Győztünk, és ez a lényeg

A családias hangulatú mérkőzésen a százötvenkilenc néző között majdnem húsz, Amerikában élő magyar drukker is "megbújt", egyikük-másikuk több száz kilométert utazott, hogy személyesen láthassa a válogatottat.

"Tisztában vagyok vele, hogy nem világklasszis csapattal játszottunk, de a mai futballban már senki ellen sem mehet biztosra az ember – értékelt Lothar Matthäus. – Nem lehet mindig Brazília, Argentína vagy éppen Németország válogatottja ellen futballozni. A vasárnapi mérkőzésen az ellenfél – képességeiből adódóan – a védekezésre fektette a hangsúlyt, a defenzív felfogásával alaposan megnehezítve a dolgunkat. A szerencse sem állt mellénk, arról már nem is beszélve, hogy a játékvezető két szabályos gólunkat nem adta meg, egy ízben pedig a kapufáról kifelé pattant a labda. A mérkőzés azonban elérte a célját, összességében pedig egyértelműen sikeresnek ítélem meg a portyát..."

Lothar Matthäus az Antigua és Barbuda elleni mérkőzést ezúttal – fogalmazzunk így – az emberi oldaláról közelítette meg, hiszen olyan játékosok is magukra húzhatták a címeres mezt, akik minden bizonnyal talán még jó ideig, vagy talán már sosem tehetik majd meg ezt újra.


"Megpróbáltam a keretből mindenkinek játéklehetőséget adni, és leszűrni azt, hogy a jövőben kikkel lehet számolni, illetve kik azok, akiknek még időre van szükségük ahhoz, hogy érett válogatott játékosokká váljanak – mondta Lothar Matthäus. – Nem tagadom, volt egy-két imponáló teljesítmény, hiszen Feczesin Róbert, például, a gólja mellett a mezőnymunkából is jócskán kivette a részét, öröm volt nézni, mennyire motiváltan futballozik. Ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, akkor szép pályafutás vár rá. Mellette Vadócz Krisztián és Tőzsér Dániel játékát is ki kell emelnem."

Az Antigua és Barbuda ellen vasárnap játszott mérkőzés képeit nézegetve, kínálta magát a kérdés: a láthatóan erre a találkozóra verbuvált ellenfél, a pálya melletti lakókocsiból kialakított büfé, az amerikai egyetemi pálya alkalmas-e válogatott összecsapás helyszínének? Lothar Matthäus szerint igen.

"Tudtuk, hogy ezúttal nem nagy stadionban kell majd játszanunk, de azt gondolom, hogy erről sem én, sem a csapat nem tehet – reagált a kapitány. – A túra lekötésekor úgy volt, hogy a második mérkőzésen a világbajnokságra kijutó Paraguay lesz az ellenfelünk, a problémák miatt végül Antigua és Barbuda ellen kellett futballoznunk. A pálya talaja kitűnő volt, a hőmérséklet pedig ideális, és a magyar szurkolóknak köszönhetően a hangulatra sem lehetett panasz. Amerikában nem az európai futball az első számú sportág, érthető a kisebb érdeklődés, ha nem a hazai, vagy egy közép-, avagy dél-amerikai válogatott, hanem két külföldi nemzeti csapat mérkőzik. Nem voltak sokan a mérkőzésen, de sajnos ehhez a magyar pályákon már volt alkalmunk hozzászokni… Elég nagy baj az nekünk, hogy a hazai bajnokikon, mondjuk egy MTK– Fehérvár összecsapáson ötszázan lézengenek a lelátón. Egyébként miért ne játszhatna kisebb nevű ellenfelekkel a magyar válogatott? Nem hinném, hogy ebben bármi rossz lenne. Mindenképpen hasznos volt ez a mérkőzés, legalább tudtuk a támadójátékot is gyakorolni. De kezdek hozzászokni ehhez a mentalitáshoz: ha Brazíliától kikapunk négy egyre, akkor az a baj, ha pedig egy "kiscsapat" ellen játszunk, és győzünk három nullára, akkor az…."

NS-vélemény: üvegtigris resztorán

Kevesen hitték volna, hogy egyszer a csokireklám népszerű rasztahajú főhőse áll a kapuban, háta mögött egy kisebb esőerdővel, miközben a nagylelátót majdnem teljesen megtöltő százötvenkilenc szurkoló az éhségét a Noé bárkájából átalakított büféskocsiból csillapíthatja, amelyben vélhetően az Üvegtigris című filmben látott Rudolf Péter, mint Kakszi Lajos a séf. Ahogy a kolléga megjegyezte: a magyar labdarúgó-válogatott Antigua és Barbuda elleni mérkőzését a "mezőn játék" jellemezte.

Régen is játszott hírverő meccseket a csapat, korábban is felléptek a fiúk a falusi libalegelőkön, no de, hogy hivatalos válogatott találkozót ilyen körülmények között rendezzenek, az új. S bár mifelénk nem szokás gondolkodni, mégis megérne az érintetteknek egy kis magukba fordulást, hogy vajon miféle értéket képvisel külhonban a magyar labdarúgás válogatottostul, Eb-pályázatostul, Matthäusostul, ha egy cirka negyvendolláros órabérért megszerezhető iskolai pálya jut neki.
Még szerencse, hogy a játékosokat nem zavarták a körülmények: ők a magyar címeres mez még megmaradt becsületéhez méltó módon simán elverték az ellenfelet, és ami jóval komolyabb bravúr: nagy erőfeszítéssel kibírták röhögés nélkül, amint körbenéztek a pályán.
Kun Zoltán