Az FIA menti a szabályt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2005.06.02. 21:19
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) mindenáron véget akar vetni a gumik körül kialakult helyzetnek, ezért körlevelet küldött a csapatoknak.
Kimi Räikkönen hét végi, németországi balesetét követően többen megkérdőjelezték a kerékcsere betiltását, mondván, túl veszélyessé vált a sport. Ám az FIA emlékeztette a csapatokat, hogy tavaly ők szavazták meg a kerékcsere nélküli versenyeket. A közleményben szabálypontosítást is közölt a szervezet, ha valaki elfékezi magát, és a kerék az egyik oldalán síkká válik (mint Räikkönen esetében), akkor le lehet cserélni.Az FIA azt sem zárta ki, hogy a jövőben a verseny bíráit kéri fel, a veszélyes autókat szólítsák a boxba, és kötelezzék kerékcserére. Max Mosley, az FIA elnöke hisztériának nevezte, ami az Európai GP-t követte. "Az, hogy egyetlen készlet gumival kell végigmenni egy versenyen, nem teheti veszélyessé azt a sportot, amely futamainak többségét így teljesítették" - fogalmazott Mosley. A Ferrari eddig is támogatta a szabály megtartását, a címvédőnek ugyanis a Bahreini Nagydíj óta nem voltak gondjai a gumikkal a versenyeken - az edzésen annál inkább.

Michael Schumacher a rossz rajtpozíciói miatt a középmezőnybe süllyedt a versenyeken, és a hétszeres világbajnok 16 pontjával szinte esélytelen a címe megvédésére. "Az autóban harmóniának kell lennie, amelyik négykerekűnél ez nincs meg, azzal nagyon nehéz jó eredményt elérni. Az idén is ugyanúgy mindent beleadok, mint eddig, csak most ez sem elég. Általában az időmérőnkkel van baj, igaz, a Nürburgringen a versenyen is lassú voltam" - fogalmazott Schumi.

A németnek ennek ellenére esze ágában sincs visszavonulni, és ha ezt esetleg az idén sem teszi meg, egyik legközelebbi munkatársával mindenképpen szakít. Balbir Singh, Schumi masszőre a visszavonulásra készül, így véget ér a tízéves együttműködés. "Balbir egyike azon keveseknek, akikben százötven százalékig megbízom. Nagyon bánt, hogy elhagy, de el kell fogadnom a döntését" - mondta Schumi, akinek Singh nemcsak masszőre, hanem a pszichiátere is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik