Riley káromkodott egy sort, a Miami szárnyakat kapott

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.01.03. 03:22
Címkék
Pat Riley elnök és vezetőedző szerződést hosszabbított a Miami Heattel – jelentette be a floridai klub, amely azonban semmiféle részletet nem közölt az új megállapodásról. Kérdés tehát, meddig marad a csapathoz 1995-ben tíz évre aláíró szakember, és azt sem lehet tudni, hogy elnöki és edzői megbízatását egyaránt prolongálta-e.

A csapata mindenesetre gyenge kezdés után alaposan elverte a Minnesotát a legutóbbi játéknapon, így azóta, hogy Pat Riley december elején visszavette az irányítást Stan Van Gundytól, nyolc győzelem mellett csupán három vereséget könyvelt el a Heat. A Los Angeles Lakersszel a nyolcvanas években négy bajnoki címet nyerő Rileynak megvannak a maga módszerei, erről Shaquille O'Neal beszélt a Minnesota elleni meccs után.

A Timberwolves 44–41-re vezetett az első félidő végén, a második 24 percet azonban 56–26-ra megnyerte a Miami.

"Ha leadnák a rádióban vagy a tévében, amit a mester a szünetben mondott nekünk, folyamatos sípolást hallhatnánk. Elképesztő volt" – mondta a káromkodó mesterről a center, akinek cseréje, Alonso Mourning 13 dobott pontjával és 10 lepattanójával a meccs hőse volt. A Miami 70 kapott pontja a legkevesebb ebben a szezonban, a 27 pontos különbség pedig az eddigi legnagyobb fölényű győzelmet jelenti.

A Minnesota nem lehet elégedett, azután ugyanis, hogy pénteken az Orlandótól addigi legnagyobb évadbeli vereségét (107–87) szenvedte el, rögtön megdőlt a negatív idényrekordja.

"Nincs egyénisége a csapatnak – mondta Kevin Garnett, a Wolves csatára. – Néha nagyon jók vagyunk hátul, de pillanatok alatt szétesünk, és ezért nem lehet azt mondani ránk, hogy védekező együttes lennénk. Igaz, mást sem nagyon."

A Minnesota magyar idő szerint csütörtökre virradóra a Dallas ellen javíthat.

Távirati stílusban a többi mérkőzésről
  • A Los Angeles Clippers 1999 óta először győzött Portlandben, 1991 óta 29 meccsből mindössze hármat tudott megnyerni a Blazers otthonában.
  • A Los Angeles Lakers az eltiltott Kobe Bryant nélkül nem bírt a Utah-val, amely négypontos győzelmet aratott felette.
NBA, ALAPSZAKASZ, 61. JÁTÉKNAP
Miami Heat–Minnesota Timberwolves 97–70 (15–23, 26–21, 32–15, 24–11). Ld: Wade 19, S. O'Neal 16, Mourning 13, ill. Szczerbiak 19, McCants 13
Los Angeles Lakers–Utah Jazz 94–98 (22–22, 27–31, 24–23, 21–22). Legjobb dobók: Cook 19, Odom 18, D. George 15, ill. Kirilenko 23, Okur 16, McLeod 15
Portland TrailBlazers–Los Angeles Clippers 94–100 (20–26, 26–29, 22–25, 26–20). Ld: J. Dixon 24, Z. Randolph 18, ill. Mobley 23, Cassell 22, Brand 20, Kaman 14

Szavazás

Melyik csapat lesz 2005-2006-ban az NBA bajnoka?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik