségében – elmondta, jól sikerült az egyeztetés, körvonalazódott a program, eldőlt többek között, hogy kik és milyen formában vesznek részt a soron következő kvalifikációs viadalokon. Március második hétvégéjén, Prágában már tatamira léphetnek a válogatott korábban sérüléssel bajlódó versenyzői is, így az Európa-bajnok Ungvári Miklós, az olimpiai és világbajnok Kovács Antal és az Eb-bronzérmes Csizmadia Zoltán is."Egy szomorú esemény is történt az edzőbizottsági ülésen – folytatta Nagy Ernő –, Csikesz Csaba, az elmúlt években rendkívül sikeres junior-válogatott keretedzője szakmai és személyi okok miatt beadta a felmondását. Nehéz bármit is mondani erre, hiszen az indokait valósnak érzem, elfogadtam a felmondását és megköszöntem áldozatos munkáját. Egy jelöltem már volt, az ülésen felkértem a legjobb világbajnoki szereplésre esélyes junior válogatott versenyző edzőjét, Hangyási Lászlót, hogy segítsen a juniorkeret munkájának koordinálásában, ő ezt nem vállalta. Három hetem maradt, hogy megtaláljam Csaba utódát, a fiatalok felkészítését ugyanis folytatni kell, hiszen az Európa-bajnokság mellett ősszel Budapesten, a Sportarénában kerül sor a korosztályos világbajnokságra."A kapitány szavaihoz Hangyási László csak annyit kívánt hozzáfűzni, hogy az ASE olimpiai részvételre esélyes versenyzőinek felkészítése összeegyeztethetetlen lenne ezzel a feladattal, ezért nem vállalta a felkérést.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik