Száguldó zuhanyfülkék

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.03.03. 11:23
Címkék
A célegyenesben gyorsított fel a Minardi-Cosworth, Baumgartner Zsolt csapata. A Formula1 törpeistállója a pénteki hivatalos idénykezdet előtt két nappal két új szponzorral és két új tesztpilótával gazdagodott.
Bruni (balra) és Zsolt lerántja a leplet (Fotó: DPPI)
Bruni (balra) és Zsolt lerántja a leplet (Fotó: DPPI)
Bruni (balra) és Zsolt lerántja a leplet (Fotó: DPPI)
Bruni (balra) és Zsolt lerántja a leplet (Fotó: DPPI)
Bruni (balra) és Zsolt lerántja a leplet (Fotó: DPPI)
Bruni (balra) és Zsolt lerántja a leplet (Fotó: DPPI)
Előbb a két sofőrről, akik közül a belga Bas Leinders a versenyhétvégék pénteki napján (vagyis már holnapután is) és a hivatalos évközi teszteken fog körözni a fekete négykerekűvel. A 28 éves pilóta a Formula–Fordban, a Formula–Opelben és a német Formula–3-ban versenyzett eddig, legutóbb pedig a Nissan-világsorozatban kétszer is a harmadik helyen végzett összesítésben. "Természetesen nagyon örülök a szerződésnek, s bízom benne, hogy hamar beilleszkedem – futotta le az udvariassági köröket Leinders. – A pénteki teszteken igyekszem minél nagyobb hasznára lenni a csapatnak az autó beállításában és a gumiválasztásban."

A másik igazolás a portugál Tiago Monteiro – ami a közös a két új fiúban, az a Nissan-sorozat. Amíg azonban Leinders elhagyta ezt a szériát az F1-ért, addig Monteiro továbbra is versenyezni fog ott, a Carlin Motorsport pilótájaként. Ez egyben azt is jelenti, hogy ő nem vesz részt olyan mértékig a Minardi munkájában, mint belga társa, így a pénteki edzéseken sem ül kocsiba. Korai versenyzői múltjából a francia Porsche Carrera-kupát, a szintén francia F3- és GT-bajnokságot vagy a jégen zajló Andros Trophyt érdemes kiemelni, de utána futott a jóval ismertebb Formula–3000-ben és a Champ Car-sorozatban is, mint ahogy a Le Mans-i 24 órás versenyen is megfordult. "Pontosan a sokrétű tapasztalatai miatt szerződtettük Tiagót, hiszen annyi különböző kocsiban ült már – szögezte le Paul Stoddart, a Minardi csapatfőnöke. – Nagyon bízom abban, hogy a két új tesztpilóta segít elérni a céljainkat ebben az idényben."

S hogy mi a cél? Néhány pont összegyűjtése a szezonban ("Négy vagy öt pont már hatalmas siker lenne" – így Stoddart), s az első ember arról is álmodozik, hogy fiai már a számára hazai pályán zajló idénynyitón is az első nyolcba verekszik magukat. Mindezt már az autó hivatalos bemutatásán mondta a csapatfőnök, merthogy azt is (magyar idő szerint) ma hajnalban ejtették meg, a Minardi melbourne-i boxában, akárcsak a korábbi években. A két pilóta, Gianmaria Bruni és Baumgartner különösebb cécó nélkül rántotta le a leplet az új kocsiról, amelyen már ott virított a két új szponzor, az X és a Wilux logója is. Előbbi egy most piacra vetett szénsavas, áfonyaízű üdítőital, míg utóbbi fürdőszoba-felszerelésben erős, közép- és felső kategóriás zuhanyfülkéket és kádakat gyárt.

Nem valószínű, hogy Baumgartner Zsoltnak (és támogatóinak) akár a két pilóta, akár a két szponzor riválisa lenne, sőt, bizakodhatunk abban, hogy így még versenyképesebb lesz a Minardi. Paul Stoddart mindenesetre optimista: "Az elmúlt három-négy évet figyelembe véve most kezdjük a legjobb helyzetből a sorozatot."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik