Egy félideig tartottuk magunkat

A brazilok elleni meccsből jöttünk erre a franciák elleni találkozóra, amely nem sok jót sejtetett, hiszen utóbbi randevúinkon rendre átgázolt rajtunk mostani ellenfelünk. Egyszerűen nem találtuk kemény védekezésük ellenszerét, a győztes kiléte többnyire már a második félidő közepére eldőlt. Athénban azonban más volt a leosztás, a találkozó elején úgy tetszett: saját fegyverét vetjük be a francia válogatott ellen.

Bár az első gólt az ellenfél szerezte meg, gyorsan egalizáltunk és a vezetést is átvettük. Ki gondolta volna ekkor, talán még mi sem: a második félidőig megtartjuk az előnyt! Pásztor és Pérez felváltva volt eredményes, miközben hátul a falunk nagyon jól zárt. Szathmári pedig egyenesen remekelt, bravúrt bravúrra halmozott. Sőt, tudtunk kétgólos előnyt is szerezni, ám támadásban sajnos néha elbizonytalanodtunk, néha tanácstalannak tűntünk, néha kapkodtunk. Különösen Nagy Laci nem kapta el a fonalat, világklasszisunk ezúttal is kilógott a sorból, nem tudta azt a meghatározó szerepet betölteni, amit képességei alapján elvárnánk tőle. Igaz, ebben az is közrejátszott, hogy a második félidőben olykor kényszerből jobbszélsőt játszott. Ehhez azonban szükség volt, hogy egyetlen klasszikus jobbszélsőnkkel, a fiatal Harsányival egy betörésnél feltörölték a padlót, majd Gergő ráadásként olyan szerencsétlenül esett, hogy egyrészt a fejét is beütötte a parkettbe, majd erre még rásegített az őt ellökő francia védő lába is. Harsányi vérző orral hagyta el a pályát és már nem is láthattuk őt többet játék közben, csak a padon. Ott, ahol a második félidő közepén Lendvay is csatlakozott hozzá, akinek egy visszazárás során maga alá fordult jobb bokája. Csúnya pillanatok voltak ezek, ráadásul olyan nagyon nem is haragudhattunk egyik franciára sem.

Az első félidőt egygólos vezetéssel zártuk, okkal-joggal hittük, ez erőt adhat a folytatásra. A krónikához tartozik még, hogy a népes és hangos magyar tábor először akadt igazi riválisra a számszerűleg több drukkert felvonultató francia táborban, de ahogy a pályán, úgy a lelátón is jól tartottuk magunkat.

Rendhagyó eset volt, amikor egy gyors francia kontránál a megiramodó játékos egy megszeppent, törlőfát a kezében tartó fiúval találta szembe magát a hatosunkon. Ő ugyanis játék közben belopakodott és végezte a feladatát, talán ha Skaliczki kapitánnyal is egyeztet, akkor még védekezett is volna. A rend kedvéért: a francia akció a zavaró külső körülmények ellenére még így is góllal zárult...

A második félidő elején még úgy ahogy tartottuk magunkat, ám ekkor az addig rendezett hátsó alakzatunk megbomlott. Valószínű egyrészt a fizikai fáradtság volt ennek az oka, de másrészt közrejátszott ebben, hogy a megszokottnál jóval erősebb első félidőbeli koncentrálás pszichés fáradtságot okozott. Egy szó mint száz: negyed óra alatt majd' ugyanannyi gólt kaptunk - hetet -, mint az első félidőben összesen - nyolcat -, ki is kérte szövetségi kapitányunk az idejét. A francia előnynövelés ezt követően megállt. Az ugyancsak fáradni látszó Szathmárit a kapuban csereként váltó Fazekas is ott folytatta, ahol a brazilok ellen abbahagyta, de már nem igazán tudtuk szorossá és nyílttá tenni a találkozót.

A végén Díaz veszti el a fejét, nyakon vágja a felugró átlövőt - parázs lökdösődés alakul ki ennek következtében -, majd emberhátrányban fejeztük be a mérkőzést, mert Pásztor rántotta le a keresztbe mozgó ellent. Igaz, ő a játékvezetőnél azért még protestál: ami ott nem, az itt miért igen?

Összességében nézve ezúttal is dicsérhető a védekezésünk, a brazilok elleni meccshez képest a lövőhatékonyságunk is javult, igaz még mindig nem elég ahhoz, hogy bravúrokat hajtsunk végre. Márpedig a franciák legyőzéséhez tőlünk bravúr kellett volna. A franciák rutinjukkal, összeszokottságukkal, higgadtságukkal és talán jobb fizikumukkal nyerték meg a találkozót.

Ezt a formát tartósítva azonban a németek ellen, a következő találkozón jó sanszunk lehet a győzelemre, míg a görögök ellen nem lehet gond. Bár ezzel az előre bekalkulált, papírforma győzelmekkel esetünkben illik óvatosan bánni. Azért nem ártana, ha a jobb oldalunk jobban aktivizálná magát - egyedül Mocsai az, aki abból a szakaszból felveszi a mérkőzések és a többiek ritmusát -, mert így nagyon könnyen kiismerhetők és semlegesíthetők támadásaink.


---- Skaliczki László: "Nagyon fáj ez a vereség. Az első félidőben fegyelmezetten, jól védekeztünk, aztán a másodikban tíz perc alatt összeomlott, amit addig felépítettünk. Jó csapat a francia, ám sajnálom, hogy a találkozó végén már nem tudtuk nyílttá tenni az összecsapást."

Claude Onesta: "A gyengébb első félidő után öszszeszedtük magunkat, de a magyar kapusoknak nem volt könnyű gólt lőni, akárcsak Omeyernek. Az első igazán erős ellenfelünket legyőztük, de még csak a torna elején vagyunk."

Szathmári János: "Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, ezért csak annyit mondanék róluk, volt egy-két érdekes ítéletük. Apró momentumok döntötték el a meccset. Azután, hogy az első félidőben jól védekeztünk és végig vezettünk, a másodikban volt néhány hibánk, eladtuk a labdát, s a francia csapat kihasználta ezeket a lehetőségeket. Csapatunk bebizonyította, hogy van tartása, tisztességesen helytállt. A németek ellen sem mi leszünk az esélyesek, de mindent megteszünk, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk."

Fazekas Nándor: "Nyerni szerettünk volna, és volt is esélyünk, de a kritikus helyzetekben néhány eladott labda elég volt ahhoz, hogy elszálljanak a reményeink. A franciák taktikusan játszottak, a ziccereiket belőtték, s ez döntő volt."

Mocsai Tamás: "Az első félidőben jól védekeztünk, a franciák hibáztak többet, ám a szünet után ez megfordult."

Pásztor István: "A franciáknak nagyon jó a nyitott védekezésük, és a cseréik is klasszisok. Ezért hatvan perc alatt felőrlik az ellenfelet. Csak akkor lehet bárkinek is esélye ellenük, ha végig hiba nélkül kézilabdázik. Nekünk először is el kell hinnünk, hogy bárki ellen nyerhetünk, mert csak akkor lehet esélyünk. Ez a hit most néhány játékosunkból hiányzott." ---- Nem kell szégyenkezni

Csapatunk a fiaskó ellenére megőrizte a tartását, és ha jobban belegondolunk, nem is történt tragédia. Végig derekasan küzdöttünk, ám ezzel nem tudtuk ellensúlyozni azt, amit pontosan tükröz a jegyzőkönyv. Mindössze négy játékosunk lőtt gólt, s közülük Pérez és Pásztor összesen tizenhetet szerzett. Mellettük még Mocsait kell megemlíteni, aki nyolc kísérletből lőtt négyet. A beállós poszton, középen és a jobbszélen különösen halvány teljesítményt nyújtottunk támadásban, miközben védekezésben nem tudtuk tartani a francia szélsőket. Középen elfogadhatóan védekeztünk, és a kapusaink is kiemelést érdemeltek. Szathmári az első félidőben varázslatosan védett, és a helyére álló Fazekassal is elégedettek lehettünk.

Kovács Péter (vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik, BEK-győztes, világválogatott, az évszázad magyar kézilabdázója)