Deák Bárdos Mihály: minden bizonytalan

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.04.11. 21:34
Címkék
Kedden három szakágban kezdetét veszi az Európa-bajnokság. Első két nap a szabadfogásúak küzdelmét rendezik, csütörtökön és pénteken a hölgyek, szombat-vasárnap pedig a kötöttfogásúak lépnek szőnyegre a várnai Kultúra- és Sportpalotában. A 17 tagú magyar különítmény éremesélyekkel vág neki a bulgáriai túrának, különösen fontos a jó szereplés ebben az esztendőben, hiszen az ősszel Budapest ad otthont a világ legjobbjainak - szintén mind a három szakágban. Eb-beharangozónk negyedik részében a kötöttfogás három súlycsoportjának magyar indulóját mutatjuk be.
Noha Deák Bárdos Mihály (jobbra) az idén már két nemzetközi versenyt is megnyert, az új szabályok miatt óvatosan fogalmaz az esélyeit illetôen (Fotó: Mirkó István)

"Az új szabályok nem nagyon ízlenek nekem, de majd meglátjuk. Becsülettel felkészültem, de rengeteg a bizonytalansági tényező" - vallott őszintén Bárdosi Sándor, arra célozva, hogy az új szabályok, a földharc nélküli kötöttfogás, ha nem is rendezte át a nemzetközi erőviszonyokat, de hatalmas kérdőjel, ki mennyire alkalmazkodott az új érához. Minden Várnában, az új szabályok bevezetése utáni első világversenyen derül majd ki.

Bárdosi egyébként tavaly bronzérmet nyert a haparandai Eb-n, hosszú sikertelenségi szériáját követően (a sydneyi ezüst után négy évig nem sikerült dobogóra állnia), úgy tűnik, magára talált. A mostani kontinensviadalon is a dobogót kellene megcéloznia, pláne, hogy kedvenc súlycsoportjában, a 84 kilóban szerepelhet.
Virág Lajosnak Bárdosival ellentétben kifejezetten megfelelnek az új regulák. A Magyar Nagydíjon úgy nyert, hogy állásból akciódús birkózást produkált, a kapaszkodások során pedig rendre elhajigálta ellenfeleit. "Nagyon szeretném, ha Lajos legalább a hatba kerülne. Nagyon jó formában van, Deák Bárdos Misivel is szoros meccset birkózott a kontrollmeccseken" - így a szakágvezető, Komáromi Tibor.

Nehéz sorsolás az elsô napra

Várnában hétfôn este már meg is ejtették az elsô versenynap három súlycsoportjának sorsolását. A három magyarnak meglehetôsen nehéz ellenfél jutott: 60 kilóban Szabó Gergô fehérorosz, a 74 kilósok mezônyében Hatos Gábor örmény, a 96 kilósoknál pedig Kis Gergô lengyel ellenféllel mérkôzik majd a nyolc közé jutásért.
A nehézsúlyúaknál a fentebb emlegetett Deák Bárdos Mihály is a szabályok miatti teljes bizonytalanságra hivatkozik esélylatolgatás közben: "Úgy érzem, jó formában vagyok, jól alkalmazkodtam az új, földharc nélküli birkózáshoz, de minden a szőnyegen derül majd ki - így Deák Bárdos. - Két nemzetközi versenyt az idén már megnyertem, a török és a magyar nagydíjat, de persze ezeken nem indult minden veszélyes ellenfelem. Fogalmam sincs, a többiek hogyan alkalmazkodtak az új szabályokhoz. Hogy mit tűztem ki magam elé célul az Európa-bajnokság előtt? Azt, hogy minden meccsen kihozzam magamból a maximumot, aztán majd meglátjuk, mire lesz ez elég."
A négyszeres vb-ezüstérmes magyar nehézsúlyú 2001-ben Isztambulban már szerzett Eb-aranyat. Ha nem kerülne dobogóközelbe, mindannyian kicsit csalódottak lennénk, bár a birkózás új világában egyelőre tényleg minden bizonytalan… ---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik