Tizennégyig számoltak

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.08.01. 22:23
Címkék
Miután Faragó Tamás eleve jelezte a szervezőknek, hogy a magyar válogatott még vasárnap útnak indul hazafelé (10 órás buszozás várta), a mieink már délután két órakor vízbe szálltak a kazahok ellen az előolimpia minőségű torna záró napján.
Kisteleki Dóra kitett magáért, három góllal szomorította a kazahokat Kisteleki
Kisteleki Dóra kitett magáért, három góllal szomorította a kazahokat Kisteleki
Kisteleki Dóra kitett magáért, három góllal szomorította a kazahokat Kisteleki
Kisteleki Dóra kitett magáért, három góllal szomorította a kazahokat Kisteleki
Kisteleki Dóra kitett magáért, három góllal szomorította a kazahokat Kisteleki
Kisteleki Dóra kitett magáért, három góllal szomorította a kazahokat Kisteleki
A másik két találkozó estére maradt, ráadásul a Faragó-csapat helyezését befolyásoló olasz-amerikai randevú lapzártánk pillanatában ért véget.
A feladat mindenesetre adott volt: az olaszokat korábban 8-7-re felülmúló ázsiai csapat ellen nagy különbségű diadalt kell aratni, hogy a hazaiak ellen eséllyel vízbe szálló amerikaiak gólkülönbségét lepipálhassuk. A magyar csapatnak ezúttal nyitottabb védekezési formulát választott a kapitány, s a torna során először Tóth II Andreával kezdtünk a kapuban. Második számú hálóőrünk kifejezetten jól tette a dolgát az első félidőben, s mert a támadások is termékenyeknek bizonyultak, 8-2 állt az eredményjelzőn a félidőben. "Miután egyfajta taktikát nem lehet végig alkalmazni, a kazahok kiismertek minket a harmadik negyedre, s mert gondolkodási hibák is becsúsztak, három akciógólt lőttek a kazahok. A negyedik negyedre aztán visszaálltunk a korábbi vágányra, ismét minőségi lett a védekezésünk. Ebben a játékrészben csak úgy tudtak gólt szerezni a kazahok, hogy egy kapufára ejtett labda éppen jó helyre esett, és besodorták. A lőtt góljaink magukért beszélnek" - elevenítette fel a történteket Faragó Tamás. A záró negyedben egyébként Sós Ildikó védett, aki a korábbi négy meccsből hármon is kiemelkedően teljesített.

Az egyértelmű siker azt jelentette, hogy Drávuczék a másodiknál rosszabb helyen már nem végezhetnek, s csak drukkolhattunk az olaszoknak, hogy szedjék össze magukat az amerikaiak ellen. Végül jobb gólkülönbséggel az amerikaiak nyerték meg a tornát.

Magyarország-Kazahsztán 14-7
(5-0, 3-2, 3-4, 3-1)

Gorizia, 200 néző. V: Boyer (amerikai), Harrod (ausztrál)
MAGYARORSZÁG: TÓTH II A. - KISTELEKI D. 3, STIEBER 4, Tiba, ZANTLEITNER 2, Drávucz 1, Pelle 1. Cs: Sós (kapus), Primász 1, Györe, Valkay Á. 1, Valkay E. 1, Szremkó. Szövetségi kapitány: Faragó Tamás
KAZAHSZTÁN: Hapszalisz - Zubkova 1, Gubina, Koroljeva 1, Klimenko, Jakajeva. Cs: Krasszilnyikova 1, Garijeva, Gricenko, Mihajlova, Ignatyeva 2, Tolkunova 2. Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Pivovarov
Gól - emberelőnyből: 3/2, ill. 5/3
Négyméteresből: -, ill. 1/1

Egyesült Államok-Kazahsztán 13-5, Olaszország-Görögország 11-16 - szombaton játszották. Ausztrália-Görögország 4-3, Olaszország-Egyesült Államok 6-10. Az állás: 1. Egyesült Államok 7 (43-31), 2. Magyarország 7 (41-31), 3. Ausztrália 6 (39-28), 4. Görögország 5 (41-40), 5. Kazahsztán 3 (33-56), 6. Olaszország 2 (38-49)

Szavazás

Elégedett női pólósaink olimpiai 6. helyével?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik