Giuseppe Pancaro nemzetisége: olasz 19/0 születési hely: Cosenza ideje: 1971.08.26. pozíció: jobb- és balhátvéd magassága: 186 cm súlya: 84 kg korábbi klubjai: Nuova Acri, Torino, Avezzano, Cagliari, Lazio sikerei: Európai Szuperkupa-győztes (2003) KEK-győztes (1999) olasz bajnok (2000, 2004) olasz kupagyőztes (1998, 2000) olasz Szuperkupa-győztes (2004) 90-91 Torino 0 0 - - 91-92 Avezzano (Serie C2) 32 2 - - 92-93 Cagliari 3 0 - - 93-94 Cagliari 7 0 - - 94-95 Cagliari 24 0 - - 95-96 Cagliari 32 1 - - 96-97 Cagliari 33 4 - - 97-98 Lazio 24 1 - - 98-99 Lazio 30 0 KEK 8 0 99-00 Lazio 28 3 BL 11 0 00-01 Lazio 31 0 BL 10 0 01-02 Lazio 23 1 BL 5 0 02-03 Lazio 16 0 UEFA 5 0 03-04 Milan (kölcsönben) 21 1 BL 7 0 04-05 Milan (kölcsönben) 18 1 BL 1 0 05-06 Fiorentina 0 0 A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.
Giuseppe Pancaro az egyik legkeményebb olasz balhátvéd, akinek két szomorú esemény miatt változott meg "öregkorára" élete: egyrészt tönkrement szeretett klubja, a Lazio, így Nesta mellé igazolta őt a BL-győztes Milan; s haszonélvezője volt Maldini öregedésének is, mert a veterán harcos gyorsasága megkoptával középre szorult vissza, így maradt Pancaróé a bal oldal a Milanban és az olasz válogatottban is.
A kis Gius a még nála is kisebb SS Calcio Acriben kezdett el futballozni tizenévesen, s innen emelte ki a Torino, majd passzolta kölcsön az Avezzano Calcionak, akikkel bemutatkozhatott a negyedik ligában a félprofik között. Erre a nagyok is felfigyeltek: az akkoriban nagyon erős középcsapatnak számító Cagliari csapott le rá. A rendre a nagyok bajszát cibálgató szardíniai kiscsapatban együtt játszhatott a belga Oliveirával, a később a Milanban is csapattárs Fiorival, Puscedduval, Fricianóval, Bonomival, Venturinnal, a sokszoros válogatott Fernando de Napolival és a Roberto Muzzi-Dario Silva-csatárduóval. Főleg utolsó évében ment neki jól a játék, hét alkalommal még eredményes is tudott lenni, ami ritka dolog balhátvédéknél. 1997-re már a legjobbak között emlegették a liga védői között, s öt év és 99 mérkőzés után a kiesett csapatból a Lazióba igazolt, bár hívta a Milan, a Bayern és a Juventus is! Azért választotta a kékeket, mert már gyerekkorában is nagy rajongójuk volt. A fővárosiaknál beindult a bolt: nyert bemelegítésnek egy Olasz Kupát majd az azt követő évben egy KEK-et, később újra magasba emelhette a hazai kupát a bajnoknak járóval együtt és közben 1998-ban még egy bajnoki ezüstöt is nyakába akaszthattak!
Nem akármilyen csapatban játszhatott: Marchiegani - Negro, Favalli, Nesta, Pancaro - Nedved, Verón, Sztankovics, Almeida - Vieri, Salas-lehetne a kor álomtizenegye, s a képzeletbeli kispadon olyan sztárok ülnek mint Fernando Couto, Mihajlovics, Conceicao, Baronio, Okon és a Lazio és az Inter későbbi edzője, Mancini. Micsoda csapat volt... A hat csodálatos esztendő alatt 1999-ben a válogatottban is bemutatkozhatott a horvátok ellen áprilisban vívott a gólnélküli mérkőzésen, ahol 2002-ig, Maldini visszavonulásáig nem volt stabil tagja még a bővebb keretnek sem. 2003 nyarán, mivel a Lazio anyagi csődbe ment s ő is kiszorult a kezdőből, elcserélték egy évre a visszatérése után szintén létszámfeletti Demetrio Albertiniért, kölcsönbe. Első mérkőzése jól sikerült - a Portót győzték le az Európai Szuperkupa fináléjában. Azóta is a kezdőcsapat tagja s lendületes, harcos és kemény játékával hamar a szurkolók szívébe lopta magát, emellett a mai kor kívánalmainak megfelelően a támadásokat is megfelelően segíti, sok gólpasszt adott már. Egyébként a 2003-ban végig jól játszó grúz Kaladzét szorította ki a csapatból - formájáról mindent elmond, hogy a Gazetta többször is a hét csapatába jelölte, sőt, a válogatott kezdőjébe is bekerült Maldini visszavonulása után.
Végigharcolta Zambrotta mellett az EB-selejtezőket, de bal lábának Achillese megakadályozta abban, hogy Trapattoni magával vigye a kontinensbajnokságra. Nyáron, kölcsönszerződésének lejártával haza kellett volna térnie a Lazióba, de a Milan megtartotta őt még egy évre - bár kezdőbeli helyét elveszítette Kaladze felépülése után. Pancaro nem okozott csalódást, de átlaga bőven a közepesnek számító hatos alatt maradt, így 2005 nyarán nem is marasztalták őt északon. Szerződésének lejártával szabadon választhatott az érdeklődő egyesületek közül, s végül a Fiorentina csapatához írt alá két évre.