Max Mosley nem aggódik

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2005.01.29. 22:20
Címkék
Pénteken csak a Ferrari vett részt a Formula-1-es csapatok és Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke találkozóján.
A többi istálló már a hét elején jelezte, hogy amíg nincs egyezség a közös folytatásról, nem érdemes beszélni az új szabályokról sem. A 2007-ben lejáró Concorde-szerződést egyedül a Ferrari hosszabbította meg 2012-ig, a többiek még várnak a döntéssel. Ôk még nem mondtak le az elszakadásról sem, már szervezik a GPWC nevű ellensorozatot is (a Toyota vezetősége ugyanakkor leszögezte, hogy bár támogatja a GPWC-t, nem lett a tagja annak).Mosley mindenesetre elégedett volt a Scuderiával folytatott tárgyalás után. "Talán eredményesebb volt a találkozó a Ferrarival, mint ha az összes istálló itt lett volna. A többiek azonban időt kértek, és megegyeztünk, hogy a Bahreini Nagydíj után, április tizenötödikén ismét leülünk - mondta Mosley, aki nem tartja válságosnak a Formula-1 helyzetét. - Nincs itt nagy háború, inkább arról van szó, hogy kilenc csapat is duzzog. A legnagyobb kérdés az, hogy a Bahreini Nagydíj után is duzzognak-e."A Ferrari pilótái közben Barcelonában teszteltek, és kipróbálták az új, F2004M néven futó négykerekűt, amelyben az utolsó karakter modificatót, azaz változatot jelent. Ezzel az autóval - amely a tavalyi F2004-re épül - indul Michael Schumacher és Rubens Barrichello Ausztráliában, Malajziában, Bahreinben és San Marinóban, mielőtt bevetik az új F2005-öst.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik