"Valamit fel kellett adnom"

- Nem ússza meg ennyivel!
- Nem? - mosolygott a többek között Európa-bajnoki arannyal, magyar bajnoki címekkel, BEK- elsőséggel büszkélkedhető Fazekas Mária.

- Még emészteni kell: nem láthatjuk válogatott mérkőzéseken játszani. Derékbatört pályafutás, stílszerűen ez juthat az eszünkbe.
- Ó, erről szó sincs! Történjen bármi a jövőben, rendkívül büszke vagyok a mögöttünk hagyott évekre. Meglehetősen felemelő érzés volt mind egyedül, mind a társakkal magyar sikerekért harcolni, ráadásul néhány remek eredményt is sikerült összekaparni. Úgyhogy maximálisan elégedett vagyok. Különben is, ne felejtse, klubomban, a Statisztikában továbbra is játszani fogok.

- Bírja majd?
- Jóval kisebb lesz így a terhelés, nem kell annyit utazgatni, nem kell tíz órákat a repülőgépen tölteni, gyógyszereket kapkodni.

- Tabletta tabletta hátán?
- Bizony, volt ilyen időszak. Régóta küszködtem a porckorongsérvemmel, volt idő, amikor előjött, volt amikor nem. A gyógytornászok segítségével voltaképpen sikerült normális keretek közé szorítani, elviselhető volt a fájdalom. Mígnem két szezon egybetolódott.

- A legutóbbi kettő?
- Pontosan. Az athéni olimpia miatt elmaradt a nyári szünet, regenerálódás helyett folytatódott a munka. Mindez soknak bizonyult. Amikor aztán az abszolút gyógyszerellenes gyógytornászok is azt javasolták, szedjek gyulladáscsökkentő szereket, tudtam, nem sokáig mehet ez így tovább. Valamit fel kellett adnom, a terhelést csökkentenem.

- Egyedüli döntés volt?
- Természetesen beszéltem a klubom vezetőjével és edzőjével, aztán a társakkal is, ám már korábban elhatároztam mindent. Könnyített a helyzeten, hogy a válogatottnál a változás szele fúj, új edző, fiatalítás, így ha fájó szívvel is, de átadom a helyem. Korábban, mint gondoltam, de ilyen az élet.

- Nem tűnik keserűnek, sőt…
- Mert nem is vagyok az! Amint említettem, maximálisan elégedett vagyok a válogatottban elért eredményeimmel. Mostantól csak drukkolok a többieknek, akik így megússzák, hogy egy-egy versenyen az legyen a reggeli kérdés: "No, szegény Marcsi ma milyen állapotban lesz?"

- Fogadni mernék, hogy hiányozni fog nekik!
- Arra nem vennék mérget, hogy mindenkinek, hiszen azért rivalizálás is van a világon, meg nők is vagyunk ugye, mindazonáltal remélem, mindenki jó szívvel gondol majd vissza az együtt töltött napokra. Ahogyan én teszem.

- Felettébb határozott, végleges búcsúnak tűnik.
- Az is. Maximum ha kedvem szottyan, és hiányozni fog a nemzetközi mezőny, elmegyek egy Pro Tour versenyre.

- Nocsak? Fény az alagút végén?
- Jaj, dehogy, csak úgy félig-meddig komolyan említettem. Maximum Zágrábba mennék, ahova könnyen, gyorsan kijut az ember. Nekem a sportban mostantól a Statisztika a fontos, az a csapat, amellyel nem mindennapi sikereket értem el, s amelyben az utóbbi időben az említett okok miatt is nem azt nyújtottam, amit elvárnak tőlem.

- És a sporton kívül?
- Tervezgetem a civil életem.

- Korábban szó volt arról, esetleg kollégák is lehetünk.
- Valóban. Foglalkoztat az újságírás, ám most másfelé tendálok. Annyit elárulhatok, a pingpongtól nem szakadnék el.

- Fazekas Mária, mint edző?
- Kizárt! Nem vagyok én az az alkat, olyan szorgalmas. Sportolóként becsülettel megcsináltam, megcsinálom az előírt feladatokat, aztán ennyi. Edzőként megszakadna a szívem a tanítványokért, bizony nem hajtanám meg őket, így meg mi értelme volna? Különben is, tapasztalatból tudom, mi a legtöbb sportoló véleménye az edzőkről.

- Éspedig?
- Titok. Amúgy imádnivalóak… ---- V ---- &