Olimpiai érmesek indulnak

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2005.05.17. 21:55
Címkék
Három olimpiai érmes és ráadásként még egy bajnok lesz a vendégünk szombaton Miskolcon a hatodik gyalogló Európa-kupán. Az athéni dobogósok közül a négyszeres olimpiai bajnok Robert Korzeniowski csak díszvendégként lesz jelen az eseményen, hiszen ő tavaly befejezte versenyzői pályafutását, a többiek azonban - a 20 kilométeren bajnok olasz Ivan Brugnetti, az 50 kilométeren harmadik orosz Alekszej Vojevogyin és honfitársa, a nők között második Olimpiada Ivanova - rajthoz is állnak a borsodi megyeszékhelyen. Erről a szervezők kedden a szövetségek székházában tájékoztatták a sajtó képviselőit.
Orosz Lajos, Miskolc sportért felelős alpolgármestere elmondta, hogy városukat igyekeznek viszszakapcsolni a sport vérkeringésébe, s ennek egyik eredménye, hogy megrendezik a gyalogló Európa-kupát. Ez az év Miskolcon a sport éve, ennek megfelelően alakult a város költségvetése. Megújul a sportcsarnok, felépül a fedett jégpálya, nemzetközi viadalok lebonyolítására is alkalmas lesz a stadion. Az Európa-kupa pályájának kialakítása pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a történelmi városrészben az út új burkolatot kapott.Melkovicsné Tömösi Katalin, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a végső nevezések alapján 29 ország 500 résztvevője érkezik hozzánk. A szombati zsúfolt program (a versenyek reggel nyolctól este hatig tartanak) miatt a megnyitóünnepséget pénteken tartják, s ezen a délutánon családi gyaloglás keretében a közönség is kipróbálhatja a már lezárt pályát. Másnap a versenyt három óriáskivetítőn is követhetik az érdeklődők, s a szervezők kiegészítő programokkal is gondoskodnak az ide látogatók szórakoztatásáról. Nézőben nem lesz hiány, több országból különbuszokkal érkeznek a szurkolók, s Európa 26 országának újságírói tudósítanak az eseményről.Mi, magyarok teljes létszámú csapattal képviseltetjük magunkat, pontszerzésre az 50 kilométeren induló együttesünknek van esélye. A válogatott összeállítása.
Férfiak. 20 km: Dudás Gyula, Kapéri Levente, Tubak Róbert, Csont Attila. 50 km: Czukor Zoltán, Tóth János, Fülöp Attila, Domján Péter. Nők. 20 km: Ilyés Ildikó, Gruber Orsolya, Gerendási Eszter, Nemere Dóra. Juniorok. Fiúk. 10 km: Márta Tibor, Glázer Szabolcs, Rácz Sándor. Lányok. 10 km: Kernács Krisztina, Varró Katalin, Erdős Ivett
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik