Közbelépett a titkosszolgálat

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.15. 20:43
Címkék
Szokás szerint botrányok és felhajtás vezette fel a soros fordulót. Már önmagában elég beszédtémát szolgáltatna, hogy a harmadosztályban játszó Ricardo Cáceres Silva a harmadik futballista, akit doppingoláson értek, illetve hogy a River Plate-nél még mindig hitegetik a drukkereket Rivaldo szerződtetésével, a Chacarita JuniorsBoca Juniors meccs elmaradásának körülményei azonban mindent felülmúlnak.
Buenos Aires tartomány belbiztonsági minisztere, Raúl Rivara ugyanis olyan titkosszolgálati jelentéseket kapott, amelyek szerint a Chacarita Juniors szurkolói bosszúra készülnek a Boca Juniors hívei ellen a tavaly augusztus 31-i bunyó miatt. Rivara azonnal felfüggesztette a vasárnapra tervezett találkozót, amelynek az új időpontját később jelölik ki. Így végül csonka fordulóra került sor, de legalább a botrányt sikerült megúszni.Mindez aligha vigasztalja a Rivert, amely a Banfield ellen eltemette a hárommeccses győzelmi sorozatát. Pedig a fővárosiak győzelemben reménykedtek, Pereyra révén a vezetést is megszerezték, a második félidőre azonban elfáradtak. A látogatók fordítottak, ekkor a zsinórban a negyedik bajnokiján eredményes Marcelo Salas még egyenlíteni tudott, a hajrá azonban a Banfieldé volt. Bustos Montoya győzelmet érő átemelése azt jelentette, hogy a Banfield 1994. március 27. után nyert újra a Monumental-stadionban, míg Julio Falcioni mesternek ez volt az első diadala a River katlanjában.A Racing Club is véget vetett egy hosszú átoknak. Az Academia 1997 márciusa óta nem tudta hazai környezetben két vállra fektetni a Vélez Sársfieldet, most azonban nem volt kérdéses a győzelme. Az első félidő 40. percétől emberhátrányban játszottak a vendégek, ráadásul a Racing három fiatalja, Mariano González, Lisandro López és Gastón Fernández remek napot fogott ki, és az általuk összehozott három gól bőven elég volt a diadalhoz.A Clausura meglepetéscsapatának, a Talleresnek egyetlen gól is elegendő volt a negyedik győzelemhez. A Gimnasia La Plata végig döntetlenre játszott, jól védekezett, csakhogy Pablo Cuba 30 méteres átlövésével nem számolt, így vereséggel kulloghatott le a gyepről.Clausura (Zárás)
5. forduló:
5. forduló:
Independiente–Quilmes 3–1 (Losada 3. – 11-esből, Caballero 12., Alayes 44. – öngól, ill. A. López 48.), Talleres–Gimnasia La Plata 1–0 (Cuba 75.), Atlético de Rafaela–San Lorenzo 0–0, Lanús–Rosario Central 3–0 (Andrizzi 46., Iribarren 57., Pelletieri 90.), River Plate–Banfield 2–3 (Pereyra 8., Salas 67., ill. Pérez 47., 49., Bustos Montoya 84.), Newell’s Old Boys–Arsenal 1–1 (Vásquez 52., ill. Calderón 1.), Estudiantes La Plata–Olimpo 3–1 (Farias 10., 59., 60., ill. Sarmiento 40.), Nueva Chicago–Colón 1–0 (C. Gónzalez 18.), Racing Club–Vélez Sársfield 3–2 (L. López 35., M. Gónzalez 67., G. Férnandez 79., ill. Zárate 58., 92.). A Chacarita Juniors–Boca Juniors mérkőzést elhalasztották.
Az élcsoport: 1. Talleres 13 pont, 2. River Plate 10 (14–8), 3. Racing Club 10 (10–6), 4. Nueva Chicago 9, 5. Vélez 8 (12–9), 6. Boca Juniors 8 (7–5, 4 mérk.)

CHILE. Apertura (Nyitány). 7. forduló: Unión Espanola–Universidad de Concepción 2–2, Everton–Cobresal 1–0, Coquimbo–Universidad Católica 3–2, Huachipato–La Serena 4–2, Puerto Montt–Cobreloa 1–1, Rangers–Temuco 2–3, Palestino–Universidad de Chile 2–3, San Felipe–Audax Italiano 1–1, Colo Colo–Santiago Wanderers 4–1
A csoportokat a Colo Colo (12 pont), az Universidad de Concepción (17), az Unión Espanola (13) és az Universidad de Chile (13) vezeti.

ECUADOR. Torneo 2004. 7. forduló: Deportivo Quito–Olmedo 1–2, El Nacional–Aucas 0–0, Deportivo Cuenca–LDU Quito 0–1, Macará–Baqrcelona 2–1, Emelec–Espoli 2–0
Az élcsoport: 1. LDU Quito 15 pont, 2. Aucas 14, 3. El Nacional 12

KOLUMBIA. Copa Mustang I. 7. forduló: Nacional–América 0–1, Magdalena–Junior 0–0, Calí–Huila 2–1, Millonarios–Quindio 0–0, Tulua–Medellin 3–1, Envigado–Santa Fé 1–1, Pereira–Pasto 2–0
Az élcsoport: 1. América 15 pont, 2. Calí 13 (11–5, 6 mérk.), 3. Once Caldas 13 (6–1, 5), 4. Nacional 13 (11–7), 5. Pereira 13 (8–4), 6. Pasto 13 (7–6)

MEXIKÓ. Clausura (Zárás). 10. forduló: Monterrey–Chiapas 0–1, Veracruz–Morelia 0–1, Cruz Azul–Querétaro 2–0, Atlas–Santos 2–0, Necaxa–Guadalajara 3–0, UNAM–UNL 2–1, UAG–Pachuca 2–5, Irapuato–San Luis 3–1, Puebla–Toluca 1–2, América–Atlante 1–1
A csoportokat a Toluca (18 pont), az UNAM (21), a Chiapas (25) és a Guadalajara (19) vezeti.

PARAGUAY. Apertura (Nyitány). 6. forduló: Cerro Porteno–12 de Octubre 1–2, Olimpia–Sport Colombia 5–3, Sol de América–Tacuary 0–1, Luqueno–Nacional 1–1, Guarani–Libertad 0–6
Az élcsoport: 1. Libertad 16 pont, 2. Cerro Porteno 11 (7–4), 3. Olimpia 11 (11–9)

PERU. Apertura (Nyitány). 4. forduló: Atlético Universidad–Sporting Cristal 0–1, Universitario–U. San Martín 1–0, Alianza Atlético–Alianza Lima 1–1, Bolognesi–Melgar 2–3, U. César Vallejo–Wanka 1–0, Cienciano–Unión Huaral 3–1, Sport Boys–Estudiantes 0–0
Az élcsoport: 1. Cienciano 9 pont (3 mérk.), 2. Melgar 8 (9–6), 3. Alianza Atlético 8 (6–3)

JAPÁN. J-League. 1. szakasz, 1. forduló: Jokohama–Urava 1–1, Kasima Antlers–Gamba Oszaka 1–1, Kasiva Reysol–Oita 2–1, FC Tokio–Niigata 1–0, Cerezo Oszaka–Nagoja Grampus Eight 1–2, Vissel Kobe–JEF United Icsihara 2–1, Sanfrecce Hirosima–Simizu 1–1, Jubilo Ivata–Tokio Verdy 2–0

AUSZTRÁLIA. NSL, rájátszás. Főági elődöntő, első mérkőzés: Parramatta Power–Perth Glory 4–2
A legjobb négy közé kerülésért, visszavágók: Brisbane Strikers–Adelaide United 4–1, tj: az Adelaide, 4–4-gyel, idegenben szerzett góllal; South Melbourne–Marconi Stallions 2–0, tj: a South Melbourne, 2–0-val
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik