A második hely a fő cél

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.04.05. 22:55
Címkék
Megszokott jelenség, hogy egy Real Madrid-Barcelona mérkőzés hetében szinte másról sem számol be a spanyol sajtó, mint a két csapat körüli eseményekről. Kedden például leginkább az hozta izgalomba a drukkereket, hogy nyilatkozott a királyi gárda csapatkapitánya, az újabban formahanyatlással és sérülésekkel bajlódó Raúl.
Raúl szerint még akkor is a Barcelona lesz az arany elsô számú várományosa, ha kikap a Bernabéuban

"A Getafe elleni vereséget követően számunkra minden bajnoki mérkőzés döntővel ér fel. A célunk, hogy megnyerjük a hátralévő tíz találkozónkat. A Barcelona ellen szeretnénk megörvendeztetni a szimpatizánsainkat, és faragni a hátrányunkból, hogy kis izgalmat vigyünk a versenyfutásba" - mondta a Real hetese.

Eddig a királyi gárdánál megszokott diskurzus, Raúl ezt követően ugyanis olyasmit jelentett ki, amit ebben az idényben még senki sem mert megtenni a Bernabéuban: "Ugyanakkor, még ha nyerünk is, a Barcelona a saját kezében fogja tartani a sorsát. A mi fő célunk a második hely sorsának eldöntése, és csak utána kacsingathatunk a bajnoki cím felé. Mindent megteszünk, hogy legyőzzük a Barcát, de a katalánoknak egy esetleges vereség esetén is óriási sanszuk marad a végső sikerre. Ha mi kapunk ki, lemondhatunk az aranyéremről."

A túloldalon Frank Rijkaard edző boncolgatta a lehetősé-geket. "Egy mérkőzés előtt nehéz kiegyezni a döntetlennel, különben is, a Barca mindig a győzelemre játszik. Az összecsapás után már lehet értékelni az egy pontot is, amely adott esetben elégedettséggel tölthet el, hiszen fontos lépés lehet a végső siker felé. Akárhogy is alakul a rangadó, a bajnoki cím nem a Bernabéuban dől el" - magyarázta a gránátvörös-kékek szakvezetője.

Jelen állás szerint a Realnál két játékos szereplése kérdéses: a már említett Raúl változatlanul fájlalja a bal lábát, amiért kedden nem edzett, míg az izomhúzódás miatt a legutóbbi bajnokit kihagyó Beckham is külön tréningezett a többiektől. A Barcából a régóta sérült játékosok mellett Puyol hiányozhat sérülés miatt, a csapatkapitány ugyanakkor felépülőben van bokaszalag-húzódásából és a héten már napi két edzéssel igyekszik visszanyerni formáját. Mindkét gárda megtartotta szokását, és az egymás elleni mérkőzésük előtt egyikük sem fellebbezett a sárga lapok miatt eltiltott játékosok (Guti és Samuel a fővárosiaknál, Deco a katalánoknál) eltiltása ellen.

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik