Szergej Bubka szögese is Somoskőre került

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2005.09.07. 21:13
Címkék
Újabb ereklyével gazdagodott a somoskői ugrógála szervezőjének, Angyal Jánosnak a mini múzeuma: Gyulai István, az IAAF főtitkára Szergej Bubkának, a rúdugrás világcsúcstartójának ugrócipőjét és mezét hozta el Magyarországra, és adta át a versenyigazgatónak.
Angyal tavaly hozta létre a somoskői pálya melletti gyűjteményét, amelyben olyan ritkaságok díszelegnek, mint a magasugrás kubai világcsúcstartójának, Javier Sotomayornak a dedikált szögese, vagy másik két olimpiai bajnok magasugró, Charles Austin és Stefan Holm lábbelije. Az említettek mindannyian szerepeltek már a versenyen, Bubka például 1993-ban 580 centiméterrel nyerte meg a szép múltú viadalt.Az idén a somoskői lesz az utolsó olyan hazai atlétikai viadal, amelyen a világ élvonalába tartozó sportolókat láthat a közönség. A soros, immár 19. gálát szeptember 17-én, szombaton rendezik meg, s a középpontban a férfi magasugrás áll majd. Országos csúcstartónk, Boros László erős ellenfeleket kap, s ha megjavítja az országos rekordot (228 cm), akkor 230 ezer forint üti a markát. Leendő vetélytársai közül az orosz Andrej Teresin ugrotta a legnagyobbat (232), de visszaigazolta részvételét a finn Oskari Frösen (231), az olasz Nicola Ciotti (230) és Andrea Bettinelli (227), valamint a brit Ben Challenger (227) is. A nők mezőnyéből külföldi tanulmányútja miatt hiányzik majd Győrffy Dóra, ezért Angyal János rendező a két méter fölött ugró orosz Anna Csicserovával folytat tárgyalásokat.Az esemény a hagyományoknak megfelelően Besenyei Péter műrepülő-világbajnok légibemutatójával kezdődik majd.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik