Az ötletet tettek követték, és 1984 óta megszakítás nélkül két évtizede a Duna-holtág partján fekvő üdülőtelep ad otthont az egyik legnagyobb honi triatlonos eseménynek. Fadd-Dombori ideális versenyhelyszínnek bizonyult nemcsak a profi sportolóknak - így többek között Kropkó Péternek -, de könnyű kerékpáros és futópályájának köszönhetően a triatlonnal akkor ismerkedőknek is. A fesztiválnak híre ment és sikere lett: volt olyan esztendő, amikor 1500 feletti versenyzői létszámot regisztráltak a szervezők.
"A napokban lezárult előnevezések alapján kijelenthető, jó idő esetén az idén is legalább ezer indulóra számíthatunk - mondja Módos Ernő, a szervezőbizottság elnöke. - A nagy érdeklődést jelzi, hogy Fadd-Domboriban már hetek óta nem lehet szabad szállást találni. Információm szerint mindkét magyar olimpikon, Molnár Erika és Kuttor Csaba is elindul a sprinttávú országos bajnokságon."
A sprinttáv bajnoki címvédői Pocsai Balázs és Szabó Zita. A szervezőbizottság 20-30 tagú magja már hónapok óta munkálkodik a részleteken, míg a verseny zökkenőmentes lebonyolítására Rónai Ferenc vezető versenybíró irányításával mintegy 170 fős rendezői gárda ügyel.
A FESZTIVÁL PROGRAMJAAugusztus 6., péntek. 15: Játékos sportversenyek, toronyfutás. 18: Tészta-party (X-Side Disco). Augusztus 7., szombat. 9.30: Cornexi-futam az újoncoknak. 10.45: Fani gyermek országos bajnokság. 11.45: BIZTonságosATOM serdülő ob. 14.30: sprinttávú országos bajnokság. Augusztus 8., vasárnap. 9: aquatlon országos bajnokság. 10: Triatlon váltóversenyek.