Ki kísérheti a játékvezetőt?

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.01.13. 22:05
Címkék
Szerda este, a Ligakupa második elődöntőjének első mérkőzésén nem bírt egymással a Chelsea és a Manchester United. A mérkőzés, ahogy ez manapság a topklubok között szokás, a két vezetőedző sértődött és összeesküvést gyanító nyilatkozataival folytatódott, bár ebben a műfajban ezúttal kétségkívül a hazaiakat irányító José Mourinho bizonyult felkészültebbnek és találékonyabbnak.
A Manchester United a döntetlen mellett Louis Saha (jobbra) visszatérésének is örülhetett
A Manchester United a döntetlen mellett Louis Saha (jobbra) visszatérésének is örülhetett
A Manchester United a döntetlen mellett Louis Saha (jobbra) visszatérésének is örülhetett
A Manchester United a döntetlen mellett Louis Saha (jobbra) visszatérésének is örülhetett
A Manchester United a döntetlen mellett Louis Saha (jobbra) visszatérésének is örülhetett
A Manchester United a döntetlen mellett Louis Saha (jobbra) visszatérésének is örülhetett
A meccs egyébként kitűnő volt, a Chelsea értelemszerűen mindenképp ki akarta erőszakolni legalább az egygólos győzelmet, hanem az MU remekül védekezett, sőt a Rooney, Saha csatárkettős is többször közel járt a gólszerzéshez. Az első lehetőségek azonban Frank Lampard előtt adódtak, fejjel és lábbal is veszélyes volt a válogatott középpályás, egy ízben például Gabriel Heinze a gólvonalról vágta ki a labdáját. Odaát Saha tizenegyesgyanús szituációban esett el, de a bíró nem fújt.
A második félidőre is maradt néhány ütésváltás, csakhogy gól nem esett, így január 26-án az Old Traffordon 0-0-ról folytathatják a felek. Megjegyzendő, a Chelsea-vel november 24. (a Paris SG elleni, ugyancsak gól nélküli döntetlent hozó otthoni BL-csoportmérkőzés) óta először fordult elő, hogy nem talált a hálóba.
José Mourinho láthatóan dühös volt emiatt - érthető, elvégre csapata többet támadott a főként védekezésben jeleskedő manchesteri együttesnél. A jelenség okát ismertető fejtegetését az alábbiakban közöljük. "A második játékrészben egy másik bírót láttunk, mint az elsőben. Rengeteg volt a szabálytalanság és a színészkedés, de csak kétperces a hosszabbítás. Nos, amit a szünetben láttam és hallottam, az segített megérteni ezt-azt" - kezdte rejtélyesen a portugál szakvezető, majd amikor az újságírók megkérték, beszéljen világosabban, így folytatta. "Arra célzok, hogy a bíró nem egyedül, de nem is az asszisztensei vagy a negyedik játékvezető táraságában ment be az öltözőbe, hanem valaki mással. Csak meg kell nézni a szünet előtti és utáni teljesítményét. Talán ha hatvanéves leszek, húsz éve dolgozom majd ebben a ligában, mindenkit ismerek, és mindenki tisztel engem, akkor lesz nekem is ilyen befolyásom" - fejezte be Mourinho, egyértelművé téve, hogy azt kifogásolja: Neale Barry, miután lefújta az első 45 percet, Sir Alex Fergusonnal együtt tűnt el a játékoskijáróban.

Hasonlóra volt már példa, tavaly szeptemberben Jacques Santini, a Tottenham akkori trénere ugyancsak nemtetszését fogalmazta meg a síposok és az MU szerinte túl szoros kapcsolatáról, de ennél messzebb nem ment az azóta távozó francia mester. Mourinho is jókor állt meg, mert az FA szóvivője bejelentette, szavai nem adnak okot arra, hogy eljárást indítsanak ellene. Ám Keith Hackett, a Premiership bíróinak főnöke megjegyezte, nem szeretné, ha beosztottai belekeverednének az edzők közötti pszichológiai hadviselésbe. "A kritika megszokott, de most Neale Barry erkölcsi integritását kérdőjelezték meg. Remélem, Mourinho úr visszavonja, amit mondott" - hangoztatta Hackett.
Kollégájához képest Ferguson ezúttal visszafogta magát, csak a meg nem adott tizenegyes kapcsán morgolódott egy kicsit. "Egyértelmű büntetőnek tűnt, de ebben az idényben úgy játszik a Chelsea, hogy nehéz itt büntetőt kapni ellene. Az viszont érdekes, hogy amint az akció folytatódott a túloldalon, a mi kapunk előtt szabadrúgást ítélt a bíró pontosan ugyanazért, amit előtte elengedett. Ezt elég rossz volt látni. Ugyanakkor nagyszerű, hogy Louis Saha visszatért, Alan Smith és ő remekül kiegészítheti majd egymást. A utolsó húsz percre elfáradt, de nem cseréltem le, mert úgy éreztem, van benne egy gól" - mondta a skót.

Ligakupa
Elődöntő, első mérkőzés: Chelsea-Manchester United 0-0
A visszavágót január 26-án rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik