Kings–Rockets az alsóházban

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2005.12.10. 02:44
Címkék
Elképesztő, de Sacramentóban alsóházi összecsapást vívott egymással a nemrég még rettegett Kings és a mintegy tíz évvel ezelőtt még bajnoki duplát ünneplő Houston, amely hosszú idő után elmozdult a Nyugati főcsoport tabellájának utolsó helyéről. A Rockets a Portlandet előzte meg, és legyőzöttje a Kings nyomába eredt – a közeljövője ugyanakkor nem mondható derűsnek, hiszen hatmeccses túrát kezdett, azaz legközelebb december 21-én játszhat hazai pályán. Addig megfordul Portlandben, Oaklandben, Seattle-ben és Los Angelesben kétszer is, a Clippers és a Lakers vendégeként. Bár ha úgy játszik, mint legutóbb Sacramentóban, pozitív mérleggel is zárhatja kirándulását.

A Houston a hátsérülése után visszatérő Tracy McGrady felépülése óta négy meccsből hármat megnyert, míg a Kings sorozatban ötödször botlott meg, és hátulról a harmadik a Nyugati főcsoportban. A sacramentóiak krízisét mutatja, hogy bár ezúttal 14 ponttal vezettek a harmadik negyed közepén, végül simán kikaptak. "A Kingsnek, akárcsak nekünk, nem megy mostanában. Jól jött ez a győzelem, és ha sikerül lendületet vennünk, elkezdhetjük építgetni diadalsorozatunkat" – mondta Derek Anderson, a Rockets hátvédje.

A nap keleti meccsén nem játszott az Indianában a csuklóját fájlaló Ron Artest, de a Pacers a liga legjobb védőjének tartott kosaras távollétében is 17 ponton tartotta Gilbert Arenast, és könnyen győzött a Washington ellen. Anthony Johnson és Fred Jones közösen vállalta el az NBA negyedik legjobb dobójának őrzését, és hogy sikerrel jártak, arról a győzelem mellett Arenas 5/18-as mezőnydobási mutatója is árulkodik. "Igazi csapatként védekeztünk, de ha Ron hiányzik, nem is tehetünk mást, mint hogy a szokásosnál sokkal jobban összpontosítunk, sokkal jobban megosztjuk a terheket" – árulta el Stephen Jackson, a Pacers legeredményesebb játékosa.

NBA, ALAPSZAKASZ, 38. JÁTÉKNAP
Indiana Pacers–Washington Wizards 111–87 (18–30, 32–21, 37–20, 24–16). Legjobb dobók: S. Jackson 30, J. O'Neal 25, F. Jones 17, Jasikevicius 12, ill. Arenas 17, Jamison 16, C. Butler 14
Sacramento Kings–Houston Rockets 95–106 (31–29, 21–18, 27–26, 16–33). Ld: Bibby 24, Wells, B. Miller 21-21, Sztojakovics 15, ill. McGrady 28, Jao Ming 21, D. Anderson 17, Wesley 12, S. Swift 11

Szavazás

Melyik csapat lesz 2005-2006-ban az NBA bajnoka?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik