Két Cseh László Halásztelekről

– Hány cigit szívott a négyszáz vegyes madridi döntője alatt?
– Kettőt-hármat, nem is tudom. Több nem fért bele abba a négy perc tizenkét másodpercbe. De előtte…, vágni lehetett a füstöt a lakásban – mondja idősebb Cseh László. – Bár két-három barátom jött volna, megértették, hogy egyedül akarok lenni a fiammal… Úgy tudok igazán figyelni a televízióra. A Himnuszoknál persze remegett kezem-lábam, de most nem sírtam, valahogy kimaradt. A négyszáz vegyesnél számítottam a győzelmére, de engem az sem lepett meg, hogy 100 háton nyert. Mindig is volt affinitása a hátúszáshoz.

– Az idősebb Cseh is úszott, nem mellesleg főleg háton. Egyszóval le merném fogadni, hogy ön erőltette, hogy a kis Lacikából úszó legyen…
– Ez nem jött be, ugyanis az apósom ragaszkodott hozzá. Lacika mindig imádta a vizet. Lavór, kád, Balaton, mindegy volt neki. Egy fürdetés nálunk olykor órákig tartott, az istennek se jött volna ki a vízből. Így elvittem a Spartacusba, régi jó barátomhoz, Kiss Miklóshoz. Ô tanította meg úszni. Nem akkor találkoztak először, Lacika még a feleségem hasában volt, amikor a Balatonnál összefutottunk Mikivel, akkor mondta, hogy ebből a gyerekből úszót csinálunk. Négy és fél éves volt, amikor először levittem. Hát, valahogy így kezdődött.

(Ifjabb Cseh László: – Mindig mondom apukámnak, hogy ne dohányozzon ennyit, de eddig nem hallgatott rám. Tudom, hogy mennyire izgul értem, azt is, hogy a világért sem okoznék csalódást neki. Sok tanácsot ad, az úszással kapcsolatban is, ő egy olyan ember, aki ért ahhoz, hogyan kell élni az életet. A balatoni úszásokra emlékszem, és arra is, hogy állandóan a kádban ültem. Volt, hogy a plafon is habos volt, annyira szerettem fürödni. Elárulom, még most is megesik, hogy a kádból nézem a televíziót. Kiss Miki bácsi? Amikor először levittek hozzá, adott egy úszógumit. Azzal úsztam és amikor látta, hogy mennyire jár a lábam, megjegyezte: mindjárt ad alám egy kerékpárt, akár azt is hajthatnám a vízben.) ---- – A folytatást pedig ismerjük.
– Nem mindent. Kétszer is a béka feneke alatt volt a fiam. Úgy tizenegy éves lehetett, amikor kiderült, hogy asztmás. Akkor még nem tudtuk, csak azt láttuk, hogy fulladozik. Mentőt kellett hívni, borzasztó volt. Az eredményein is meglátszott, abban az évben a mezőny végén kullogott. A tüdőkapacitása most is az átlag alatt van. Ha azt mondom, a gyorsúszó Zubor Attiláé tizenegy, akkor Lacikáé hat… Aztán pedig két éve kifordult a térde, fél évig edzeni sem tudott. Szóval nehéz volt.
– Milyen gyerek volt Lacika?
– Nagyon jó. Megbízható, tudja mi a feladata.
– Ôszintén árulja el, soha nem legyintette meg?
– Ezt a gyereket nem lehet megpofozni! Jó, az már megesett, hogy felemeltem a hangomat, de semmi több.

(Ifjabb Cseh László: – Szörnyű heteket éltem át, amikor kiderült, hogy asztmás vagyok. Éjszakénként arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt, fulladozom. Pont valamilyen korosztályos seregszemle előtt lettem rosszul, három hétig voltam kórházban. Kijöttem, és mindenáron el akartam indulni a versenyen. Levertek, semmi erőm nem volt. Most Madridban is volt, hogy rámjött az asztma, van egy spray, ha azt használom, kicsit mindig jobb. A térdficamom is keserű emlék. Reggel felkeltem, egy rossz mozdulat és már vitt is a mentő. Hoszszú ideig megmozdítani sem tudtam a térdemet. Nagyon össze kellett magamat szednem, mert a kihagyás hatására szétesett az úszásom. Azért csak behoztam a lemaradást valahogy. Atyai pofonok? Soha, tényleg jó gyerek voltam, talán egyszer lógtam az iskolából, akkor is lebuktam…) ---- – Madrid alatt sűrűn beszélgettek?
– A verseny után tizenöt percen belül már telefonált. Általában mindig ugyanúgy zajlik a beszélgetés. Ô megkérdezi, hogy tetszett-e papa? Én meg mondom, húú, nehéznek láttam. Erre válaszol: nem, könnyű volt…
– A kis Cseh felnőtt Európa-bajnok, az idősebb ifjúsági kontinenselső volt. Van hiányérzete?
– Nagy pofonokat kaptam, akkoriban nem volt mindegy, hogy kinél úszik az ember. Komoly harc volt a válogatottságért és bár voltak eredményeim, sokszor kigolyóztak. Hirsch Karcsi bácsinál úsztam, neki köszönhető, hogy hátúszó lettem. Emlékszem, papucsot, meg konzerves dobozt tett a homlokunkra. Az ő ötlete volt, de ezzel a finom újítással megreformálta itthon a hátúszást. Már nem egész testből ment. Talán ezért is úsztam Magyarországon elsőként egy percen belül.
– Jelenleg Halásztelken lakik a család. Hogy kerültek oda?
– Ide jöttem kocsmárosnak, aztán a feleségem – akkor ugye még nem volt az – bejött, hogy vigyen sört a házukon dolgozó munkásoknak. Egymásba szerettünk. Nagyon rendesek az itteni emberek, a polgármester még a reptérre is kijött, hogy Lacikának gratuláljon. Még egy Halásztelek-zászlót is kaptunk. A következő eredményhirdetésre lehet, hogy azt is magával viszi a nemzeti lobogó mellett.
(Ifjabb Cseh László: – Édesapámat soha nem láttam úszni, amikor megszülettem, már réges-régen befejezte. Csak újságcikkeket láttam, amiket még a nagyszüleim tettek el. Persze a Balatonon láttam úszni, de az már más volt. Egyébként kisebb koromban elővettem az ő felszereléseit, egy ideig azzal a kézellenállással és deszkával dolgoztam, amivel egykoron ő. Kétségtelen, apámtól örököltem a tehetségemet. Halásztelek? Külön világ, semmi pénzért sem hagynám el. Ott nőttem fel, ott jártam óvodába, iskolába, minden oda köt. Csendes, nyugodt hely, az emberek pedig roppant kedvesek. Most is, hogy hazajöttem, rengetegen gratuláltak. Pedig nem sokat vagyok otthon, most is úgymond interjúnapom van, ezért jöttünk be Budapestre. Amúgy a német érettségi úgy érzem sikerült, jövő héten jön a matek meg a magyar. Pihenés nem sok lesz, hiszen folytatódik az olimpiai felkészülés.)

– Az olimpián rögtön a nyitónapon lesz a 400 méter vegyes, a Cseh–Phelps randevú. Mi lesz az eredménye?
– Becsületes csatában fogjuk legyőzni az amerikait. Nem nyerhet más, csak az én fiam!