Fordított és nyert a Real Madrid

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2005.04.24. 00:35
Címkék
A szerdai kupaelődöntő után ismét Pamplonába utazott az Atlético Madrid, amely azzal a céllal lépett pályára, hogy revánsot vesz az 1-0-s vereségéért az Osasuna ellen. A hazaiak persze nem így gondolták, inkább meg akarták mutatni, hogy több góllal is képesek legyőzni fővárosi vetélytársukat. Szerdán 27 perc kellett, hogy az Osasuna megtörje Leo Franco kapus ellenállását, ezúttal azonban ez korábban sikerült.
A negyedik percben Delporte húzott el a bal szélen, beadására kiváló ütemben mozdult John Aloisi, és védhetetlenül fejelt a jobb kapufa mellé. Újabb gól ezúttal sem esett, s a szerdai összecsapás lemásolását annyiban is sikerült tökéletesíteni, hogy Cuellar nyolc perccel a lefújás előtt piros lapot kapott. Az Osasuna a három pontnak köszönhetően a vasárnap pályára lépő Málaga és Getafe elé ugrott.

A Bajnokok Ligája-szereplés elérésére matematikailag még esélyes Deportivo elnöke, Augusto César Lendoiro igen rosszul időzített bejelentést tett, miszerint a keret egy részétől búcsút vesz a klub a nyáron. A kiárusítandó futballisták között szerepel a spanyol sajtó szerint Diego Tristán, César, Víctor, Mauro Silva, Fran és a jelenleg a Birmingham Citynél kölcsönben játszó Walter Pandiani is.

Az utolsó előtti helyen álló Albacete vezetősége 12 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta, valamint eltiltotta a csapat pénteki edzésétől Nicolas Oliverát, aki megjegyzést tett Martin Monteagudo edzőre. "A cimboráit szerepeltette azok helyett, akik igazán megdolgoztak a csapatba kerülésért" - ezzel a mondattal váltotta ki a klubveztetőség haragját a 26 éves uruguayi, aki már bocsánatot kért a kifakadásáért.

Ronaldo: gól, gólpassz (fotó: Reuters)
Ronaldo: gól, gólpassz (fotó: Reuters)
Ronaldo: gól, gólpassz (fotó: Reuters)
A hetvenedik percig élt a meglepetés, hogy a dobogóért és BL-részvételért küzdő Villarreal Madridból három ponttal gazdagabban távozik, mint ahogyan érkezett, végül mégis üres maradt a zsebük.

A bajnoki címről ugyanis a jelek szerint még mindig nem hajlandó lemondani a királyi gárda, amelyben a hetvenedik percben Ronaldo szépített és hiába került Samuel kiállítása után emberhátrányba, a jobbhátvéd Salgado révén megszerezte a győztes gólt. Utóbbi Ronaldo beadását értékesítette úgy, hogy egy támadást kísért végig és középen a legjobb ütemben érkezett a beadásra, majd kissé esetlen mozdulattal, a tizenegyes pontról estében védhetetlenül perdített a kapu bal, hosszú oldalába.

A gól után a Real "büntetlenül" két percig cserélt - majd a hosszabbításban Zidane-nak is egy percig tartott, amíg piros lapját követően leballagott a pályáról -, játékosai trükköztek, tartották a labdát és az eredményt, míg a vendégek nagy elszántsággal rohamoztak legalább az egyik pont megmentéséért. Mindhiába…

A három Real-pontnak köszönhetően a Barcelona előnye ismét három pontosra csökkent, a katalánok a fordulóban holnap a Málagához látogatnak.

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik