Az ukrán titok nyomában

Az ukrán futball utóbbi években tapasztalt megkérdőjelezhetetlen felemelkedésének látszólagosan ellentmond a tény, hogy 1997 óta az idei az első esztendő, amelyben ukrán résztvevő nélkül zajlik majd a Bajnokok Ligája főtáblájának küzdelemsorozata.

Keleti szomszédunk két kirakatcsapata, a Dinamo Kijev és a Sahtar Doneck közül az utóbbi hónapokban nem éppen a fénykorukat élő fővárosiak kiesése számított nagyobb csalódásnak, különösen annak tükrében, hogy egy nevesincs svájci alakulat, a Thun ütötte el a továbbjutástól Andrij Sevcsenko utódait. Mindemellett az UEFA-kupa főtáblájára akár három ukrán klub is felkerülhet, és ismervén az oda vezető utat, a selejtezőben a Sopront könnyedén elbúcsúztató Metalurg Doneck, a Dnipro és - sajnos - a Sahtar is esélyesebbnek számít ellenfelénél (mint ismert, a bányászcsapatnak a magyar bajnok Debrecen lesz a vetélytársa).

Pénzben nem szűkölködnek

Vajon mi a titka az ukrán futball előretörésének? A titok nyitja aligha abban az egyébként egyedülálló kezdeményezésben rejlik, amit az Ukrán Labdarúgó-szövetség fejlesztési programként megkezdett 2003-ban, hiszen ennek eredménye csak hosszú évek során érhet majd be (lásd keretes írásunkat). Annál nagyobb a pénz szerepe. A legtöbb sikeresen működő futballklub mögött vagy egy sikeres üzletember áll - lásd Dinamo Kijev (Hrihorij, majd Igor Szurkisz), Sahtar Doneck (Rinat Ahmetov) -, vagy egy prosperáló nagyüzem, gyár, egyéb tehetős szponzor finanszírozza a csapatot. A nyugodt pénzügyi háttérhez ma már fejlett infrastruktúra, kiépített edző- és felkészülési bázis is párosul. Nem véletlen, hogy Ukrajna Lengyelországgal közösen jó esélyekkel pályázik a magyar-horvát páros által is céba vett 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére.

Csak minőségi légióst vesznek

A szövetség alighanem jókor és idejében lassított az ukrán futballra egyébként kifejezetten kedvezően ható légiósbeáramláson. Azután, hogy a legutóbbi bajnokság során több olyan találkozót is rendeztek, amelyen a Dinamo Kijevben vagy a Sahtar Doneckben, tehát a két egyértelműen legjobb ukrán csapatban csupán egy-két hazai futballista lézengett, ettől az évtől életbe lépett a légióskvóta. A hazai tehetségek fejlődését elősegíteni szándékozó intézkedés nem lett, nem lehetett drasztikus, hiszen azt írja elő, hogy egyidejűleg egy csapatban "csupán" nyolc külföldi futballista szerepelhet. Vannak kivételek is, ezt bizonyította az ukrán válogatott gerincét adó Dnipro esete is, amely a 2004-2005-ös évadban légiósok nélkül is elég messzire jutott az UEFA-kupában.

A külhoni labdarúgót hosszú távon foglalkoztatni képes ukrán klubok már eljutottak arra a szintre, hogy nem vesznek zsákbamacskát, vagyis kizárólag olyan légióst szerződtetnek, aki egyértelműen erőssége lehet a csapatnak. A külföldiek pedig már nem ódzkodnak egy ukrajnai szerződéstől, hiszen anyagilag is rendkívül jól járnak.

Szembeötlő viszont a tény, hogy országon belül milyen egyenetlen a jól menő csapatok földrajzi elosztása. A nemzetközi kupaszereplést rendre kiharcoló Dinamo Kijev, Sahtar Doneck, Dnipro, Metallurg Doneck és a többiek kivétel nélkül az ország középső és gazdaságilag fejlettebb keleti régiójából kerülnek ki, a nyugati megyék közül csak Voliny és Ungvár büszkélkedhet élvonalbeli gárdával.

Türelmesek voltak Blohinnal

Végül, de nem utolsósorban, a sikerhez szükség volt egy olyan kitűnő szakemberre is, mint a válogatottat irányító Oleg Blohin. Amikor az egykori aranylabdás alig két éve Leonid Burjak utódaként átvette a "zbirnát" és az öt előkészületi találkozón egyetlen győzelmet sem ért el, sokan megmosolyogták ama ígéretét, hogy a második selejtezőcsoportból Ukrajna első helyezettként kerül majd ki a vb-re.

Annak tükrében különösen merész volt a terv, hogy az ukránokat egy csoportba sorolták az Európa-bajnok Görögországgal, a vb-bronzérmes Törökországgal és a minden válogatott számára veszélyes Dániával is. A barátságos mérkőzések eredménytelenségét a vb-selejtezők diadalmenete követte, és ha szombaton Tbilisziben Rebrovék nyerni tudnak, Blohin biztosan beváltja ígéretét. ---- Ismerve a két ország viszonyait, nem véletlen, hogy a jelenlegi egyetlen ukrajnai magyar légiós, a Csernomorecben futballozó Nagy Zsolt úgy véli: annak ellenére, hogy nem egészen három év alatt az odesszai klub már a negyedik ukrán egyesülete, esze ágában sincs visszatérni Magyarországra.

"Ukrajnában a vezetők, a játékosok, és egyáltalán mindenki, aki a labdarúgás körül él és mozog, valóban profin teszi a dolgát - jellemezte Nagy a helyzetet. - Magyarországgal ellentétben itt nem lehet alibi focit játszva tartósan a legjobbak között maradni, mindenki tisztában van azzal, hogy ilyen magatartással csak saját magával tol ki. A megszokott magyar magyarázkodás helyett itt egyedül az eredmények minősítik a futballistát. Eddigi csapataim közül csak a mostani, a Csernomorec tartozik az úgynevezett élgárdák közé, de kijelenthetem, egy esetleges hazaigazolás mindenképpen visszalépést jelentene a pályafutásomban." ---- Igor Szurkisz, az Ukrán Labdarúgó-szövetség (ULSZ) elnöke kezdeményezésére 2004-től az ukrán iskolákban kötelezővé vált a labdarúgás nevet viselő tantárgy. A hagyományos testnevelés órák mellett heti egy alkalommal, a fociórán csakis futballal foglalkoznak - nemcsak a fiúk, hanem a lányok is.

A külön tantárgyhoz szakemberek által összeállított futballtankönyv is tartozik. Az ULSZ elnöke szerint amellett, hogy a program révén a későbbiekben sok új tehetséget fedezhetnek fel, azért is jó ez az újítás, mert így a gyerekek a céltalan csavargás helyett hasznos tevékenységgel foglalják el magukat. Az iskolák természetesen ingyen kapták az államtól a játék legfontosabb kellékét, a labdát. A labdarúgás fejlesztését szolgáló állami program részeként 2003 és 2005 között Ukrajna minden megyéjében, a városokban és nagyobb településeken több ezer dollárt érő kispályát építettek. A fából és műanyagból felépített focipályákon a téli időszakban is gyakorolni tudnak a gyerekek.