Jánosi Gábor: majdnem tökéletes szezon

A. Z.A. Z.
Vágólapra másolva!
2005.04.14. 20:33
Címkék
Finnországban gyorsak voltak, a férfibajnoki finálén is túljutottak, ami két szempontból is érdekes számunkra. Egyrészt a nagy sietség talán visszavezethető a válogatottra, amely légiósai nélkül ugyan, de megkezdheti felkészülését az Európa-bajnoki selejtezőre (ellenfele többek között remélhetőleg a tiszaújvárosi első körből továbbjutó magyar együttes lesz), másrészt a Piivo-Sampo derbin egy honfitársunkat is főszerepben láthatta a nagyérdemű. Nem néhány száz drukker, hanem többezres tömeg, tegyük hozzá&
A tavaly még a Kazincbarcikát erősítő Jánosi Gábor első külföldi szezonja már-már tökéletesre sikeredett: emlékezetes meccsek, MVP címek, győzelmet érő pontok. Hogy mégis "csak" 90-95 százalékosnak nevezi az ütő a mögötte hagyott északi szezont, az a két ezüstéremnek szól. Mert ugyan ettől a csapattól bravúrnak számít a kupában és a bajnokságban elért második helyezés (a Piivo az első csatát idegenben ugyan megnyerte, ám riválisa Jánosi remeklése ellenére a következő három felvonásban nagy csatában nyert, s megkaparintotta a trófeát), mindazonáltal kétszer veszíteni… "Hogy is mondjam…, idegesítő történet" - fogalmazta meg pillanatnyi érzését Jánosi Gábor, majd így folytatta: "Szoros partikat vívtunk, sajnos a finisben ők rendre jobban koncentráltak. A második helyen zártunk, ami a játékoskeretet figyelembe véve kiugró eredménynek számít. Jobb csapatok végeztek mögöttünk, így például az alapszakaszt veretlenül megnyerő együttes is, összeségében tehát nem panaszkodhatunk. Mégis, olyan nagyszerű érzés lett volna itt is bajnoknak lenni…"Talán jövőre? Válogatottunk teljesítményének köszönhetően a következő idényben is helyet követelhet a sorozatban, amely a szakemberek véleménye szerint erősebb, mint a honi - a körülményekről pedig jobb, ha nem is beszélünk. "Beváltak a számításaim Finnországban, szívesen maradnék" - fűzte ehhez hozzá a több klubbal is tárgyalásban álló fiatalember, aki hamarosan hazafelé veszi az irányt, s megkezdi a válogatottal a munkát.Így tesz Mészáros Dömötör is, igaz, ő felettébb keserűen. A Padova a minimális célt sem érte el az olasz bajnokságban, a negyeddöntőben háromszor is kikapott a Perugiától (a Macerata a Valentiát verte 3-0-ra, miközben a Trentino a Piacenza, a Treviso pedig a Verona ellen vezet 2-1-re), azaz az ötödik helyen zárt. "Borzalmas produkció - magyarázta keserűen a nehéztüzér. - Mintha megbomlott volna a csapategység, össze-viszsza ugráltunk, és szinte csak akkor kaptam labdát, amikor már nem volt más választás, amikor lehetetlen volt pontot csinálni. Vagy fél- órán keresztül bőgtem az utolsó vereség után, rosszabb csapattól kaptunk ki, és ezzel tíz hónapnyi munka veszett kárba."Nagy kérdés, hogyan gondolkoznak ezek után a jövővel kapcsolatban a padovai vezetők, mindenesetre Mészárosnak egy éve még visszavan a szerződéséből. Mint lapunk hetekkel ezelőtt beszámolt róla, egy dél-koreai egylet megkereste, azaz könnyen lehet, búcsút int Olaszországnak. "A Szöul melletti csapat akár ki is vásárolna a szerződésemből, igaz, a százötvenezer eurós áron megpróbálnak alkudni. Nem tagadom, kipróbálnám magam Ázsiában, ha most kellene választanom, már utaznék is."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik