Molnár újra egészséges

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.05.18. 20:13
Címkék
Csaknem egyéves kihagyás után ismét versenyzett a rúdugró Molnár Krisztina. Országos csúcstartónk fáradásos törés miatt kényszerült a hosszú pihenőre, és a dohai GP-n mutatkozott be újra.
– Tavaly június végén indultam legutóbb, úgyhogy izgatottan vártam az első versenyemet – mondta Molnár. – Az idény első fellépésén amúgy is mindig a torkomban dobog a szívem, állandóan amiatt aggódom, hogy a versenyen is tudok-e ugrani.
– Fél éve még edzeni sem tudott.
– Csak márciusban kezdtem ismét mozogni, az első technikai edzésemet áprilisban tartottam. Ennek megfelelően egyelőre legfeljebb 420 centimétert tudok, de szükségem van a versenyekre, hiszen újra meg kell szoknom azok hangulatát – ilyen helyzetben tudja az ember a legjobban összeszedni magát. Ott lehet fejlődni igazán. A dohai gála rendezőinek jeleztük, most csupán négy méter körüli eredményre vagyok képes, de azt mondták, így is várnak. Örülök, hogy indulhattam, és annak is, hogy harmadik lettem.
– Viharos szél fújt, ami nyilván mindegyik indulót akadályozta.
– Nem is ugrottunk hosszú nekifutásból. A győztes Elisdottir sem, pedig nagyon jó formában volt, de végül 430 centiméterrel nyert. Én négy méterig jutottam, sajnos, ezt követően 420 centiméterre emeltek.
– A lába rendben van?
– A régi sérülésem teljesen, a bokám fáj egy kicsit, valószínűleg azért, mert elszokott a terheléstől.
– Mi a további programja?
– Legközelebb június hatodikán Olaszországban indulok, azt követően szeretnék négy-öt naponta versenyezni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik