Az Atlético utolsó esélye

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2005.05.10. 22:00
Címkék
Négy középcsapat küzd Spanyolországban a Király-kupáért, hármójuk számára a trófea elnyerése mellett az európai kupaszereplés kiharcolása növeli a tétet. A Betis az egyetlen kivétel, a sevillaiak még a Bajnokok Ligáját érő harmadik-negyedik helyért is versenyben vannak a Primera Divisiónban, az UEFA-kupa a legrosszabb lehetőségnek tűnik számukra.
A többiek közül még a Bilbao érhet oda a bajnokságban az élcsoportba, de az Atlético Madrid és az Osasuna kizárólag a kupa megnyerésében bízhat. Spanyolországban ugyanis - Angliával és Franciaországgal ellentétben - a kupából kizárólag a győztes juthat ki az európai porondra, a bajnokságban is jól szereplőtől a fináléban kikapó gárda nem.Szerdán a Bilbao a Betist fogadja, és bár az első meccsen nem született gól, emlékezhetünk arra, hogy a bajnokságban már játszott fergeteges meccset egymással a két klub. A téli 4-4 megismétlését cseppet sem bánná a Betis. "Tökéletes eredmény lenne a számunkra, idegenben lőtt gólokkal ugyanis továbbjutnánk" - fogalmazott Antonio Doblas, a Betis kapusa. A 23-szoros kupagyőztes, a fináléról azonban a legutóbbi húsz évben lemaradó Bilbao ezúttal bízhat a közönségében, a telt ház ugyanis már garantált. A baszkok esélyét növeli, hogy a Betisben biztosan nem játszhat Edú, és Joaquin szereplése is kérdéses.

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A másik meccsen a bajnoki 11. Atlético a 14. Osasunát fogadja, és szurkolóit csak azzal engesztelheti ki, ha megnyeri a kupát. "Reméljük, hogy bíznak bennünk a szurkolóink, ezen a meccsen ugyanis nagyon sok múlik, az egész idényünk sikeressége a következő kilencven perctől függ" - fogalmazott Luis Perea, a madridak kolumbiai védője. A Juan Velascót, Jesper Grönkjaert és Salva Ballestát is nélkülöző Atlético az előző hat meccsén összesen két gólt szerzett, ez alapján jó esélye van az egygólos előnnyel a Vicente Calderón-stadionba érkező Osasunának, hogy fennállása során először a kupadöntőbe jusson.

Király-kupa
Elődöntő, visszavágók. Szerda: Athletic Bilbao-Betis (az első mérkőzésen: 0-0). Csütörtök: Atlético Madrid-Osasuna (0-1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik