Éves tévés kanadai randevú

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.01.09. 01:45
Címkék
Kanadai nap volt az észak-amerikai profi hokiligában, a világ második legnagyobb országának hat csapata egymás ellen lépett jégre. Az NHL-ben a CBC televízió ötlete alapján évről évre megrendezett speciális hokiestet az olimpia miatt hozták február közepéről január elejére. Az idén az tette különössé a kanadaiak ünnepét, hogy a Montreal kivételével mindegyik gárdájuk rájátszást érő helyen áll, sőt ha a vesztett pontokat vesszük figyelembe, a keleti kilencedik Canadiens az előtte tartózkodó Atlantánál és Tampa Baynél is sokkal jobb helyzetben van. Ha pedig úgy játszik, mint az Ottawa ellen, nem lesz gondja a playoffba kerüléssel.Vancouverben a Calgary vendégeskedett, és bár közel sem volt olyan sima a meccs, mint Montrealban, Brendan Morrison hoszszabbításos góljával hazai siker született. Edmontonban szomorúan mentek haza a szurkolók, a Toronto ugyanis a meccs nagy részét kétgólos előnyben játszotta, az utolsó öt percben pedig Mikael Tellqvist kapus vezérletével kivédekezte az Oilers rohamait.NHL, ALAPSZAKASZ, 92. JÁTÉKNAP
Edmonton Oilers–Toronto Maple Leafs 2–3 (0–2, 1–0, 1–1). Gólszerző: Horcoff (40.), R. Smyth (55.), ill. Stajan (9.), Tucker (20. – emberelőny), Kilger (42.). Kapusok: Conklin 16 védés/19 lövés, ill. Tellqvist 36/38
Montreal Canadiens–Ottawa Senators 4–1 (4–0, 0–1, 0–0). G: Koivu (2.), Bouillon (7. – ee.), Bonk (13.), Dandenault (16.), ill. Martins (34.). K: Huet 40/41, ill. Emery 7/11, a 17. perctől Hasek 13/13
Vancouver Canucks–Calgary Flames 4–3 (0–1, 1–0, 2–2, 1–0) – hosszabbítás után. G: S. Salo (27., 40. – mindkettő ee.), A. Carter (53. – ee.), B. Morrison (63. – ee.), ill. Yelle (8. – ee.), Phaneuf (44. – ee.), Iginla (45.). K: Auld 27/30, ill. Kiprusoff 32/36
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik