Itthon hagyott gólzsák

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2005.12.13. 00:35
Címkék
Ellentétben a lapunkban hétfőn megjelentekkel jókora meglepetésre nem utazott el a válogatottal az Egyesült Államokba Márkus Tibor, a Tatabánya támadója. A csatár 13 gólt szerzett az ősszel a Borsodi Ligában, amivel a lista élén találjuk  Lothar Matthäus végül mégis itthon hagyta&
– Elnézést érte, de mi "felraktuk" a hétfőn reggel Phoenix felé induló repülőgépre. Ön mikor tudta meg, hogy a fedélzeten minden hely foglalt?
– Néhány órával a Honvéd elleni meccsünk után – felelte Márkus Tibor, a góllövőlista éllovasa. – Győztes fellépéssel, rúgott góllal a hátam mögött jobb hírt is el tudtam volna képzelni aznap estére, de így alakult. El kellett fogadnom a kapitány, Lothar Matthäus döntését, ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok csalódott.

– Egészséges, nem fáradt, és klubjának elöljárói sem kértek ön számára felmentést – mi lehetett a baj önnel?
– Nem tudom… Örömmel tartottam volna a csapattal, ahogy legutóbb Görögországba is boldogan repültem. Nagy élményt jelentett, hogy a válogatott keret tagja lehettem, az athéni túra abban az esetben is szép emlék, ha végül a mérkőzésen nem jutottam lehetőséghez. Amikor hazatértünk, úgy gondoltam, ha továbbra is teszem a dolgom, azaz rúgom a gólokat, a kapitány legközelebb is figyelemre méltat.

Gyanítható, Márkus Tibor (balra) a haiti védôket is elfektette volna…

– Nem szélsőséges típus, tíz meccsen szerzett tizenhárom gólt, s hazai összecsapáson pedig mindössze egyszer nem volt eredményes…
– Igen, igen, a Fehérvár elleni meccsünkön. Kikaptunk azon a mérkőzésen, és úgy rémlik, ziccerig sem jutottam, igaz, a fehérvári védelmet az ősszel nem sok csapatnak sikerült megadásra bírnia. Mindamellett éppen ez volt az a meccs, amelyen Athént követően nem szereztem gólt.

– Panaszra ezzel együtt sem lehet oka, a másodikligás gólkirályság után ha ilyen ütemben termel, egy első osztályú is "kinéz".
– A tavalyi mennyiséget – harminchét gólig jutottam – nehéz megismételni, mindenesetre boldog vagyok, hogy a csapatom újonc létére jó teljesítményt nyújt a bajnokságban, a gólkirályság ugyanakkor egyelőre nem foglalkoztat. Abban egyetértünk: panaszra valóban nincs okom, de jelen pillanatban felhőtlen boldogságot sem érzek. Aligha szükséges megmagyaráznom, miért.

– Haragszik Lothar Matthäusra?
– Nem, de – ahogy a beszélgetés elején is mondtam – csalódott vagyok…

Szavazás

Ön szeretné, hogy Lothar Matthäus maradjon a kapitány?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik