Baseballütő nélküli jobbszélső

A Nemzeti Sport az elmúlt napokban megírta, hogy Del Neri hétfőn délután, a Cagliaritól elszenvedett 3-0-s vereség miatt mondott le, hogy a klub vezetősége azonnal Contit szemelte ki a helyére, hogy Bruno évek óta az utánpótlásért felelt, hogy csak az idény végéig vállalta a megbízatást, hogy nem kap egy fillérrel sem többet az eddigi 60 000 eurós fizetésénél, arról azonban nem ejtettünk szót, hogy valójában mit is jelent Bruno Conti a Romának. Pedig érdemes, mert ugyanolyan zászlaja ő a klubjának, amilyen Bettega a Juventusnak, Rivera a Milannak, Mazzola az Internek vagy Antognoni a Fiorentinának.

Bruno Conti 1955. március 15-én, tehát szinte napra pontosan 50 évvel ezelőtt született a Róma melletti Nettunóban, ahol a negyvenes években az amerikai katonák honosították meg a baseballt. Nettuno ma is az olasz baseball fővárosának számít, és a kis Bruno bizony gyerekként nehezen tudta eldönteni, hogy a foci és az amerikai sportág közül melyiket válassza. Ez utóbbi olyan jól ment neki, hogy a Santa Monica még próbajátékra is elhívta, de az apja nem engedte el az Egyesült Államokba, így "maradt" a futball, amelyet eleinte a Nettunóban, majd az Anzióban űzött, míg nem igazolta a Roma.

Conti 1974. február 10-én, a Torino elleni hazai meccsen debütált a Serie A-ban, ám eleinte nem tudott gyökeret verni a csapatban, amely kétszer (1975-ben és 1978-ban) is kölcsönadta őt egy-egy idényre a másodosztályú Genoának. Végül aztán meggyőzte a fővárosi gárda illetékeseit, hogy nincs nála jobb jobbszélső, és valóban, Itáliában ma is úgy tartják, hogy ő volt a nyolcvanas évek legjobb "ala destrája", sőt, talán minden idők legjobb olasz játékosa a ma már kihalóban lévő klasszikus jobbszélsőposzton.

A Nils Liedholm által edzett Roma 1980-ban és 1981-ben megnyerte az Olasz Kupát, 1981-ben a második, 1982-ben a harmadik helyen végzett a bajnokságban, 1983-ban pedig begyűjtötte a klub történetének második scudettóját (41 évvel az 1942-as bajnoki cím után, amikor a magyar Schaffer Alfréd volt az edző), majd 1984-ben - miközben ismét megszerezte a Coppa Italiát - bemasírozott a BEK döntőjébe is. A Liverpool elleni finálét éppen Rómában rendezték meg, a rendes játékidő és a hosszabbítás végén 1-1 állt az eredményjelzőn, végül az angolok örülhettek, mert a Roma két klasszisa, Conti és Graziani is fölé lőtte a labdát. (Ez volt az a híres 11-es párbaj, amikor Bruce Grobbelaar, a Pool kapusa viccből beleharapott a hálóba.)
Tancredi - Nela, Prohaska, Vierchowod, Maldera III - Ancelotti, Falcao, Di Bartolomei - Conti, Pruzzo, Iorio. Rómában még ma is kívülről fújják ezt a bajnokcsapatot, amely oly sok sikert ért el olyan rövid idő alatt, és amelyhez csak a Capello-féle 2001-es gárda hasonlítható. Bruno Conti azonban nem állt meg ennyi diadalnál, hiszen - egyetlen rómaiként - tagja volt az 1982-ben világbajnoki címet szerző olasz válogatottnak, sőt, azon kevesek egyike lett, aki a spanyolországi vb-n mind a hét mérkőzésen az első perctől az utolsóig a pályán volt, és még egy gólt is szerzett, mi több, számos szavazáson őt választották meg a torna legjobb játékosának.
Aztán a nyolcvanas évek második felében sem maradt hűtlen az ő Romájához, és ezt a szurkolók is elismerték: 1991-ben a búcsúmeccsén 80 000-en töltötték meg a Stadio Olimpicót, és mindenáron meg akarták őt választani tiszteletbeli polgármesternek. A mindöszsze 169 centis, 65 kilós játékos kivételes technikával és csodálatos taktikai érzékkel volt megáldva, ezeket a tulajdonságait visszavonulása után, az utánpótlásszakág edzőjeként, majd vezetőjeként is kamatoztatta. A klubnak olyan játékosokat nevelt, mint az azóta már a válogatottban is bemutatkozó Daniele De Rossi, vagy a stabil kerettaggá váló Zotti, Curci, Cervia, Aquilani, és családi szinten is hasonlóan "sikeres": két fia közül Daniele a Cagliariban, Andrea az Anconában rúgja a labdát.
A vér a futballban sem válik vízzé.


Edzőváltások 2004-2005

A Serie A-ban ebben az idényben a hétfői volt a 11. edzőváltás.
Íme a teljes lista:
Roma: Prandelli helyett Völler a rajt előtt, Völler helyett Del Neri a 4. forduló után, Del Neri helyett Conti a 28. forduló után; Fiorentina: Mondonico helyett Buso a 7. forduló után, Buso helyett Zoff a 20. forduló után; Atalanta: Mandorlini helyett D. Rossi a 14. forduló után; Parma: Baldini helyett Carmignani a 15. forduló után; Lazio: Caso helyett Papadopulo a 16. forduló után; Livorno: Colomba helyett Donadoni a 18. forduló után; Siena: Simoni helyett De Canio a 18. forduló után; Brescia: De Biasi helyett Cavasin a 23. forduló után.