Mindig élt a lehetőséggel

Nem kétséges, Ricardo Carvalho is azon portugál labdarúgók közé tartozik, akiknek különlegesen jó esztendő volt a 2004-es. A kiváló hátvéd tagja volt a kontinenst két idényen át végigverő Portónak, illetve hazája válogatottjának, amely egy görög tragédia mintájára maradt alul házigazdaként a nyáron megrendezett Európa-bajnokság döntőjében a görög nemzeti tizeneggyel szemben. Hősünk természetesen túlélte az utóbbi megrázkódtatást, és a nyári átigazolási szezon egyik legdrágább kincseként a trófeahalmozásra ítélt Chelsea-hez írt alá. Több mint elégséges adalék egy Aranylabda-jelöléshez!
Ricardo Carvalho 26 esztendősen felért a csúcsra, ám az odáig vezető út korántsem volt kikövezve. Pályafutását szülővárosában, az Amarante FC-ben kezdte, abban a klubban, amelyben Nuno Gomes is bontogatta a szárnyait. Tinédzserként a Lecához került, majd miként minden portugál szupertehetség, az ország egyik óriásához írt alá, esetében ez a Portót jelentette. Igaz, az 1998-99-es idényben elsősorban a kék-fehérek B-csapatában vitézkedett, de mivel egy mérkőzés erejéig helyet kapott a nagyok között, máris portugál bajnoknak mondhatta magát. A könnyen jött siker ellenére nem kényeztették el a Portónál, és mivel akkoriban Jorge Costa, valamint Aloisio kirobbanthatatlan volt a védelem tengelyéből, Carvalhót tanulmányi útra küldték - egy évadot a Setúbalban, egyet pedig az Alvercában húzott le.

2001-ben tért vissza a Das Antas-stadionba, amikor a Porto kölcsönadta Jorge Costát a Charltonnak. Tökéletes lehetőség, amelyet nem is hagyott kihasználatlanul: 25 bajnokin és 10 BL-mérkőzésen lépett pályára a "sárkányok" színeiben, így a következő szezonban hiába költözött haza a csapatkapitány, Carvalhót már nem lehetett kihagyni a kezdőből. Mindezek tetejébe ekkor írt alá a klubhoz José Mourinho, aki eleve megtalálja a közös hangot a játékosaival, a védővel pedig már az első találkozások után különlegesen jó viszonyba került. Nem csoda, hogy a 2002-2003-as évadban a Portugáliában már ismert Carvalho a kontinens elitjébe is bekerült, hiszen az ő precíz védelmi munkájának is hála, nyert bajnokságot, honi és UEFA-kupát a Porto.
Ezek után természetesen a válogatottba is behívták, 2003. október 11-én az albánok elleni találkozó második félidejében mutatkozott be a piros-zöld szerelésben. Noha a Portóval - amelyben betonbiztos helye volt a kezdőben - sziporkázott és meg sem állt az újabb bajnoki, valamint a legrangosabb kontinentális címig, a Bajnokok Ligája-győzelemig, a nemzeti tizenegyben Fernando Couto és Jorge Andrade mögött továbbra is csak csere maradt. A nagy lehetőség akkor érkezett el a számára, amikor az Eb második mérkőzésén Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány a kispadra száműzte Fernando Coutót (a 2000-es Eb selejtezői óta nem volt erre példa). Az eredmények önmagukért beszélnek: a torna nyitó mérkőzésén Portugália kikapott Görögországtól (1-2), az oroszok ellen viszont sima hazai siker (2-0) született, Carvalho pedig végleg elfoglalta az őt voltaképpen régóta megillető helyet a válogatottban is. A nemzeti csapat végül a döntőig masírozott, amelyben - fájdalom, de - többek közt az ő hibájából vesztett Portugália a szerencsés görögökkel szemben.
A szomorú vég ellenére Carvalho előtt megnyílt az út a világ legnagyobb egyesületeihez, az Eb után a Real Madrid és a Chelsea vetélkedett a kegyeiért. A játékos végül a londoniak mellett voksolt, és nemcsak azért, mert Roman Abramovics csaknem 20 millió fontot szurkolt le érte a Portónak, hanem azért, mert így követhette a kékeknél edzői állást kapó Mourinhót. ---- A ---- &