Bene Barnabás nem számított győzelemre

- Az általános iskolában indultam néhány versenyen, amelyeken jól szerepeltem - mondja Bene Barnabás. - Eleinte inkább a szüleim kedvéért jártam edzésre, később, ahogy jöttek az eredmények, én is megkedveltem a rendszeres futást. Az első években inkább csak edzettem, de két évvel ezelőtt már nemzetközi versenyre is eljutottam.
- Az idén pedig a felnőttválogatottba is bekerült.
- Az isztambuli Európa-kupa mégsem tartozik a legszebb emlékeim közé, mert nem futottam jól. Igaz, ennek oka is volt, csúszott a verseny, ötven percet töltöttünk a "call-roomban", és rendkívül magas volt a páratartalom.
- De azért csak-csak a felnőttek ellen futhatott. Milyen érzés volt?
- Furcsa. Én voltam a legfiatalabb és a legkisebb is. Amúgy a 175 centiméteres magasságon ezerötszáz és háromezer méteren előnyt jelent, s a mezei futó Európa-bajnokságon is a hozzám hasonló erős típusú futóknak kedvezett a dimbes-dombos terep.
- Az említetteknél hosszabb távon, tízezer méteren is versenyez.
- De csak itthon. Inkább középtávfutónak tartom magam.
- Milyen terveket dédelget?
- Szeretnék olimpián és más világversenyeken indulni, a Grand Prix-viadalok résztvevője lenni. Ennek érdekében keményen edzek, rossz időben sem hagyok ki tréninget. Az októbertől februárig tartó téli alapozás ugyan hosszúnak tűnik, de valójában hamar eltelik. Amikor atletizálni kezdtem, nem voltak nagy céljaim, csak azután gondoltam rá, miután számomra is váratlan eredményeket értem el. Arra sem számítottam, hogy a mezei futó Európa-bajnokságon győzni tudok, én is meglepődtem, amikor rádöbbentem, hogy aranyérmet is nyerhetek.
- Ez mikor volt?
- A célba érés előtt kétszáz méterrel. A mezőny gyorsan kezdett, és én elmentem az élbollyal. Az esélyes Ribakov testvérek nem jöttek velünk, ők a saját tempójukat futották. Én nem mertem lemaradni, gondoltam: lesz, ami lesz. Amikor a Ribakov terstvérek utolértek, ritmust váltottak, megpróbáltak lerázni minket, de én bírtam velük a tempót. Furcsa és jó érzés volt, hogy az utolsó kör kezdetekor még mindig versenyben voltam az aranyért, és nem voltam különösebben fáradt sem. Gondoltam, ha eddig így ment, most már megcsinálom. Jött azonban egy emelkedő, amelyen nem is tudom, miként jutottam túl. Csak arra emlékszem, hogy az edzőm beszólt, eresszem le és rázzam meg a karjaimat. És ne adjam fel. Kétszáz méter volt hátra, ebből százat utaztam az ellenfelem mögött, az utolsó nyolcvanba mindent beleadtam, és nyertem.
- Ez az éve nem könnyű, hiszen a sport mellett az érettségire is készül.
- Ennek ellenére szeretnék a nyári junior Európa-bajnokságon is jól szerepelni. Télen pedig az a célom, hogy kiharcoljam a fedett pályás Európa-bajnokságon való részvétel jogát.