Nívós beruházásokat terveznek Pasarétre

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.02.01. 22:24
Címkék
Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke sajtótájékoztató keretében számolt be a klub Pasaréti úti létesítményeinek tervezett hasznosításáról.
Az egyesület vezetője elmondta, hogy 2003 elején kezdeményezték a Sportfolió Kht. kezelésében lévő (a Pasaréti úti mellett a Fáy utcai és Folyondár utcai) ingatlanok vagyonkezelői jogának átvételét, amelynek gondolatát az elnökség is támogatta. Tavaly április 7-én aláírták a szerződést a Sportfolió Kht.-val, majd az elvégzett kemény munkát követően november 30-án meg is történt az átvétel. Már korábban felvették a kapcsolatot az MKB Euroleasing Rt.-vel, amely érdeklődést mutatott a Pasaréti úti ingatlanok hasznosítása iránt, ahogy Markovits László fogalmazott: az egyetlen olyan érdeklődő volt, amely nem üzleti, profitorientált vállalkozásban gondolkodott. A kapcsolatfelvétel eredményeként már december elsején megszületett a hivatalos megállapodás, a Vasas és az MKB Euroleasing Rt. 50-50 százalékos tulajdonosi arányban létrehozta a Vasas-Pasarét Kft.-t, azzal a közérdekű céllal (közérdekűség esetén nem szükséges az előzetes pályáztatás), hogy kizárólag sportberuházásokat valósítson meg, és nonprofit alapon működtesse a kialakítandó sportcentrumot. Az MKB Euroleasing vállalta, hogy tíz év alatt egymilliárd forintot fordít az 58 ezer négyzetméteres kiemelt sportövezetre. Miután műemlékjellegű a klubépület és a csarnok is, szigorú előírásokat betartva lehet felújítani, átalakítani azokat. Ami biztos, a nyárig tartó első ütemben új műfüves pályát építenek, a teniszcsarnokot átalakítják, és benne egy új szakosztály, a kosárlabdázóké rendezkedhet be, ezenkívül négysávos rekortánnal, streetballpályával gazdagodik az ingatlan, valamint újjávarázsolják a teniszpályákat. A második szakaszban nekiállhatnak az uszoda (nem versenyuszoda) építésének, amely a vívócsarnok helyén valósul meg, így a vívók idővel átköltöznek a kosárcsarnokba, a kosarasok pedig egy vadonatúj csarnokba. Farkas Balázs, az MKB Euroleasing Rt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy összességében két-két és fél milliárdba kerül a beruházás. (A hiányzó összeget pályázatok útján, illetve szponzorok segítségével teremtenék elő.) Az első ütemben 400 milliót költenek, és az is előfordulhat, hogy egymilliárdnál többet ad a cég a tíz esztendő alatt. Fontosnak tartja, hogy ne csak egyszerűen egy-két élcsapata legyen a Vasasnak, hanem kerüljön előtérbe az utánpótlás- és a szabadidősport. Vagyis elsősorban egy gyermek- és szabadidő-sportcentrum jön létre, amelyben színvonalas tanfolyamok közül lehet majd válogatni, ugyanakkor a Pasaréten működő Vasas-szakosztályok sportolói is igényes sportszolgáltatásokat vehetnek igénybe.Az első ütem munkálatai a következő hetekben megkezdődnek Pasaréten, a Folyondár utcai és Fáy utcai létesítmények hasznosításának tervét később közlik a klub illetékesei.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik