Nem fakul a narancsszín

Mást sem hallani, mint hogy az angol huligánok rendre megpróbálják atomjaira szedni Algarve egyik elegáns üdülőhelyét, Albufeirát, ráadásul vasárnap ott edzenek a hollandok, akiket meg a csehek "bontottak le" az előző este – ezt a siralomvölgyet látnunk kell.
A lisszaboni rangadó, az esti portugál–spanyol kellőképpen lefoglalta a helyieket ahhoz, hogy üresen kígyózzon az autópálya az aszott legelők és a sárgára égett gabonatáblák között – mondhatni, a teljes 250 kilométert az ideális íven tehettük meg. Ha nem telepszik ismét forróság az országra, újfent lett volna mit megemelnünk a helyi útmesterek előtt – annak azonban így sem volt akadálya, hogy nyeljünk egy nagyot, amikor eszünkbe jutott saját Eb-rendezési törekvésünk és a magyarországi infrastruktúra.
Éppen idejében pillantottuk meg az óceánt, hogy a hazai vizekről még lelki békében evezhessünk vissza. Albufeira nyaralói szemmel láthatóan jó egészségnek örvendenek, az épületek állnak, rendbontók sehol, azt azonban el kell ismernünk, a vasárnap délelőtt nem kifejezetten a randalírozás időszaka. Na, majd a hollandok!

Arjen Robben a pozitív hős

Mire a narancsmezesek állandó edzőpályájaként szolgáló albufeirai Városi Stadionhoz érünk, már vagy ötszázan összeverődtek a kapu előtt, hogy lássák az előző este nagy veszteseit. Nyolc-tíz tévéstáb is kivonult. Arról viszont egyre kevésbé vagyunk meggyőződve, hogy itt valamiféle csoportos dühkitörésnek leszünk szemtanúi: babakocsit toló anyukák és apukák, nagymamák az unokáikkal, a kártyaasztaltól éppcsak felkelt nyugdíjasok, strandra induló családok tagjai társalognak a letörtség minden különösebb jele nélkül.
Ha nem lenne szinte mindenkin a stadionokból jól ismert narancssárga egyentrikó, azt hinnénk, legalábbis a cseheknél járunk. Valaki egyenesen Heitingának öltözött, ami most tán nem a legszerencsésebb választás, mégsem veti senki a szemére.
Amikor aztán némi késéssel begördül a csapat busza, már támad némi zúgolódás. Egy idősebb úr biztatja a holland újságírókat, hogy "szedjék csak szét Advocaatot", és amikor a szövetségi kapitány felbukkan, harsan is a füttyszó. A játékosoknak taps jár, a legnagyobb természetesen Arjen Robbennek, akinek lecserélését senki sem érti Hollandiában – hát, most nem lennénk Advocaat bőrében. ---- Már javában tart a tréning, amikor a válogatott stábjának tagjai titkosszolgálati módszerekkel tájékoztatóra hívják a holland újságírókat. Végül kiderül, mehet más is, de a sajtófőnök "No English" felkiáltással jelzi, hogy ez bizony nyelvében zárt körű összejövetel. Jobb híján arra szorítkozunk, amit láttunk – pergős, de nem számonkérő kérdezz-felelek, amelyet időnként mindkét fél harsány nevetése szakít meg –, illetve amit a meccs utáni sajtótájékoztatón Dick Advocaat mondott. (Erről lapunk 9. oldalán olvashatnak.)

Van Nistelrooy és egy kissrác öröme

A napozókrém illatú, igazi strandhangulatot árasztó piciny stadionban készültek a hollandokra: narancssárga a főlelátó mellvédje, narancssárgák a korlátok, természetesen a szögletzászlók is. Az ezúttal világoskék-sötétkék színkombinációban pompázó futballisták egyesével-kettesével szállingóznak ki az öltözőből, mindannyiukat megtapsolják – csak hogy Advocaatnak ne legyenek illúziói: Robbent a legjobban –, ők meg barátságosan visszaintegetnek.
Ez ma inkább fellépés, mintsem kemény munka: az előző napi kezdőcsapatból kimaradókat alaposan megmozgatja az edzői stáb – kivétel a kisebb sérüléssel küszködő Van Hooijdonk, ő külön dolgozik –, a többieknek a lábtenisz jelenti a legnagyobb erőpróbát. Van Nistelrooy magától értetődő természetességgel passzolgat hosszasan egy labdaszedő kissráccal, Seedorf a lába ügyébe kerülő minden labdával bemutat egy cirkuszi mutatványt. A megjelentek pedig – lehetünk már vagy ezren – nem győznek tapsolni. Az edzést követő autogramvadászat is elég hosszú ahhoz, hogy ne féltsük a holland futball jövőjét. Edwin van der Sarnak minden családapai tapasztalatát latba kell vetnie, hogy erélyesen a buszra parancsolja a közönség soraiban a legtovább kószáló "csemetéket", Van Nistelrooyt, Heitingát és Van Hooijdonkot.
Szóval, nincs válság, a nép rajong, ahogy kell, és látni akarja az ő hőseit, még ha néha veszítenek is. Ez már ugyan egy másik történet, de nem állhatjuk meg, hogy elmondjuk: egy spanyol úriember a társaságában mosolygó két szemrevaló hölgyet "ajánlotta fel" cserébe azért a két zsugáért, amellyel e sorok írói készültek bejutni az esti spanyol–portugál meccsre. Nem volt szerencséje. Most mindenki a fociért akar rajongani. ---- A hollandok albufeirai edzését követően újságírók hada lepte el a csapat busza köré vont kordonok mentén spontán kialakított vegyes zónát. A legtöbb németalföldi játékos nem volt hajlandó angolul nyilatkozni, ám meglepő módon a saját nyelvük mellett a spanyol és a portugál kérdő szóra kötélnek álltak.
"Le vagyok törve, ahogyan a keret minden egyes tagja, de nem ereszkedünk térdre, folytatjuk a küzdelmet" – mondta ékes spanyolsággal Philip Cocu, az oranje csapatkapitánya, az egy nappal korábban a Csehországtól elszenvedett vereségre utalva. – Nem játszottunk rosszul, de egyrészt a csehek nagyon nagy napot fogtak ki, másrészt a kiállítás megzavart minket, és tíz emberrel nem tudtuk tartani az ellenfelet."
A Barcelona légiósa jelentős önbírálatot is gyakorolt, mert mint elmondta, szerinte ő is benne volt a vereségben: "Két egyéni hibából kaptunk gólt, az egyiknél én voltam a ludas, ugyanis Heitingához akartam passzolni, de eladtam a labdát, és ebből született az ellenfél első gólja."
Az a szóbeszéd járta az újságírók között, hogy Robben lecserélésével nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok sem értettek egyet. "Kár lenne tagadni, sokan nem értettük a kapitány eme húzását – árulta el Cocu. – Ma reggel aztán mindent megbeszéltünk a hotelben, és bár továbbra is tartjuk, hogy nem ez volt Advocaat legjobb döntése, a kereten belüli jó légkör megőrzése érdekében ki kellett beszélnünk magunkból a feszültséget."
Cocu sem kerülhette el a kérdést, nem tart-e attól, hogy a csoportot megnyerő csehek az utolsó körben tartalékos csapattal állnak ki a németek ellen. "Tartok tőle – vallotta be a Barcelonából a PSV-be igazoló futballista. – Viszont egyrészt remélem, hogy ha a tartalékok lépnek pályára, ők is kiteszik a lelküket a sikerért, másrészt bízom benne, hogy azért bekerül legalább egy-két húzóember is a csapatba, akik igazi profik módjára mennek előre akkor is, ha számukra nincs is tétje a csatának."
(A Hollandia–Csehország mérkőzés visszapillantóját lapunk 9. oldalán olvashatják.)