Túlio ismét csúcsközelben

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.02.14. 21:48
Címkék
A nagycsapatok érdektelensége folytán két, országos szinten még a második vonalban sem szereplő gárda, az Americano és a Volta Redonda játszhatja a riói állami bajnokság első szakasza, a Taca Guanabara döntőjét. Az is igaz, hogy az előbbi gárdának 2002-ben sikerült elhódítania ezt a trófeát - már akkor sem volt túl népszerű a nagyoknál a regionális megméretés -, ráadásul az elődöntőbe jutott egyetlen patinás klubot, a Botafogót zsinórban harmadik éve ejtette ki a Guanabarából, a vasárnapi fináléra ettől még nehezen fogja kicsalogatni a semleges szurkolókat. A Volta Redonda sem közönségkedvenc, a csapat leginkább arra lehet büszke, hogy a bajnokság legjobb védelmét tudhatja magáénak. Ugyanakkor magyar szempontból érdekes lehet még az is, hogy a Cabofriense elleni elődöntőben a sárga-feketék egyik gólját Túlio szerezte, aki inkább a múltjával (Copa América-győztes a brazil válogatottal), mintsem káprázatos produkciójával hagyott szép emlékeket Újpesten.
SAO PAULÓ-I ÁLLAMI BAJNOKSÁG
7. forduló: Sao Paulo–Atlético Sorocaba 4–1, Mogi Mirim–Portuguesa Santista 2–0, Santos–Corinthians 3–0, Portuguesa– América 3–2, Marília–Ituano 2–2, Rio Branco–Santo André 1–2, Paulista–Ponte Preta 2–1, Guarani–Sao Caetano 1–0, Uniao Sao Joao–Palmeiras 2–2, Uniao Barbarense–Inter de Limeira 1–2
Az élcsoport: 1. Sao Paulo 19 pont, 2. Santos 17, 3. Santo André 16, 4. Mogi Mirim 15, 5. Paulista 13 (13–9), 6. Ituano 13 (18–15)

RIO DE JANEIRÓ-I ÁLLAMI BAJNOKSÁG (TACA GUANABARA)
Elôdöntô: Americano–Botafogo 2–1 (Marco Antonio 6., Washington 83., ill. Alex Alves 81. – 11-esbôl), Volta Redonda–Cabofriense 2–0 (Túlio 50., Humberto 85.)
A gyôztesek bejutottak a szerdai döntôbe.

"Ismét bebizonyítottam, hogy mennyire jó befejező csatár vagyok, így most hangolhatok az Americano elleni döntőre. Karrierem huszonegyedik fináléjára készülhetek, korábban csak ötöt veszítettem el. Vasárnap is eredményes leszek, és bízom benne, hogy újabb trófeával gazdagodom" - szerénykedett az egykori IV. kerületi csatár.

Sao Paulóban egyetlen mérkőzés árnyékában került sor az állami bajnokság fordulójára: a Robinho vezette Santos a dollármilliókért megerősített, többek között Carlos Tévezzel felálló Corinthianst fogadta. Az országos bajnok eddig a regionális tornán is szépen haladt, a Cor viszont csak két váratlan betlit követően tért magához, és aratott zsinórban négy győzelmet. Nos, a sikerszéria most véget ért, a Santos az említett Robinho parádés teljesítményének (gólpassz, majd a második félidőben két gól) hála, simán két vállra fektette a hozzá vendégségbe érkező riválist. A Corinthians immár három éve képtelen legyőzni a Santost, sőt, ami azt illetti, az ezen időszak alatt lejátszott tíz mérkőzésen csak két döntetlen jelenthetett némi sikerélményt a Timao becenévre keresztelt gárdának.
Győzelme ellenére a Santos továbbra is csak a második helyen áll a tabellán, mivel a listavezető Sao Paulónak nem okozott gondot az Atlético Sorocaba elpáholása.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik