Kritika, plusz tizennyolc után

A két 2003-as Unicum-eseményen (négyes torna, majd Világliga-selejtező), a világbajnokságon, a tavalyi, majd az idei Világliga-döntőben és most, az Unicum-kupán. Esztendeje a rendes játékidőben 22 mérkőzésből csupán egyet veszített el a csapat, az idén tizenhétből hármat, az összesített mérleg mindazonáltal így sem rossz: két év alatt 39 mérkőzésen csupán négy vereség (2002-ben 25/4 volt az arány, azaz a 2001-es, kissé hektikus idényt követően három év alatt 64 meccsből mindössze nyolcat bukott el a válogatott, ebből ötöt egy góllal).

Alkalmasint ebből is lemérhető, miért számít a mezőny "number one"-jának az együttes - persze a statisztikák böngészhetőek napestig, a legfontosabbak úgyis azon adatok lesznek, amelyeket az olimpián produkálnak majd Molnár Tamásék.
Kemény Dénes is tudja ezt, az Unicum-víkendre vonatkozó kérdésre épp ezért így felelt: "valamivel több volt, ami tetszett, de jó kis meccs alakulna ki a tetszett-nem tetszett relációban". Merthogy feléjük három, olimpiai induló ellen aratott győzelem és plusz 18-as gólkülönbség még nem számít tökéletesnek.

"Végül is nem találkoztunk kellően acélos ellenállással ahhoz, hogy a tizenkét negyed alatt a játék valamennyi fázisában bosszantó mennyiségű, elkerülhető hibát követhessünk el - indokolt a kapitány. - Ezek a csapatok nagyon nehéz ellenfelek lesznek az olimpián, itt, Budapesten viszont nem voltak azok. Lelki plusszal indulnak, hogy ellenünk nincs veszítenivalójuk, aztán ha megfogjuk őket, egy-két negyed után kiengednek - ezért lehetek kritikus. Az olimpián egyikük ellen sem engedhetjük meg magunknak, hogy a meccs bármelyik fázisában butaságot csináljunk."
Azaz fals az az alapvetés, hogyha túléljük a csoportmeccseket, a látottak alapján csakis könnyebb ellenféllel találkozhatunk a játékokon. "Már csak azért is - teszi hozzá Kemény -, mert egyelőre egyetlen dolgunk van: készülni a szerbek elleni nyitányra. Utána lesz negyvennyolc óránk a következő ellenfélre. Szombaton semmi másra nem gondoltam, pusztán arra, hogy megverjük a görögöket. Vasárnap pedig arra, hogy most végre pihenhetek, csak hát az újságírók… Mindegy, remélem, legalább a játékosaimat békén hagyják…"
Tudomást sem véve az oldalvágásról, az iránt érdeklődtünk eztán, hogy akár a játék, akár az eredmény visszaigazolta-e a csapatkijelölést. "Az eredmények nem igazolják - felelte a mester. - Bár jól játszottunk és nyertünk, ez nem jelenti azt, hogy más összetételben ne ment volna még jobban." Azért próbáltunk tekerni egyet a srófon, és rákérdezni, az elmúlt 17 meccsen mindenkivel egyformán elégedett volt-e. "Kétségtelen, akad egy-két játékosunk, aki eddig a tudása alatt teljesített, de én nemcsak remélni tudom, hanem biztos vagyok abban: a kellő pillanatban maximális teljesítményt fognak nyújtani."
Mindazonáltal búcsúzóul hajlandó volt dicsérni is a kapitány, aki a bevezetőben említett számsorból lebontott egy darabot, mégpedig az utolsó nyolc mérkőzést, azaz a Kaliforniában lejátszott három utolsó csoporttalálkozót, a Világliga-elődöntőt és -döntőt, valamint az Unicum-kupa három összecsapását. "Szeretném megköszönni és egyben kifejezni büszkeségemet, hogy ilyen férfiakat irányíthatok. Az elmúlt nyolc mérkőzés során különböző okokból egyszer sem veszíthettünk, hiszen először a csoportelsőség, majd a címvédés volt a tét, Budapesten, hazai közönség előtt pedig ez a csapat megint csak nem kaphatott ki. Ám lehetett akármekkora a nyomás, a célkitűzést mindig teljesítették."
Van tehát mire építeni Athénban is.

---- B ---- H