Motokrossz: horror az autópályán

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.08.10. 23:37
Címkék
"Először azt gondolták, kábítószeres vagyok, szóba sem akartak állni velem. Aztán végre elhitték, ki vagyok, és mi a bajom. Adtak valami gyógyszert, amitől átmenetileg jobban lettem, így folytattam az utat hazafelé. Győrnél azonban megint rám tört a roham: ismét kórház és többórás kezelés várt rám."
Németh Kornél, a motokrossz-vb-ben szereplő Suzuki Kurz vezérpilótája kis híján életét vesztette a vasárnapi Cseh Nagydíj után, amelyen már el sem tudott indulni, mert rosszul érezte magát. A hazafelé tartó úton aztán… "Prágánál jártam, amikor vezetés közben mindenem görcsbe rándult. Nem kaptam levegőt, és ha nem jön azonnal a segítségemre társam, Hoffmann Balázs, lehet, hogy végem lett volna" - elevenítette fel a horrorisztikus élményt a balatonszemesi motoros.Hogy mi történt a kórházban, arról szóltunk már, azt azonban egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy Németh mikor versenyezhet legközelebb. Ahogy lapunknak mondta, vasárnap óta többször járt orvosnál, rengeteg antibiotikumot írtak fel neki. A vizsgálatok során megállapították, hogy nem feküdte ki korábbi tüszős mandulagyulladását, az év végén ezért ki kell majd venni a manduláját. Sok minden más bizonytalan. "A rosszullétek továbbra sem múltak el - kesergett Németh -, fogalmam sincs, mikor leszek újra egészséges. A hét végi német bajnoki futamot kihagyom, és valószínűleg az augusztus huszonegyedikei Német GP-re sem utazom el. Meg az azt követő viadalra sem."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik