Egy héttel Kovács Antal prágai diadala után Rotterdamban újra szólt a Himnusz: ezúttal a 66 kilogrammos Európa-bajnok Ungvári Miklós tiszteletére. A Kecskeméti JC dzsúdósa egy hónapos kihagyás után a cseh fővárosban egy győzelemmel és egy vereséggel tért vissza, Hollandiában viszont már senki sem állhatott az útjába. A győzelemért 90 ranglistapontot kapott, így a májusban záródó olimpiai kvalifikációs versenyben már biztos kvótaszerzőnek számít. A 24 esztendős sportolót telefonon értük el, méghozzá éppen ügyintézés közben&
Ungvári Miklós (sötét dzsudogiban) pályafutása harmadik Világkupa-gyôzelmét szerezte meg a hollandiai Rotterdamban (Fotó: www.judo.hu/Kovács József)
Ungvári Miklós (sötét dzsudogiban) pályafutása harmadik Világkupa-gyôzelmét szerezte meg a hollandiai Rotterdamban (Fotó: www.judo.hu/Kovács József)
– Már néhány órája Budapesten vagyunk, az útlevelem miatt nem indulhattunk rögtön tovább Kecskemétre. – Mi történt az útlevelével? – Prágában egy kicsit megrongálódott, éppen az az oldal esett ki belőle, amelyiken a fényképem van. Rotterdamban nem volt vele probléma, de a minszki vagy a grúziai viadalra már nem szívesen utaznék ezzel. – Árulja el, egy szobában lakott Rotterdamban Braun Ákossal? – Természetesen… – Azért kérdeztem, mert két éve, a maribori Európa-bajnokságon aranyat ért ez a párosítás. – Már Prága előtt is mondtam Ákosnak, ha Rotterdamba nem jön Kovács Anti, akkor most már nincs kibúvó, velem kell laknia. Szobatársat választani tudni kell. – Athénban is együtt kellene lakniuk. – Anti már írt üzenetet, hogy ő is igényt tart Ákosra, de ehhez arra is szükség van, hogy neki is sikerüljön a kvalifikáció. Amúgy Ákos szerint hárman is elférnénk a szobában, ehhez csak két ágy plusz padlós szobát kellene kérnünk az olimpiai faluban, én ugyanis többnyire a földön alszom… – Most már biztosan kiharcolta az olimpiai részvételt, tartott attól, hogy esetleg nem sikerül? – Tartottam. Valamennyire pesszimista vagyok, ahogyan az edzőm, Bíró Tamás is, hiába mondták már a holland verseny előtt is, hogy már nem kell izgulnom, állandóan bennem volt a félsz, még mindig elbukhatok. A sérülésem miatt nem indulhattam három versenyen, az ellenfeleim gyűjtögették a pontokat, különben is, csak az a tuti, ha már ott vagyok Athénban. Azért most már nyugodtabb vagyok, ha már az edzőm is azt mondja, hogy megvan, akkor nincs mitől tartanom. – Hogy van a térde? – Béres doktor úrnak hála, ragyogóan. Még az orosz edzőtáborban sérültem meg, az egyik ellenfelem oldalról rárúgott, ezért meg kellett operálni. Prágában még nem voltam teljesen egyben, de Rotterdamban már nem is figyeltem a térdemre. Jó formában éreztem magam, fejben is, testben is minden rendben volt. – Az eredmények alapján könnyedén nyert. – Azért nem volt ilyen egyszerű, a török Huysuz és a bolgár Georgiev ellen is nagyon szoros meccset vívtam, a döntőben a japán Akimoto ellen pedig végig benne volt a levegőben, hogy kikaphatok, nagyon ügyes volt az ellenfelem. Szerencsére a hosszabbításra elfáradt, s egy kis belső combdobással meg tudtam lepni, enyém lett az aranypont. – Tavaly azt mondta, hiányzik az a tűz, ami az Európa-bajnoki cím elnyerésekor lobogott. Mi a helyzet ezzel a tűzzel mostanában? – Úgy érzem, most visszatért, ha nem is lobog, de már ég a tűz bennem, nem vagyok úgy befáradva, elfásulva, mint tavaly, a napjaimat nem csak az edzés, pihenés, alvás teszi ki, újra aktív vagyok, és ezt mások is észreveszik, anyukám is mondja. Tavaly ez nem volt jellemző… – És augusztusban már lobogni fog? – Természetesen ez a célom. Ugyanakkor nem vagyok az a típus, aki ilyen messzire tervez. Most a következő feladatokra kell koncentrálnom, az olimpiát egyelőre a polcon tartogatom magamban…