Feledhetetlen aranylányok

A vb-döntő tudósításában ez állt:
"A világbajnoki címért: Magyarország–Jugoszlávia 5:3 (3:2). V: Rostmanith (NSZK). Góljelzők: Westergard (dán) és Szuszlov (szovjet). Magyarország: Rothermel – Balogh, Csenkiné, Schmidtné, Hajekné, Ignácz, Lengyel. Csere: Guricsné, Romhányiné, Jóna, Jányáné. Gólszerző: Lengyel (2), Schmidtné, Hajekné, Romhányiné, ill. Rebernjak (2), Jasic."

Aranylányok... Még akkor is így nevezzük őket, ha ma már a legtöbben nagymamák. Ők mégis aranylányok, mégpedig nagyon ritka társaságban. Ugyanis kézilabdában világbajnoki címet magyar együttes – Török Bódog 1965-ös csapata mellett – csak egyszer, 1949-ben nagypályán szerzett. Persze aranylányok a 2000-ben Eb-t nyerő Mocsai-csapata tagjai is, ám most a 40 évvel ezelőtti klasszisokat ünnepeljük.

Nosztalgiaestek a régi "faházban"

Fleckné Babos Ágnes akkor a fiatalabbak közé tartozott a maga 21 évével, s az életét azóta is meghatározza a kézilabda meg a sport.
"Jóval később, már Testnevelési Főiskola befejezése után, majd a kilencvenes években, Laurencz László szövetségi kapitány sikercsapatának másodedzőjeként ébredtem rá, hogy mi is volt a világbajnok együttes sikerének titka – mondta Fleckné Babos Ágnes. – Elképesztően erős közösségi szellem uralkodott a keretben, amelyet Török Bódog káprázatosan fogott össze, hiszen ő több volt kapitánynál. A dortmundi aranyérem megszerzéséhez hasonló élményem tíz évvel ezelőtt volt, amikor a magyar együttes kispadján izgultam a bécsújhelyi világbajnoki döntőben, amelyet Dél-Korea nyert meg. Másfél éve átvettem Török Bódogtól az öreglányok nosztalgiaválogatottjának irányítását, amelyben a negyven évvel ezelőttiek közül már csak a hatvankét éves Szőkéné Bognár Erzsébet játszik."

Legtehetségesebb tanítványai közé sorolta annak idején Török Bódog Szőkénét, akivel szerda esténként a nosztalgiaválogatott edzésein manapság is találkozhatunk az FTC régi csarnokában, a legendás "faházban".

"Még ma is óriási élmény, ha kézilabdát vehetek a kezembe – magyarázta Szőkéné, aki a vb-n Jányánéként lépett pályára. – Gondolom, a lányok közül nem csak én érzem úgy, hogy egész életünket döntően meghatározta a negyven éve elért fantasztikus siker. Hasonló élményben nem volt részem sem a sportban, sem a magánéletben, de a válogatott 1971-es világbajnoki bronzérmére is szívesen gondolok vissza, valamint az FTC-vel ugyanebben az esztendőben játszott BEK-döntő is feledhetetlen marad. Ki tudja, milyen eredménylistánk lenne, ha akkoriban is rendeztek volna Európa-bajnokságot, és a női kézilabda nem csak Montrealban kerül az olimpiára."

A hajdani keret erős oszlopai

A hatvanas években a világ legjobb kapusai a magyar együttesben játszottak. A csapatkapitány Guricsné Pásztor Erzsébet és Elekné Rothermel Anna a válogatott legerősebb oszlopai közé tartozott.

"Nálunk a családban manapság is minden a kézilabda körül forog – mondta Elekné Rothermel Anna. – Akad némi gondom az egészségemmel, már nem könnyen mozdulok ki itthonról, de a férjem, Gyula, a Fradi volt edzője még mindig aktív a népligeti szakosztályban, fiunk, Gábor pedig a Csömörben játszik. A régi társakkal személyesen és telefonon is tartom a kapcsolatot. A Fradi-családhoz tartozni nekem ma is a világ legcsodásabb érzése, hasonló, mint az aranyélmény volt Dortmundban. A világbajnokságot megnyerő csapat motorja és éltetője Török Bódog volt."

Az aranycsapat többi tagjának sorsáról és mai életéről is sikerült néhány fontos információt kapnunk Babos Ágnestől.
Markovitsné Balogh Márta sokáig spanyolt és testnevelést tanított, jelenleg otthon van, és unokájával (Markovits Lászlónak, a Vasas elnökének gyermekével) törődik. Csenkiné Varga Zsuzsa továbbra is él-hal a kézilabdáért, legutóbb a Cornexiben az utánpótlással foglalkozott. Korábban a női serdülőválogatott szakmai munkáját is irányította.

Takácsné Giba Márta nyugdíjasként a családjának él, illetve visszajár dolgozni. A nosztalgiaválogatottba már nem jár.
Hajekné Végh Ágnes az unokáinak él, a férje is kézilabdázó volt, és a család érdeklődése megmaradt a sportág iránt.
Hanus Ágnes TF-et végzett, Németországban telepedett le. Sokat jár haza, a közelmúltban házat is épített Egerben. ---- Az aranycsapat mestere, Török Bódog (82 éves), még manapság is semmihez sem hasonlítható lelkesedéssel, tűzzel beszél hajdani játékosairól, a 40 évvel ezelőtti csapat erényeiről, valamint a munkatársairól.

"Óriási szerencsém volt, mert nem csupán tehetséges, hanem szorgalmas, okos és a nagybetűs életben is tökéletesen helytálló lányokkal, asszonyokkal hozott össze a sors a hatvanas évek közepén – mondta a mester, aki 1955 és 1979 között ült legjobbjaink kispadján. – Legendás csapatunkat a szeretet hármas jelszava jellemezte és tartotta össze. Tagjai szerették a sportágat, szerették egymást és szerették a hazát. Ez még akkor is igaz, ha kissé patetikusan hangzik. A szeretet és egymás megbecsülése minden nehézségen átsegítő érzésvilágot alakított ki a játékosokban. A válogatott akkori tagjai nem a pénzért sportoltak. Munkából jöttek edzésre, és civil foglalkozásukban is megállták a helyüket. Nekik nem kellett külön pszichológus, sem segéd- vagy kapusedző. Munkánkat Szemes László főtitkár és Gáti Lajos elnökségi tag, a kitűnő sportdiplomata segítette, aki már nincs közöttünk. Arról külön is szólnom kell a jubileum kapcsán, hogy feleségem áldozatos támogatása nélkül sosem érhettem volna el azokat az eredményeket, amelyek közül a dortmundi aranyérem kiemelkedett."

A világhírű szakember persze nem állta meg, hogy napjaink női válogatottjáról is ne mondjon néhány szót.
"Kitűnő szakember, Németh András vezeti a magyar együttest a decemberi világbajnokságra – folytatta Török Bódog. – Szerencsére remekül össze tudja egyeztetni a munkáját az FTC-ben és a keret mellett. Tehetségek egész sora alakul csapattá a keze alatt, és remélem, éremmel térnek haza Szentpétervárról. Ez lenne a legszebb ajándék a negyvenedik évfordulóra. Sorsdöntő lesz a világbajnokságon, hogy a csoportküzdelmekben jól rajtoljon a válogatottunk, amelyre már a torna ezen szakaszában is vár néhány nehéz összecsapás. Főleg a norvégok, a szlovénok és a dél-koreaiak elleni találkozóra gondolok. A java persze a középdöntőben – várhatóan az oroszok, a horvátok és talán a kínaiak ellen – következik, s nem mindegy, lányaink hány ponttal érkeznek oda." ---- Kiss István, a magyar szövetség elnöke nem tudott meghatottság nélkül beszélni a sportág legnagyobb magyar sikerét kiharcoló játékosokról és edzőjükről.
"Török Bódog és együttese új korszakot nyitott a kézilabda honi történetében – mondta az elnök. – Emlékszem arra, hogy a világbajnoki aranyérem megszerzése milyen nagy lendületet adott a sportág fejlődésének hazánkban.

Sorban álltak a fiatalok a klubokban, hogy elkezdhessenek kézilabdázni. Az aranylányok közül a legtöbb a Bp. Spartacusból, Nádori Pál keze alól érkezett a keretbe. Szövetségünk azóta is roppant büszke a legendás aranycsapatra és világhírű, örökifjú szövetségi kapitányára. Szerencsére ez a csodálatos együttes nemcsak a jubileum kapcsán jut eszünkbe, hanem többször is reflektorfénybe kerül. Tagjai, akiknek többsége nem szakadt el a sportágtól, megjelenésével a legnagyobb örömünkre rendszeresen emeli a hazai világversenyek, jelentősebb tornák rangját." ---- JÓNA MAGDOLNA (1934–1993). Egyedülálló világszám volt, ahogyan a svédcsavart lőtte: nyújtott karral, a teste fölött engedte el a labdát. Erre a trükkre nem számítottak sem a védők, sem a kapusok. A kivételes tehetségű balátlövő a Vörös Meteorban Nádasdi Lajos edzőtől tanulta a legtöbbet, és tudása Török Bódog keze alatt teljesedett ki.

SCHMIDTNÉ HOLUB MÁRIA (1944–1994). Átlövő volt, de kapusként kezdte pályafutását, ezért sokat tudott a védekezés tudományából. Pécsett Zákányi Bálint volt a mestere.