Az első újkori győztes – 1527 esztendő után

Utánanéztem, s kiderült, hogy a megnyitó napján az atlétikai versenyek hármasugrószámában avatták az első győztest Athénban, az amerikai James Brendan Connolly személyében. A további kutatások egy rendkívüli egyéniséggel ismertettek meg, kalandos életúttal, s nemkülönben olyan rendhagyó olimpiai történettel, amit annál is inkább szívesen osztok meg olvasóimmal, merthogy mesteri tollforgatóról, egyben kollégáról, újságíróról van szó, nem is akármilyenről, mint ahogyan ez a későbbiekből kitűnik…A NOB mulasztásáról még annyit: a szervezet internetes lapján könnyen fellelhetőek az olimpiai bajnokok tömör életrajzai. Connolly adatait olvasva kapott el a bosszúság. A születési helynél ez áll – not available – nem áll rendelkezésre. Megjegyzem, halála helyét sem jelölték meg az illetékesek… Úgy vélem, ez elfogadhatatlan, hiszen minimum ennyit minden olimpiai győztesről illik tudni, illetve közölni, s nem létezik, hogy ez éppen a legelső újkori bajnok esetében ne történhessen meg. Ajánlom tehát kellő tisztelettel ezt a néhány sort a NOB illetékeseinek is, hogy a bántó hiányosságot könnyűszerrel pótolják.*A híres bostoni Harvard egyetem rektora, William Bingham felvonta a szemöldökét, amikor 1896 kora márciusa egyik reggelén James Connolly azzal a kéréssel járult elé, hogy kaphasson nyolcheti eltávozásra engedélyt, s utazhasson az olimpiára: "Nézze, fiam, maga elsőéves, és nem kiugró a teljesítménye, lenne mit pótolnia – mondta a rektor. – Maga meg Athénba menne dáridózni…? A következőt javaslom: iratkozzon ki, jövőre jelentkezzen ismét, s akkor majd esetleg újra fontolóra vesszük"Az akkor 30 éves hallgató – már országos hármasugróbajnok – sarkon fordult, köszönt, és távozott a Harvadról – örökre.A tíz versenyzőt számláló amerikai atlétaválogatott március 20-án szállt fel a 8000 tonnás német hajóra, a Fuldára New Yorkban, hogy tizenkét napi utazás után Nápolyba jusson (ahol amúgy ellopták hősünk pénztárcáját). A fedélzeten és a le-fel vezető lépcsőket használva igyekeztek az atléták mindennap rendszeresen edzeni. Nápoly–Brindisi vonat, majd Brindisi–Korfu–Patrasz újabb hajóút, s végül megint több mint tízórás vonatozás Patraszból Athénba… A társaság holtfáradtan érkezett meg a görög fővárosba… Másnap hajnalban parádézó katonazenekar harsogó hangjaira ébredtek a szállodában, s arra döbbentek rá, hogy délután – olimpiai megnyitó, utána meg a program szerint egyebek között a hármasugrás szerepel. Connollyékat otthon senki nem figyelmeztette a gregorián, illetve a nyugati világban használt naptár közötti többnapos különbségre. Athénban április 6-ot írtak – Budapesten, Londonban, New Yorkban még csak március 26-ot.Sok filozofálásra, sopánkodásra meg dühöngésre nem maradt idő… Connolly legfeljebb abban mondhatta magát szerencsének, hogy a mezőny utolsó tagjaként ugorhatott. Azokban az időkben hiányos volt az eredményközlés, sőt verseny közben a bírák nem mondhatták el, ki mennyit ugrott. Az első kísérlet után az amerikai az angol edzőhöz, Perryhez fordult, aki az ugrások után – önkéntes pályamunkásként – simára gereblyézte az ugrógödör homokját: "Az embernek illene tudni, mit ugrott!" – jegyezte meg."Ami téged illet – válaszolt bajsza alatt a brit –, nyugodtan mehetsz zuhanyozni, a győztes érmet már a zsebedben érezheted. Az utánad következőt majdnem egy teljes méterrel ugrottad túl…"Utolsó ugrása előtt Connolly – biztos, ami biztos – a kalapját észrevétlenül elhelyezte azért az őt követő francia eredményével egy vonalban. A befejező ugrás után a görög György herceg, aki történetesen az atlétikai küzdelmek főbírájaként működött közre, odalépett Connollyhoz, gratulált a 44 láb 11 hüvelykes (13.71 m) győztes ugrásához, ami a körülmények ismeretében – puha volt a nekifutó, borús, kellemetlen időben fel-felerősödő ellenszél fújt, s ugye, a megpróbáltatásokkal terhes, végtelennek tűnő utazás, kialvatlanság, egyebek – mindenképpen elismerése méltó teljesítménynek könyvelhető el. A történeti hűség kedvéért: a francia Alexandre Tuffére végzett a második helyen 41.8-cal, míg a negyedik helyen a magyar Szokolyi Alajos 36.11-gyel, azaz 12.30 méterrel (érdekesség, hogy ő mindössze egyetlen kísérletet tett…). Így nyerte meg az újkori olimpiai játékok első győztes érmét James Connolly – nem aranyat, mert akkor még ezüst járt érte, amely a francia szobrász, Jules Champlain terve alapján készült, a második helyezettek pedig bronzot vehettek át – 1527 évvel azt követően, hogy, legalábbis a fennmaradt feljegyzések tanúsága szerint, az örmény herceg Varasdatest bajnokká avatták ökölvívásban Krisztus után 369-ben… A tengerentúliak arattak atlétikában, a 12 számból kilencet nyertek meg, s számos értékes helyezést is szereztek, így többek között Connolly, a " Bostoni szöcske" magasugrásban második, távolugrásban harmadik lett… Hazatérte után egyébként New Yorkban világcsúcsot ért el hármasugrásban, amelyet 13 évig azután képtelenek voltak túlszárnyalni. Már abbahagyta a versenyszerű sportolást, amikor 1900-ban párizsi utazást tervezett be egyik barátjával. Aztán ott döbbent rá, hogy éppen akkor olimpiai versenyeket rendeznek. Minden különösebb előkészületek, edzés nélkül a már 31 éves veterán elindult ismét hármasugrásban. A szintén amerikai Myer Sprint (14.47 méter) mögött második lett 13.97-tel. *A NOB archívuma vezetőjének szíves figyelmébe ajánlom, hogy James Brendan Connolly Írországból az Újvilágba kivándorolt szegény katolikus család 12 gyermekének egyikeként született Boston déli, a kikötőhöz közeli részén 1865. november 28-án. Érthetően azért ott, mert édesapja, John Connolly halászatból igyekezett fenntartani népes családját. A gyerekek életét így a mozgás, a játék, a sportolás és a tenger határozta meg leginkább, s Jameset illetően ez így is maradt egész fantasztikusan változatos, kalandos és hosszú életén át. Előbb biztosítási ügynökként dolgozott Savannah-ban, ahol közben kerékpárosklubot, atlétikai egyesületet és számos sporteseményt szervezett. Később, 1889-ben részt vett a spanyol– amerikai háborúban, majd Angliába hajózott egyszerű matrózként, utána német halászokkal dolgozott az Északi-tengeren, megismerkedett a bálnavadászat fortélyaival, ismét átszelte – most egy versenyvitorlás fedélzetén – az Atlanti-óceánt, rövid ideig haditengerészként, csatahajón, majd tengeralattjárón is szolgált, s ennek nagy hasznát látta, amikor a Collier’s tudósítójaként a tengeralattjárók akcióiról küldött színes riportokat. Bejárta a földkerekség minden tengerét, s remek újságíró vált belőle, olyan neves sajtóorgánumokkal szerződött, mint a Boston Globe, New York Sun, a Saturday Evening Post. Ilyen minőségben jutott el az 1908. évi londoni olimpiára is, ő tudósította a Collier’s magazint. Ezt követően végérvényesen az írásnak szentelte magát. Remek tolla és nem mindennapos tapasztalatai révén mindenekelőtt kalandos tengeri történeteinek köszönhetően válik rendkívül népszerűvé, több mint huszonöt könyvet, több száz cikket, riportot írt ( olykor Greg Binner, máskor Kevin Johnson álnéven is publikált). A Harvardon 1948-ban – évfolyama ötvenéves találkozója alkalmával – díszdoktori oklevéllel akarták kitüntetni, ezt azonban nem fogadta el. Nem felejtett, meg az is igaz, az elégtételnek azzal a tudatával tehette ezt, hogy akkor már hasonló megtiszteltetésben részesítette a Boston College és a Fordham University is. Az újkori olimpiai játékok első bajnokát hosszú élettel ajándékozta meg a gondviselés: James Connolly 1957. január 20-án hunyt el 91 esztendős korában New Yorkban.