A rajtkövön: Kárpáti és Kokó

S. E.S. E.
Vágólapra másolva!
2005.09.15. 21:59
Címkék
Egyre több híresség csatlakozik az árvízkárosultak javára rendezendő vasárnapi jótékonysági gálához (az eseményt az m2 élőben közvetíti).
Egy biztos, ismert arcokból nem lesz hiány a Komjádi uszodában. Nézzük például a francia váltót. Az 1-es pályán úszik Dávid Ibolya politikus és Kemény Dénes férfi vízilabdakapitány. A 3-ason a kajakos Kovács Katalin és Schmitt Pál, a MOB elnöke. A 4-esen a pólólegenda Kárpáti György, valamint a volt úszóklasszis, Gyarmati Andrea és Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke. Az 5-ösön láthatjuk majd az egykori kajakos Gyulay Zsoltot és az úszó Czene Attilát, a 6-oson az egykori ökölvívóklasszist, Kovács Kokót és a mellúszó Gyurta Dánielt, a 8-ason pedig Rudi Zoltánt, az MTV elnökét. Talán a gála legizgalmasabb programja lesz a Cseh László kontra többi úszó elnevezésű verseny: a 400 méter vegyesen a világbajnoknak négy ellenfele is lesz. Pillangón Jakabos Zsuzsanna, háton Kalicz Helga, mellen Gyurta Dániel, gyorson pedig Hosszú Katinka. A gálára a belépés díjtalan, ám a szervezők kérik az érdeklődőket, a bejáratnál lévő perselyekbe helyezzék el adományaikat az árvízkárosultak javára.
Legfrissebb hírek

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
2 perce

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
21 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
46 perce

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
1 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
1 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
1 órája

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik