Még nyerő is lehet a víziszony

- Zoli azt kérdezte: az olimpia előtt gondoltam-e arra, hogy Athénban érek majd a csúcsra - emlékezett vissza Storcz Botond. - Igazán megdöbbentem azon, amit kérdezett, de valahogy én is azt éreztem: igen, ez az athéni győzelem jelenti a pályafutásom igazi beteljesülését.
- Állítja ezt úgy, hogy Sydneyben két olimpiai aranyérmet nyert.
- Lehet, hogy ott sikerült duplázni, de ez a győzelem egészen más élmény volt. Négy évvel ezelőtt azt éreztem, hogy a sok világ- és Európa-bajnoki címmel a hátam mögött szinte kötelező nyerni, lendületből ment minden, ám most profizmus és tudatosság húzódott meg a sikerünk mögött. Ráadásul a címvédés még soha senkinek sem sikerült ebben a számban, így ez különösen büszkévé tett bennünket. Na, és még valami: azt se felejtsük el, hogy négy évvel idősebben álltam oda a rajthoz…
- Most arra céloz, hogy harmincévesen milyen öreg, vagy arra, hogy mennyire tapasztalt?
- Hát, tény, hogy nem vagyok már mai gyerek, inkább az idősebbek közé tartozom a mezőnyben, de ez ugyebár a rutinossággal is párosul.
- Vagyis tudja, hogy mire van szüksége.
- Igen, és most éreztem azt is, hogy a szükségesnél többet tettünk meg a siker érdekében. Tudja, a Sydney utáni években azt mondogattuk, hogy nem a világ- vagy Európa-bajnokságokon kell jól menni, hanem az olimpián. És akkor ezt komolyan is gondoltuk, az aranyérem erre a bizonyíték.
- És talán mondhatjuk azt is, hogy önt, aki már mindent megnyert, a világbajnokság nem pörgeti fel annyira.
- Valóban lelkileg egészen más egy világbajnokságra készülni, mint az olimpiára, de ezért nem szégyellem magam, azt hiszem, sokan vagyunk így ezzel. Szerencsére azonban mindig találunk magunknak új motivációkat, most például a négyessel elhatároztuk, hogy a két év múlva esedékes szegedi világbajnokságon, hazai közönség előtt szeretnénk aranyérmet szerezni. Ez eddig csak Vereckei Ákosnak sikerült, így most azon vagyunk, hogy mi is átélhessük ezt az élményt.
- Ha már a motivációnál tartunk, Szeged után csak egy "lépés" a pekingi olimpia…
- Talán kitartunk addig, és a mi javunkat szolgálja, hogy a két olimpia közötti félidőben Szegeden lesz a világbajnokság. Ha nem így lenne, három lapos év következne az életünkben és akkor szinte biztosra venném, hogy nem ebben az összeállításban utaznánk a pekingi játékokra.
- Nekem úgy tűnik, csak a négyesről beszél. Mi a helyzet a páros indulással?
- A többiekkel megegyeztünk abban, hogy a jövőben mindent a négyesnek rendelünk alá. Amúgy sem vagyok már annyira oda a párosért, és ahogyan az athéni olimpia eredményei mutatják, duplázni sem olyan egyszerű.
- Akkor az egyesről se faggassam? Mert ugyebár korábban világbajnok is volt szingliben…
- Rég volt, szép volt. Vicces is lenne harmincesztendősen újrakezdeni az egyest.
- Más munkát követel meg öntől?
- Teljesen más, sokkal streszszesebb, mintha csapatban dolgozna az ember. Ha rossz napot fogsz ki, vagy éppen csak nyolcvanszázalékos állapotban vagy, eltemetheted magad. A négyesbe belefér, ha valaki egy kicsit gyengébben teljesít.
- Az athéni teljesítményüket látva, az olimpiai döntőben mindenki százszázalékos volt.
- Egytől egyig mindenki. És ezért az eredményért kőkeményen megdolgoztunk, így ha most azt kérdezné, mikor fogok újra lapátot, nem tudnék rá válaszolni. A mozgásra szükségem van, mint a délutáni kávéra, éppen ezért párszor már elmentem futni, de hogy mikor ülök újra a hajóba, arról fogalmam sincs.
- Mivel a csapatból mindenki ezt mondja, így abban biztosak vagyunk, hogy a pihenőidő hosszúságán ezúttal nem fognak összeveszni.
- Ha azt szeretnénk, hogy négy év múlva, Pekingben is a dobogó tetejére álljunk, akkor jó is, ha most egy időre eluralkodik rajtunk a víziszony.