Tizenegy Di Canio az álom

Akkor tátjuk el igazán a szánkat, ha meglátjuk, hogy a 15. helyen a Lazio, a 19. (tehát biztos kieső) pozícióban pedig a Parma szerénykedik. Két nagy múltú gárda, az elmúlt másfél évtized két sikercsapata, amelyek most a túlélésért, azaz a bentmaradásért harcolnak.
A párhuzam természetesen folytatható, hiszen mindkét együttes egy-egy élelmiszeripari holdingnak - a Lazio a Ciriónak, a Parma a Parmalatnak - köszönhetően ért fel a csúcsra, miután a tulajdonosok, Sergio Cragnotti, illetve Calisto Tanzi megrögzött futballőrültek voltak. Az önmaguk határait túlnövő cégek azonban kipukkadtak, mint egy lufi, és csaknem magukkal rántották a két csapatot. A Laziót és a Parmát is a hitelező bankok mentették meg, és egy zseniális pénzügyi szakember: Luca Baraldi. Az ügyvezető igazgató előbb a Laziónál dolgozott, az ő nevéhez fűződik az úgynevezett Baraldi-terv, amelynek az volt a lényege, hogy minden játékos fizetését - a szerződéshosszabbításért cserébe - 25-30 százalékkal lecsökkentették. 2004 tavaszán Baraldi a Laziótól a Parmához igazolt, itt az volt a legnagyobb bravúrja, hogy a sárga-kékek egyáltalán rajthoz tudtak állni a 2004-2005-ös évadban.
Az előző idényben mindkét csapat messze a lehetőségei felett teljesített a bajnokságban, hiszen a Parma - elsősorban Gilardino góljainak és Prandelli mesternek köszönhetően - az 5., a Lazio pedig - Mancini irányításával - a 6. helyen zárt, és megszerezte az Olasz Kupát is. Hamarosan azonban kiderült, hogy ezek a részsikerek nem elegendőek újabb szponzorok meggyőzéséhez, és most már azt is tudjuk, hogy az illetékesek mindkét csapatnál rosszul döntöttek, amikor a távozó edző helyettesítéséről kellett gondoskodniuk.

A Parma a Romához igazoló (majd onnan felesége súlyos betegsége miatt távozó) Cesare Prandelli helyére Silvio Baldinit, az Empoli és a Palermo volt trénerét szerződtette, aki azonban hiába számít a 4-2-3-1-es hadrend olasz apostolának, képtelen volt megközelíteni elődje sikereit. Persze nem feledkezhetünk meg a nyáron távozók (Barone, Blasi, Donadel, Ferrari, Castellini) és érkezők (Bovo, Bolano, Budel, Grieco, Grella, Maccarone, Fábio Simplício) közötti különbségről sem, és persze arról, hogy Gilardino nem úgy ontja a gólokat, ahogy egy éve tette. Kérdés, hogy a Baldinit néhány hete leváltó Carmignani gatyába tudja-e rázni a lelkileg is szétesett társaságot.
A Lazio is kényszerből váltott edzőt a nyáron, az Interhez "szökő" Roberto Mancinit Domenico (Mimmo) Caso váltotta, aki az utánpótlás-nevelésben már sokszor bizonyított, a felnőttekkel azonban nem ért el említésre érdemes sikereket. A római kékek számára azonban az igazi csapást a nyári átigazolások jelentették, hiszen a védelemből Stam, Mihajlovics, Favalli és Colonnese távozott, míg a középpályáról Albertini és Fiore, a csatársorból pedig Corradi és Claudio López tűnt el, ami csaknem egy (jó) csapatnyi futballista. Ráadásul a maradók egy része - Peruzzi, Oddo, César, Liverani és Simone Inzaghi - szintén szeretett volna lelépni. Az új fiúk - Dino Baggio, Di Canio, González, Talamonti, Manfredini, a Filippini ikrek, Siviglia, Seric, Pandev, Rocchi - nagyobb része csalódást okozott, és még ennél is súlyosabb gondot jelentett, hogy Caso szinte azonnal összeveszett a szurkolók által bálványozott Di Canióval.
Talán nem véletlen, hogy az eltávolított tréner helyére december végén érkező Giuseppe Papadopulo már első nyilatkozatában sietett leszögezni: "Tizenegy Di Caniót akarok látni a pályán."
A csütörtökön újrainduló bajnokságban a Parma a Juventust, a Lazio a Romát fogadja.


Régi dicsőségük
A Lazio sikerei az elmúlt évtizedben: bajnok (2000), bajnoki ezüstérmes (1995, 1999), Olasz Kupa-győztes (1998, 2000, 2004), Olasz Szuperkupa-győztes (1998, 2000), KEK-győztes (1999), Európai Szuperkupa-győztes (1999), UEFA-kupa-döntős (1998)
A Parma sikerei az elmúlt évtizedben: bajnoki második (1997), Olasz Kupa-győztes (1999, 2002), Olasz Szuperkupa-győztes (1999), UEFA-kupa-győztes (1995, 1999)